2017. június 28., szerda ; Levente, Irén napja van
Előfizetés  Írjon nekünk!  Meglepetés-receptek  Olvasóink receptjei  Rejtvények 


Töltött kelkáposztatekercs

Hozzávalók:
1 kg kelkáposzta, 25 dkg darált sertéshús, 1 héjában főtt burgonya, 5 dkg reszelt füstölt sajt, 2 dl tejföl, 1 tojás, 2 evőkanál rizs, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 teáskanál mustár, 2 evőkanál olaj, só, bors

Elkészítés:
A levelekre bontott kelkáposztát forrásban lévő sós vízbe tesszük, majd az újraforrástól számított 5 percig főzzük, leszűrjük, és hagyjuk kihűlni. A vastagabb ereket kivágjuk, és a torzsával, burgonyával, vörös- és fokhagymával együtt ledaráljuk. Összekeverjük a darált hússal, rizzsel, fűszerekkel, és hozzáadjuk a nyers tojást. Annyi zsemlemorzsát teszünk még hozzá, hogy a töltelék jó állagú legyen. A kihűlt káposztaleveleket egyenként bekenjük a krémmel, és felcsavarjuk, mint a palacsintát. A kész tekercseket tűzálló tálba szorosan egymás mellé (nem egymásra!) rakjuk, és meghintjük a maradék zsemlemorzsával. Ezután lelocsoljuk a sóval és borssal ízesített tejföllel, kis olvasztott zsírt teszünk rá, és előmelegített forró sütőbe tesszük. Fél óráig sütjük.


Elkészítési idő: 



Címlapsztori  •Meglepő történetek  •Horoszkóp  •Rólunk szól  •Az élet írta  •Sztárbazár 
Central Médiacsoport Zrt. • Minden jog fenntartva!