Az első olimpiáján ismerte meg a férjét Kökény Beatrix: „A hosszú házasság titka, hogy nem volt időnk vitatkozni”

A kézilabda-legenda két olimpián is szerepelt: 1996-ban bronzérmet, majd 2000-ben ezüstérmet szerzett csapatával. Idén a fiának, Imre Bencének szurkolhat az ötkarikás játékokon.

„Szívem szerint minden olimpiára elmennék, jó lett volna még többet megélni. Négyévente visszajönnek az emlékek, és jó értelemben véve irigykedem azokra a játékosokra, akik megmérettetik magukat. Természetesen az első olimpiám a legkedvesebb, hiszen Gézával akkor ismerkedtünk meg, az ideit viszont azért is várom, mert a fiam is szerepelhet. Július 8-án derül ki, hogy bekerül-e az olimpiai keretbe” – mondja Kökény Beatrix.

Engedékeny volt a gyerekeivel

A sport szeretete mindkét gyerekbe kódolva van. Olimpikon szüleik mégsem erőltették, hogy élsportolók legyenek, viszont annál fontosabbnak tartották hangsúlyozni, hogy bármilyen utat választanak, feltétel nélküli támogatást kapnak.

„Már az óvodával kapcsolatban is az alapján hoztuk meg a döntést, hogy legyen lehetőségük több sportot kipróbálni. Az óvó nénijük vitte őket korcsolyázni, úszni és tornaóra is volt minden héten. Bence még nem volt hatéves, amikor kitalálta, hogy kézilabdázni szeretne. Szofi is belecsöppent a labdajáték világába, sok barátot szerzett, így mindketten hamar elköteleződtek a kézilabda irányába” – meséli. A szülők nem féltették a gyerekeiket az élsporttól, hiszen számukra is óriási élményt jelentettek a versenyek. Később Bea az anyaságban is megtalálta a kihívást.

„Az eredeti elképzelésnél egy évvel tovább sportoltam, majd éreztem, hogy az anyaszerepre szeretnék fókuszálni. A férjem a gyerekek megszületését követően még hosszú évekig aktívan versenyzett, így sok mindent egyedül kellett megoldanom. Gézu a szigorúbb szülő, én engedékenyebb vagyok, szabadabban neveltem őket, emiatt előfordult, hogy nem tudtam megkövetelni dolgokat, arra viszont nagy hangsúlyt fektettem, hogy olyan szerető otthont teremtsek, ahol a gyerekek biztonságban érezhetik magukat.”

A fia csibészségben hasonlít rá

A szülők méltán büszkék a gyermekeikre: Szofi kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, Bence a Ferencváros játékosa, nyártól a német sztárcsapatban, a THW Kiel-ben bizonyíthatja tehetségét.

„Mindketten magabiztosak, sikerorientáltak és az értékrendjük is a helyén van. A fiam sportolóként képzeli a jövőjét, a lányomnak ebből a szempontból nehezebb az útja. Szofit sok minden érdekli, reál beállítottságú, jó mate­kos, és közben sportolóként is tehetséges. Másfél éve egyetemre jár, biztos vagyok benne, hogy több lábon fog állni. Akár a sportban, akár más szakmában találja meg önmagát, büszke leszek rá, és védőhálóként állok mögötte. A lányom az apukájára ütött, nyugodt és higgadt, nagyon jól alkalmazkodik, és picit magának való. Nem véletlen, hogy kapusposzton játszik. Néha nem ártana kicsit több csibészség, ami viszont Bencében bőven megvan. Ebben a fiam rám ütött, bár bevallom, egyik gyerekem sem volt annyira rossz, amilyen én voltam kiskoromban. Eleven, visszabeszélő lányként mindenkinek megmondtam a véleményem, de a sport és a gimnázium által változtam, és egész elviselhető lettem az édesanyám számára” – árulja el nevetve.

Nem volt idejük veszekedni

Olimpikon gyerekének lenni egyrészt büszkeség, másrészt nehézség is.

„Bencének gyakran beszóltak a szülők a lelátóról, hogy csak azért kapott szabaddobást, mert én vagyok az anyukája, és később is megkapták mindketten, hogy miattunk lettek válogatottak. Szofinál kevésbé volt ez probléma, viszont Bence megszenvedte és nehezen viselte. Sokat beszélgettünk erről, és megtanulta kezelni a helyzetet. Az utóbbi néhány hónapban pedig már úgy érzi, hogy a saját jogán érte el azt, ahol tart. Egyelőre fel sem fogjuk, milyen érzés, amikor a német csapat játékosaként távol lesz tőlünk. Azt viszont a férjemmel megbeszéltük, hogy megpróbálunk a meccseire elmenni, és legalább egy hónapban egyszer elutazni hozzá” – meséli az édesanya. A pár huszonöt éve él boldog házasságban.

„A sportolói életformát csak sportoló értheti meg igazán. Azt szoktuk mondani Gézu­val, hogy a hosszú házasság titka a távolság. Amikor a férjem versenyei és edzőtáborai miatt ritkábban találkoztunk, nem volt időnk vitatkozni, annak örültünk, hogy itthon van, és élveztük az együtt töltött pillanatokat. Nem hagytuk, hogy ilyenkor bármi elvigye a figyelmünket, csak egymásra, a  családunkra koncentráltunk. Először úgy volt, hogy 2008-ban, a pekingi olimpia után abbahagyja, de azt mondta, érzi magában az erőt, így még nyolc évet ráhúzott. Egy civil nehezebben élte volna meg, de én megértettem, a gyerekek pedig így nőttek fel. Jól kezelték, hogy apa most elutazik versenyre, mert tudták, hogy miután hazajön, minden figyelme ránk irányul. Géza a mai napig sokat utazik, a Honvéd sportigazgatója és közben edző is. A gyerekek miatt sem egyszerű összehozni a családot: nagyon önjáróak és mindketten máshol játszanak. Ritkán van olyan alkalom, amikor négyen együtt vagyunk. Amikor viszont sikerül, nagyon értékeljük.”

Fotó: Kovács Anikó, MTI