Nem foghat rajta nyár, se tél, színt nem cserél a tűlevél – cseng fülünkben az 1799-es német gyerekdalocska dallama, amely Szentendre sétálóutcájának sárga színű sarokházára egyaránt igaz. Az itt található boltocska ugyanis 2010 óta legalább ilyen régre nyúló, különleges titkokat rejt. Ez a hely a forgó-fénylő csodák háza; minden szegletében oly kincsek bújnak meg, melyeken felcsillan a régmúlt karácsonyok bája. A polcon egy angyal bontogatja szárnyait, az előtte elterülő antik pamlagon Rudolf és Csizmás kandúr temérdek manó társaságában várják, hogy az időközben közéjük kucorodó Hubay Éva elmesélje, hogyan hívta őket ebbe a varázslatos karácsonyi mesevilágba.
A padlás rejtélye
Ehhez persze messze kell utaznunk térben és időben egyaránt. A sztori kezdőfonala ugyanis a Felvidékre, azokra az évtizedekkel ezelőtti misztikus téli estékre vezet, amikor Évát először csalta a kíváncsiság a sötét és ijesztő, ám varázslatos titkokat rejtő padlásra. „200 év alatt több generáció élt itt, és mindegyik megőrizte a legszebb kincseket a régmúlt karácsonyaiból, amiket az ott lévő vastag, ódon ládák rejtettek – idézi fel Éva. – Gyerekként remegő lábakkal szöktem fel oda, hogy a reteszt felfeszítve rájuk leljek, és megcsodálhassam őket. Máskülönben erre csak karácsonykor lett volna lehetőség. Olyankor a helyiséget gyantaillat lengte be, a fa tetején pedig óriási csillag ragyogott. Emlékszem, kislányként mindig azt szerettem volna elérni; miközben arról ábrándoztam, bárcsak az időt is befagyasztanák a mínuszok, hogy ez a néhány nap soha ne érhessen véget. Akkor és ott végérvényesen beleszerettem a karácsonyba” – mosolyodik el Éva, aki felnőttként is cipelte magával múltja eme részét. Hiába költözött időközben Budapestre, a szíve és a padlása továbbra is az ünnepé maradt; mindkettőbe gyűjtötte a különleges díszeket.
Tervrajz az álmokhoz
„Volt, hogy a Tátrában az autóból pattantam ki, amikor megláttam, hogy egy lomtalanító konténerbe régi díszeket szórnak. Valakinek már csak kacatok voltak, az én életemet azonban teljessé tették” – nevet fel Éva, akinek a sors az útjába sodorta azt a férfit is, aki később a társa lett ebben a különös karácsonyi „rohamban”. 20 évvel ezelőtt Abonyi Benő építészmérnök felújítási tervekkel lépte át Éva házának küszöbét. „Első látásra egymásba szerettünk – idézi fel a férfi, akit az sem tántorított el, hogy megtudta: egy 4 ezer darabos karácsonyi kollekció is jár szíve választottjához. „És az a furcsa ötlet, hogy múzeumot szeretnék nyitni belőlük – veszi vissza a szót az asszony. – Ő mégis rávágta: megvalósítom neked!” „Fiatal egyetemistaként sok időt töltöttem Szentendre bohém és nosztalgikus kávézóiban; a város hangulata már ott magával ragadott – magyarázza Benő. – Amikor egy közös séta közben megpillantottuk ezt a házikót, egyből tudtam, ez nemcsak nekünk, de az álmainknak is otthont ad majd. A mai formájára már én terveztem meg, és építettem át Évának.”
A jászol a Fülöp-szigetekről jött
„Kezdetben múzeumként, csak a gyűjtemény kapott benne helyet, ám már az első évben rá kellett jönnünk, hogy a beszállingózó emberek 250 forintos belépője a kiadásokat nem fedezi. Ekkor jött az ötlet: legyen bolt is egyben, ahonnan nyáron is üveggömbbel és rénszarvassal térhetnek haza az emberek.” Persze ezekből sem akármilyenek pihennek a polcokon. Egy Faberger üveggömbért elég Csehországig, egy diótörőért a németországi Fekete-erdőig, a legszebb betlehemért viszont egészen a Fülöp-szigetekig kell repülni.
Az emlékek őre
Kevesen tudják, de a különleges gyűjtemény darabjai között akadnak olyanok is, melyek nemcsak Éva szívének kedvesek. „Évente több idős ember is azzal a kéréssel lépi át a küszöbünket, hogy őrizzük meg az utókornak a régi karácsonyaik emlékét. A kezeik azokat a gömböket és díszeket szorítják, amikre egykor ők csodálkoztak rá kicsi gyerekként, a saját fiuk vagy lányuk szemében azonban már nem ragyognak olyan szépen, és kidobnák őket. Tudják viszont, itt jó helyük lesz, és ha szeretnék, akár a legnagyobb nyári kánikulában is visszatérhetnek nosztalgiázni.”
