A gyufagyártás Szegeden a 19. század végén kezdődött, s volt, hogy az országban 22 gyárban zajlott a termelés, de mára egyedül maradt, és rajta kívül Európában is csak két másik gyárról tudunk. Az udvarra lépve rögtön szembetűnik, hogy a gyufaszálakat hatalmas, négyméteres farönkökből készítik, többnyire puha nyárfából… „Az a fontos, hogy görcs ne legyen a fában, de egyébként ipari, klón fát veszünk, amit csak azért ültetnek, hogy kivághassák, és felhasználhassa valaki – magyarázza Török György, a gyár igazgatója. – Szoktunk próbahámozást végezni, mennyire csomós, csavarodott-e a fatörzs. Ha nagyon barna a belső gyűrűs rész, akkor az levélgyufának túl sötét, nem lesz jó, de kandallógyufa lehet belőle. Ha körbemegyünk a telepen, az első, amit mutatni tudok, az udvaron álló farönkök, amiket aztán 65 centiméteresre vágunk, majd kérgezünk, így lekerül a fa külső, durva része. Aztán meghámozzuk a fát, vékony furnérlemez lap jön létre, amit majd a darabolókés apró gyufaszálakká aprít.” Sokan azt hiszik, hogy azért fából készül a gyufaszál, hogy jól égjen. Az igazság az, hogy magát a gyufaszálat olyan folyadékba mártják, ami miatt ezt a tulajdonságát szinte elsők közt veszíti el. Impregnálják, hogy ne égjen jól. Addig tud csak izzani, míg a második mártás engedi, a gyufaszálakat ugyanis szabvány szerint parafinnal vonják be.
Folytatás a Meglepetés magazinban!
