Címlapsztori Sztárok

Megbánta a botoxot Csepregi Éva: Természetellenesen nézett ki az arcom

A színpadon hódít, de a magánéletében félénk. A horoszkópjából pedig az olvasható ki, hogy a férfiak közelednének felé, csakhogy Éva nem veszi észre a jeleket…

Újratervezés. Énekli Csepregi Éva a Neoton Família legújabb slágerében. Az énekesnőnek is nagy gyakorlata van az újratervezésben.

„Ha jól számolom, ötször-hatszor én is újraterveztem az életemet. Először 19 éves koromban, amikor felmondtam a Chinoin gyógyszergyárban, és a titkárnői munka helyett a színpadot választottam. Később is voltak jelentős fordulópontok az életemben. Például, a ’90-es évek elején, amikor feladtam az énekesnői pályámat, és háziasszony lettem Skóciában. Aztán a fiammal, Dáviddal visszajöttünk Magyarországra, és kisgyerekes anyukaként egy új élethelyzetben találtam magam. A példám mutatja, hogy nem kell megijedni a változásoktól, mert mindig van bennük valami jó, előrevivő. Hiszek a vonzás törvényében. Ha valamit nagyon akarunk, megadatik. Optimistán kell állni a dolgokhoz” – javasolja Éva.

A szülei hittek a szebb jövőben

Édesanyjától és apukájától örökölte pozitív és bizakodó életszemléletét.

„A szüleim korosztályának nagyon nehéz volt, ráment az életük a világháborúra és az ország újjáépítésére. Apám asztalosként építkezéseken is dolgozott, akkoriban divatos falambériákat készített. Anyám sokáig nem talált magának megfelelő munkát, két-három műszakban robotolt az Írószergyárban, mégis mindig mosolygott. A gondtalanabb élet utáni reményt sosem engedte el, hitt a szebb jövőben. És a szüleimnek egy picit mindig könnyebb életük lett. Kettőjüket látva az a példa maradt meg bennem, hogy sosem szabad elkeseredni, érdemes keményen dolgozni és optimistának lenni.”

Szerencsére Évának olyan a munkája, ami nem korhoz kötött. Öt évtizede áll a színpadon, de esze ágában sincs visszavonulni.

„Amikor fiatal voltam, egy ötvenéves popénekes öregnek tűnt, ma hetvenévesek is koncerteznek, új dalokat írnak. Senki nem érzi cikinek Chert, Tom Jonest vagy Elton Johnt. A fiatalok is szeretik őket. Másfél év múlva én is hetven leszek, de nem gondolkodom a nyugdíjas léten. Sok koncertünk van, október 22-én pedig a Papp László Sportarénában lépünk fel. Olyan látványos show-val készülünk, ami méltó a Neotonhoz. És rengeteg kalapot fogunk szétosztani a közönségnek, mivel én is szívesen hordom őket.”

Éva nagyon jó kondícióban van. Nem okoz gondot számára egy kétórás előadást végigénekelni és táncolni.

„Heti kétszer tornázom, és van egy szobabiciklim, amit rendszeresen használok. A kutyám, Charlie miatt mindennap sétálok, ami szintén karbantartja az ízületeket. Nem mondom, néha nekem is sajog a lábam és a térdem, de amikor felmegyek a színpadra, egy csapásra elmúlik a fájdalom” – árulja el nevetve.

Mire jó a  frufru?

Éva a hangjából és a külsejéből él. Művészként nem mindegy számára hogyan néz ki.

„Imádok enni, és hízásra hajlamos vagyok, mégsem engedhetem el magam. Odafigyelek arra, hogy ne legyen jelentős túlsúly rajtam, mert a színpadi mozgásban is korlátozna. A bőrömre is vigyázok, rendszeresen járok kozmetikushoz, szeretem a jó arckrémeket. A megelőzésben hiszek, nem a ránctalanításban. Elfogadom, ha valaki közérzetén javít a plasztikai műtét, de jelenleg én nem érzem szükségét. Van a homlokomon egy mélyebb ránc, amit egyszer botoxszal feltöltettem, hogy kevésbé látszódjon. Nagyon megbántam, mert olyan természetellenesen nézett ki az arcom. Szerencsére pár hónap alatt kiment a botox, azóta a frufrummal takarom el a ráncot.”

Félénk kislánynak érzi magát

Külső és belső harmónia árad az énekesnőből. Úgy tűnik, helyén van, jól érzi magát. Válása óta egyedül él, de így is boldog.

„A legutóbbi kapcsolatom elvesztegetett tizenöt év volt, és úgy érzem, a szakítás után picit bezárkóztam, megtorpantam a társkeresésben. Félig becsuktam az ajtót, már nehezen fogadnám egy férfi közeledését. Összetartó család és nagy baráti társaság vesz körül, nem érzem magam magányosnak. Van egy barátnőm, aki rendszeresen elkészíti a horoszkópomat, és ő szokta mondani, itt-ott lett volna lehetőségem egy új kapcsolatra, csak nem vettem észre azokat a jeleket, amiket a férfiak küldtek nekem. Azt hiszem, a barátnőmnek igaza van. Azt mondják, a színpadon hódítok, de a magánéletemben félénk kislánynak érzem magam. Az igazsághoz tartozik, hogy szeretek egyedül lenni. Már nem hiszek abban, hogy megtalálom az igaz szerelmet.”

Távcsővel lepte meg Dávidot

Egy szem fia, Dávid harmincéves lett. „A kerek évfordulóra egy értékesebb ajándékot kapott tőlünk. Dávid nagyon szereti a csillagokat fürkészni, ezért egy olyan professzionális távcsővel leptük meg, amivel közelről láthatja. Nagyon örült a születésnapi meglepetésnek, éjszakánként most az égboltot kémleli.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete