Otthon

Így spórolhatunk a vízzel a kertben: 7 tipp a könnyebb gazdálkodáshoz

A növényeknek nedvességre van szükségük a túléléshez, de manapság nagy felelőtlenség pazarolni ezt a kincset. A következő tippekkel megadhatjuk a virágoknak, fáknak, bokroknak, amit igényelnek, ugyanakkor takarékoskodhatunk is.

A globális felmelegedésnek köszönhetően évről évre egyre melegebb és szárazabb hónapokra kell számítani, ezt az utóbbi időben a saját bőrünkön is érzékelhetjük. Tavaly nyáron sorra adtak hírt arról a különböző médiumok, hogy nincs elég víz a kerti kutakban, az emberek nem tudják öntözni a kerteket, veteményeseket. Sőt, volt olyan település is, ahol az ivóvizet is lajtoskocsikkal szállították a lakóknak. Több helyen locsolási, medencehasználati korlátozást is bevezettek, óva a kincset érő víztartalékot. Az idei évben is takarékoskodnunk kell az „életelixírrel”, hiszen – ahogyan azt már a korábbi években tapasztalhattuk – rendszertelenebbül érkező és kevesebb csapadékra kell számítunk.

1. Ügyeljünk a mennyiségre
Az áztató tömlő oda vezeti a vizet, ahol szükség van rá, anélkül, hogy az elpárologna, vagy továbbfújná a szél. Az elhelyezésére nagyon figyeljünk oda, és vegyük figyelembe azt a tényt is, hogy a gravitáció egyenesen lefelé húzza a vízáramot. Mindegy, hogy paradicsomok vagy virágok mentén, esetleg egy facsemete körül használjuk ezt az eszközt, a lényeg, hogy a növény gyökérzónájába áramoljon a nedvesség. A szakemberek szerint nem létezik konkrétan megszabott idő arra vonatkozóan, hány percig/óráig hagyjuk a folyadékot szivárogni. Típus szerint változhat az áramlási sebesség, és a saját víznyomást is figyelembe kell venni. A túl sok öntözés ugyanúgy növény-egészségügyi problémákat okozhat, mint az, ha túl kevés jut belőle. Annyi folyadékot juttassunk a gyökérrendszerbe, amit a növény fel is használ, és amennyi nem szivárog ki a gyökérzónából.

2. A szürkevíz nem szennyvíz
A vizet is ugyanúgy újra lehet hasznosítani, mint egy műanyag dobozt vagy egy szakadt ruhát. A szürkevíz a háztartásban már korábban használt, így ivásra, főzésre nem alkalmas víz, amit WC-öblítésre, felmosásra vagy akár öntözésre még nyugodtan alkalmazhatunk. A kertbe csak akkor irányítsuk át, ha nincsenek benne vegyszerszármazékok – a biológiailag 100%-ban lebomló szappan kivételt képez ez alól. Ha például gyorsan, kevés szappannal lezuhanyozunk, vagy vegyszer nélkül leöblítünk valamit, ne húzzuk ki a dugót, inkább merjük ki az összegyűlt vizet a kádból vagy a mosdókagylóból, és használjuk fel a vécében, az udvaron, vagy a terasz felmosásakor.

3. Mulcsoljunk
A talajtakaró megakadályozza, hogy a napsugarak kiszívják a talajból a nedvességet, és hűvösebb közeget hoz létre, ez pedig támogatja a gyökerek növekedését. A virágos- és zöldségeskertben lerakott mulcsnak nagyjából 7-8 centiméter vastagságúnak kell lennie. A zöldségeskertben a szerves talajtakaró a nedvesség megőrzésén túl visszaszorítja a gyomokat, csökkenti a talajeróziót és a kórokozók mennyiségét.

4. Éltető eső
Sokan az esővizet is a szürkevíz egyik fajtájának tartják. Ha hordókban gyűjtjük, azzal kb. 4-5 ezer liter – egyébként az esőcsatornákon átfolyó – folyadékot menthetünk meg nyaranta. Ezt a vizet használhatjuk a virágok öntözéséhez a nagy melegben.

5. Reggel jobb öntözni
A locsolás ideális időpontja a kora reggel. A hőmérséklet ilyenkor hűvösebb, és általában a szél sem fúj, így kevesebb nedvesség párolog el. Így azt is megakadályozhatjuk, hogy a növények gyorsan kiszáradjanak – vagyis napközben nem kell többet locsolnunk. Az este megöntözött növények a nedves leveleknek köszönhetően nagyobb eséllyel vannak kitéve a betegségeknek, ezért jobb nem ekkor feltöltenünk az öntözőkannát.

6. Cseppenként adagolva
A csepegtető öntözőrendszer folyamatos nedvességszintet tart fenn a talajban, és kevesebb vizet enged ki a napsugárzás és a szél hatására. Ezek a rendszerek virágos- és veteményeskertekben, valamint ládákban is remekül használhatók, tehát, ha szeretnénk, akár a muskátlik közé is tehetjük őket, de a zöldségeinknek is segíthetnek.

7. Folyadékot őrző gyöngyök
A balkonládákba ültetett virágokat gyakrabban kell öntözni, mint kerti társaikat. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hidrogélek, amelyek szépen magukba szívják a vizet, majd addig tartják bent, amíg a talaj nem szárad ki annyira, hogy vízre legyen szüksége. Ez különösen akkor jön jól, ha ritkábban tudunk locsolni, mert elutazunk, vagy a csak hétvégén látogatott nyaralóban vannak az egyébként rendszeres gondozást és öntözést igénylő növényeink.

Szöveg: Sinkó Edit

Fotó: Adobestock