A faluban azt hitték, elérkezett a világvége
Mintha légitámadás érte volna a festői völgyben fekvő falucskát: szitává lyuggatott tetők, beázott házak, betört ablakok, elpusztított kertek, megrongált autók maradtak a vihar után. A polgármester levélben kért segítséget a belügyminisztériumtól a kárelhárításhoz, mert ötből három ház teteje azonnali felújításra szorul. Leginkább a régi építésű, palatetős lakóházak sérültek meg.
Tojásméretű darabok potyogtak
Megyaszón a temető felé vezető domb tetejéről jól látszik, amint a házak teteje fóliától tarkállik. Persze, megint a szegény emberek jártak legrosszabbul, biztosításuk nem volt, házaik lakhatatlanná váltak. Őket átmenetileg az iskola tornatermében szállásolták el. Amikor híre ment, hogy nagy a baj, tűzoltók, ácsok, önkéntesek lepték el a kis falut. Azóta reggeltől estig fóliát feszítenek, dolgoznak a tetőkön, hogy az újabb eső ne okozzon még több kárt. Zsebesi Imre a domboldalon lakik. Gazdálkodik, traktorja, jószága van. Idős édesanyjával és lányával él együtt, mindig támogatják egymást a bajban. A férfi a második lépcsőfokot mutatja, azt is beborította a lehullott jég. Tojásméretű darabok hullottak, elverték a konyhakertet, összetörték a tetőt, de megrongálták a ház keleti oldalán a szigetelést is, pedig azt tavasszal újította fel.
„Ukrajna felől érkezett egy hatalmas, fekete felhő, olyan vihart hozott magával, amilyet csak a katasztrófafilmekben látni. Több mint két és fél milliós kárt okozott nekünk, de a biztosító csak a harmadát fizeti” – panaszkodik Imre. Az édesanyja, a 85 éves Margit néni csak a fejét fogja, mikor szóba kerül az ítéletidő.
„Halálfélelmem volt a jégvihar közben, azt hittem, sosem ér véget – szörnyülködik Margit néni. – Fél órára beszorultam a nyári konyhába. Négy lépésre van tőle a házunk, de nem tudtam átmenni, olyan sűrűn esett a jég, hogy egy méterre sem láttam tőle.”
Leszakadt mögötte a terasz
Margit néni szerint csoda, hogy a Béres Pistán kívül senki nem sérült meg a faluban. Őt egy jégdarab úgy eltalálta, hogy hatalmas púp nőtt a kobakján, orvost kellett hívni hozzá.
Amerre járunk, kopácsolástól hangosak azt utcák. Van, ahol kosárban hordják le a kapu elé az összetört paladarabokat, az veszélyes hulladék, majd az önkormányzat elszállítja. Másutt a szerencsések már az új cserepeket rakják fel a tetőre. Azonban a Hősök útján lakó Gábor házán egyelőre fólia feszül. Mint mondja, épp busszal tartott hazafelé, mikor az édesanyja telefonon hívta: Megyaszón jégvihar tombol. A férfi nem hitt a fülének, hiszen két faluval odébb még szikrázóan sütött a nap, igaz, Sóstófalván már szemerkélt az eső, de mire a busz leereszkedett a völgybe, az úttestet végig, mint valami fehér szőnyeg, egybefüggő jég borította. A férfi szomszédja, Ilonka néni a vihar óta gyakran kémleli az eget. Háza keleti és déli oldalán is fólia borítja a tetőt, de egyelőre se pénze, se cserepe nincs az új borításra. Az egyedül élő, 76 éves asszony végigzokogta a jégvihart. Mint mondja, szerda délután a szőnyeget porolta az udvaron, mikor látta, hogy kegyetlenül borús idő jön. Amint beért a házba, mögötte leszakadt a terasz teteje.
Nem hagyták magára a bajban
„Édes istenem, azt hittem, itt a világ vége. Az ablakon kukucskáltam kifelé, mikor észrevettem, hogy a folyosón leszakadt a plafon – meséli Ilonka néni. – Aztán a szobában felhólyagosodott a parketta, ráadásul a tetőgerendáról a konyhaasztalra folyt a víz, egy edényt tettem alá. Sírva jajgattam, vége a padlásomnak.”
Amint a vihar elvonult, Ilonka néni kiment a konyhakertbe, ahol borzalmas pusztítással szembesült. Zokogva rogyott le az öreg székre, a lánya és a veje így talált rá. Nem üres kézzel jöttek, hoztak söprűt, lapátot, hárman kihordták a sarat a házból, majd fóliát borítottak a szitává lyuggatott tetőre.
„A hátsó udvaron még a vihar másnapján is hólapáttal takarítottam el a jeget. Az egész kertem odalett, pedig gyönyörű cseresznyém volt, de szépen fejlődött a krumplim, a babom meg a zöldségem is. Minden nap kora reggel kimegyek a kertbe, kapálok, újra elültetem a zöldséget. Most élesztgetem a virágaimat, úgy néz ki, azok túlélik a vihart. De esténként nem tudok aludni, csendben sírdogálok, vajon fizet-e annyit a biztosító, hogy rendbe hozhatom a házamat? A férjem negyven éve meghalt, a gyerekeim még kicsik voltak akkor, egyedül neveltem föl őket. Olyan jó, hogy az egyik lányom közel lakik hozzám, és nem hagyott magamra a bajban.”
Rendőrök vigasztalták az embereket
A jégvihart követően sokan a polgármesteri hivatal előtt gyűltek össze, hogy azonnal fóliát, pénzt kérjenek a kárelhárításhoz. De ott érthető módon nem voltak felkészülve ekkora katasztrófára. Végül rendőröket kellett hívni, ők vigasztalták, nyugtatgatták a kétségbeesett embereket.
