Egy nap, ami pontosan úgy kezdődött, mint a többi: 1986. április 26-án felszállt Ferihegyen egy Moszkvába tartó repülő. Turisták mellett televíziós szakemberek ültek a fedélzeten, köztük Knézy Jenő, Déri János és Árkus József. A gép néhány órával a csernobili robbanást követően húzott át a térség felett – valójában belerepült a radioaktív felhőbe. A moszkvai landolást követően egy ideig nem engedték kiszállni az utasokat, a gépet alaposan lefertőtlenítették, de titokban tartották, hogy miért volt erre szükség. Nem sokkal később több kedvelt televíziós rákos lett. Köztük Árkus József.
Egy évig járt parókában
„Nagyon szerettem Árkus Józsit a sajátos humora, egyéni látásmódja miatt. Jól írt, igazi tehetség volt – mesélte hajdani kollégája és barátja, Sas József. – Az agydaganata ellenére is dolgozott, pedig a kemoterápia miatt kihullott a haja. Nem akarta, hogy kopaszon lássa a közönség, de én kitaláltam a módját, hogyan tudjuk ezt áthidalni. Mondtam Árkusnak: a feleségemnek, Zsuzsának van egy isteni parókása a Dob utcában. Elviszem oda, és olyan hajat csináltatok neki, hogy senki nem veszi észre, nem valódi. Szegény még egy évet játszott parókában, és a nézők tényleg nem vették észre a turpisságot.”
Árkus József emblematikus műsora a pikáns és provokatív Parabola volt, de a Ludas Matyi főszerkesztőjeként is remekelt, konferansziéként pedig a Mikroszkóp Színpadon szórakoztatta a közönséget. Ő igazán a szavak embere volt! Minden témához akadt egy frappáns története, még ahhoz is, hogy gyerekként nagyon későn tanult meg beszélni.
„Kétéves koromig egy mukkot sem mondtam, és már kezdtek komolyan aggódni a szüleim – mesélte egy korabeli interjúban. – Aztán egyszer egy vasárnapi ebédnél megszólaltam: Anyám, ez a leves sótlan. Megállt a kés a levegőben. Apám azt kérdezte: miért nem mondtad, hogy te már tudsz beszélni? Azt feleltem: azért, mert eddig még sosem volt sótlan a leves.”
Az apját tartotta sztáralkatnak
De kik voltak a felmenői? Nincstelen, nagykanizsai családba született. Édesapja sörgyári munkás, édesanyja textilgyári kötőnő volt. A jobb élet reményében költöztek Budapestre, ahol a fiatal tehetség gimnáziumot végzett, majd egy édességboltban helyezkedett el. Sorkatonaként Esztergomban szolgált, később politikai tisztként továbbképzésre küldték a gellérthegyi újságíró iskolába. Az ötvenes években a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán dolgozott, de az ’56-os események hatására leszerelt, és ezután vált újságíróvá, főszerkesztővé, később pedig híres tévésztárrá. A siker nem jött számára könnyen, végigjárta a ranglétrát, ezért a népszerűségét szerényen kezelte. Egy tévéinterjúban büszkén mutatta meg édesapja fiatalkori fotóját. Úgy vélte, ilyen adottságokkal a sors legnagyobb igazságtalansága, hogy ő került képernyőre, és nem a jóképű papa.
A magánéletét mindig szemérmesen kezelte. Annyit azért tudni, hogy kétszer volt nős, és második házasságából született egy lánya, Éva. „Van egy unokám is, Gabriella, aki szintén nagyon büszke a nagyapára, mert még nem tud róla mindent” – tette hozzá a tőle megszokott fanyar humorral.
Kifigurázta a rendszert
A humoristát azért szerették, mert bátran kritizálta a szocialista rendszert, viccet csinált a pártvezérekből, Kádárból, Lázárból, Losonczi Pálból. Valahogy mégis mindig megúszta, mert a vezérkar is szórakoztatónak találta. Kifigurázta a sokszor összepuszilkodó vezető elvtársakat, a mozgalmi dalok ügyetlen szövegeit, Lenin macskáját és Kádár János metrójegyét. Éles mondatait és tűhegyes kritikáit hallva a közönség úgy érezhette, hogy helyettük mondott ki bizonyos dolgokat, amiket akkoriban a kisemberek nem mertek megtenni.
Árkus az intenzív munkával és a nevettetéssel akkor sem állt le, amikor már nagyon beteg volt. Írt, alkotott, fellépett, egészen addig, amíg a teste engedte. Heller Tamás színművész így emlékezett kollégája életének utolsó heteire: „A felesége hozta be kocsival az előadásokra, és utána én vittem haza minden este, mert az agydaganata a tájékozódását rontotta el, a betegség előrehaladtával mindig eltévedt. Jó volt vele együtt dolgozni, kitűnő kolléga, páratlan tehetség volt, a humor műfaja sokkal szegényebb nélküle.”
Fotó: Mti
