Ezotéria

Meditáció 1×1

A meditálás jó hatással van a testre és a lélekre, nem beszélve, hogy akár vágyainkat is közelebb hozhatjuk általa a megvalósuláshoz.
ezotéria meditáció meditációs ülés alapjai

Egy saját világ

Akik rendszeresen meditálnak, azt mondják, sikerül egyfajta különleges belső világot kialakítaniuk, ahová életük legnehezebb időszakaiban is jó ellátogatni, és ahonnan mindig kipihenten, boldogan és megtisztulva térnek vissza.

A meditációra azonban tökéletesen igaz a mondás, miszerint gyakorlat teszi a mestert. Minél többször utazunk ugyanis el ebbe a képzeletbeli világba, annál könnyebben érjük el azt az állapotot, amelyben képesek vagyunk feltöltődni, testileg és lelkileg gyógyulni. Ne vegye el a kedvünket, ha kezdetben nehezen megy a kikapcsolás, ugyanis minden egyes alkalommal ügyesebbek leszünk. Sokan tapasztalják, hogy még abban az esetben is, ha vezetett meditáción vesznek részt, a gondolataik elkalandoznak. Ez teljesen természetes, hiszen idő kell, míg ki tudjuk valóban zárni a külvilágot, és csak befelé koncentrálni.

Ami segíthet:

  • Válasszunk olyan időpontot a meditálásra, amikor tényleg ráérünk. Ha tudjuk, hogy 20 perc múlva indulni kell a gyerekért az óvodába, nem tudunk elmélyedni, hiszen aggódunk, nehogy elkéssünk.
  • Kapcsoljuk ki a tévét, a telefont, a csengőt. Igyekezzünk minden zavaró tényezőt kiszűrni.
  • Öltözzünk kényelmes ruhába; ha szorít, ha vág, ha szűk, biztosan erre fogunk figyelni, és nem a meditációra.
  • Érdemes beszerezni meditációs cédét, illetve az interneten is találhatunk vezetett meditációkat. Sokkal könnyebb, ha egy kellemes hang kísér minket az elmélyedésben, mintha magunkra vagyunk utalva. Akár mi magunk is rögzíthetjük a telefonunkkal a szöveget, hogy aztán eszerint haladjunk.
  • Legyenek meg a tradícióink, amelyet elvégzünk meditáció előtt, közben. Lehet ez gyertya- vagy füstölőgyújtás, egy kellemes, gyors zuhany vagy egy megszokott meditációs ruha.

A tökéletes pozíció

Vannak, akiknek könnyebb a meditáció, ha fekszenek, mert így könnyebben el tudják lazítani a tagjaikat. A profik azonban általában ülve meditálnak.

Összegyűjtöttük, a tökéletes meditációs ülés alapjait.

  • A lábak keresztben, törökülésben. Ez a pozíció segít, hogy lecsendesítsük a gondolatainkat.
  • A bal kéz az ölünkben, rajta a jobb kéz pihen, mindkettő tenyérrel felfelé. Ez segít a koncentrációban és azt szimbolizálja, hogy a módszer és a bölcsesség kéz a kézben jár.
  • A hát egyenes, de nem erőltetve, a szem félig csukva, a fej nyugodtan pihen a nyakon. A nyelvet támasszuk meg a felső fogsor hátulján, így elkerülhetjük, hogy kiszáradjon
    a szánk.

Fontos a jó légzéstechika, de semmit nem szabad erőltetni! Minden belégzésnél képzeljük el, hogy pozitív életenergiával teli levegőt szívunk magunkba, majd a kilégzésnél érezzük, ahogyan a rossszkedv, a pesszimizmus, a feszültség, a betegség távozik a szervezetünkből. A kilégzés lehet lassabb, illetve picit bent is tarthatjuk a levegőt.

Meditáljunk együtt!

A következő meditációt rögzíthetjük, így saját magunk idegenvezetője leszünk, amikor arra a helyre indulunk, ahol hátrahagyhatjuk a napi bajokat, töltődhetünk erősödhetünk.

Helyezkedjünk el kényelmesen, és figyeljük a légzésünket. Nyugodtan lélegzünk, éltető energiát szívunk magunkba, miközben kilélegzünk minden, számunkra romboló erőt, energiát.

Fokozatosan lazítsuk el a tagjainkat. A lábfejünket, a lábszárunkat, a combokat, a csípőt, a hasunkat, a mellkasunkat, a karjainkat, a nyakunkat, majd végül a fejünket. Szép lassan zárjuk ki a külvilágot, a zavaró gondolatokat, csak a légzésünket figyeljük.

Képzeljük el, ahogyan egy csodás rét közepén ülünk. Érezzük a virágok illatát, ahogyan a szellő meglebbenti a hajunkat, a napfény melengeti az arcunkat. Érezzük, hogy ez a napfény feltölt minket erővel, energiával, boldogsággal és harmóniával.

Maradjunk itt addig, amíg jólesik, majd térjünk vissza a valóságba.

Egy országot tett boldoggá

Hitte volna, hogy a meditáció akár békét és elégedettséget is hozhat egy egész népnek? Kering egy különleges a történet, amely Mozambik elnökéhez, Joaquim Chissanóhoz kötődik. A vezető — miután véget ért a szörnyű polgárháború – nem a megtorlást, hanem az együttműködést választotta a lázadókkal. Néhány év alatt többmillió embert emelt ki a mélyszegénységből, és egyre több gyermek járhatott iskolába. Chissano titka az volt, hogy megtanult meditálni – amely többek között az agressziót és a hatalomvágyat is csökkenti –, sőt, kötelezővé tette kormányában és a katonai szervezetekben a napi kétszeri meditációt.

Ha már gyakorlottabbak vagyunk, képzeletbeli rétünkről elindulhatunk egy templomba vagy akár a tengerpartra, ha úgy érezzük, hogy ott tudnánk a legjobban töltődni energiával. Itt igyekezzünk megfigyelni a környezetet, hiszen templomunk, tengerpartunk sokat elárul lelkiállapotunkról, illetve, hogy melyek azok a feladatok, amelyekkel foglalkoznunk érdemes.

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video