A cikk eredetileg 2013-ban jelent meg a Meglepetés magazinban. Berki akkor az Édes Életben szerepelt, akkor kezdte csak igazán megismerni az ország és alkotott róla igen rossz véleményt. Nagymamája, Erzsike viszont elmondta, milyen is valójában a hatalmasra nőtt unokája, aki első gyermekét várta Hódi Pamelával.
Imádott nagymamája, Erzsike mellett szerethető oldaláról ismerhettük meg az Édes élet szereplőjét. Tatabányán vagyunk. Krisztián 90 éves nagymamájához jöttünk vendégségbe.
„Micsoda meglepetés! Micsoda meglepetés, hogy itt vagy, kis unokám!” – ismételgeti boldogan Erzsike, amikor megpillantja Krisztiánt. – Derék, szép szál férfi vagy! Büszke vagyok rád. Nézzék meg, most is milyen kedvesen és szépen mosolyog! Higgyék el nekem, Krisztián jószívű, aranyos ember” – fordul felénk Erzsike.
„Sajnos nagyikám, ezt csak te látod így! Akik nézik a tévéműsort, más véleményen vannak!” – vágja rá Krisztián.
„Én nem tudom, hogy mi megy a televízióban, mert rossz a szemem, nem látom a műsort, de nálam senki sem ismer jobban, hiszen a gyerekkorodat velem töltötted. Én kísértelek el az óvodába, iskolába, mert nem mertelek egyedül elengedni. Hát arra emlékszel, hogy én tanítottalak meg írni? Megfogtam az ujjaidat, és vezettem a kezed. Mire befejezted az első osztályt, olyan gyöngybetűkkel írtál, hogy kitűnő tanuló lettél” – mondja büszkén Erzsike.
»Nálad jó volt aludni«
„Hogy ne emlékeznék, Mama! Nagyon szerettem nálad lenni. Te jelentetted a nyugalmat és a biztonságot. Nálad mindig jó volt aludni” – mondja Krisztián, majd elmeséli nekünk, hogy a szülei válása után gyakran a nagymamája vigyázott rá, és leste minden kívánságát.
„A Mama elkényeztetett. Nem tudtam olyat kérni, amit ne teljesített volna. Szerény fizetésből élő gyári munkás volt, de mindig megkaptam tőle azokat a játékokat, pedálos kisautót, biciklit, amikre vágytam. Ha a tatai tóhoz akartam menni hattyúkat etetni, akkor buszra ült velem, és elmentünk együtt. Ha megkívántam a hasábburgonyát, azonnal nekiállt sütni. A húslevest is házi cérnametéltből készítette, ő vágta, gyúrta a tésztát az apró ujjaival. Azóta sem ettem olyan finomat” – árulja el Krisztián.
„Kisfiam, én inkább arra emlékszem, hogy rossz evő voltál, úgy kellett beléd tömni az ételt! Sosem hittem volna, hogy ekkorára nősz! Mekkora is vagy? 193 centiméter? Hidd el, most is boldogan sütnék-főznék neked, hiszen egyszem unokám vagy, de sajnos már nem tudok, nekem is úgy hozzák ételhordóban az ebédet. De nézd csak, van itthon cukorka! Arra tartogattam, ha jössz, legyen mivel megkínálni” – mondja Erzsike.
Dédnagymama lesz
Krisztián szívfájdalma, hogy a nagymamájával nem egy városban él, így nem lehet mellette mindennap.
„Hogy telnek a hétköznapok? Hogy bírod az időjárás-változást?” – kérdezi Krisztián.
„Nem panaszkodom, a koromhoz képest jól vagyok, más 90 éves már ágyhoz kötött, állandó felügyeletet igényel. Én még teszek-veszek a lakásban, valahogy eltelik a napom. Aludni is jól tudok, de az utcára már ritkán megyek le, mert fájós a lábam, inkább csak az ablakból figyelem az embereket. Sajnos a csontjaim elkoptak, gyógyszereket szedek, de szerintem már az sem segít rajta” – meséli Erzsike.
„Mama, most nagyon szép, napsütéses idő van. Gyere, sétáljunk kicsit a környéken, jót fog tenni” – javasolja Krisztián, Erzsike pedig boldogan veszi magára a kardigánját. A lift
nélküli ház harmadik emeletéről Erzsikének nem könnyű.a lépcsőzés, de szép lassan leér az utcára.
„Add a kezed, karolj belém!” – kéri Krisztián, és még mielőtt elindulnának, gondosan megigazítja a nagyi sálát, nehogy megfázzon. A séta közben a nagymama Krisztiánék felől érdeklődik.
„Úgy szeretem a párodat, Pamelát. Olyan kedves lány. Mondd csak, mikor fog szülni?”
„November 5-én! – vágja rá Krisztián. – De még nem tudom, hogy mellette legyek-e a szülőszobában, vagy ne. A barátaim azt mondják, semmiképpen ne hagyjam ki az apás szülést, mert életre szóló élményt jelent. De nagyon zavarna, ha Pamelát szenvedni látnám, és közben nem tudnék segíteni rajta. Úgy érezném, hogy a férfiasságomon esne csorba” – vallja be őszintén Krisztián.
„Hát a mi időnkben, a szülés a nők dolga volt, nem voltak jelen az apák, de tudom, hogy most más világ van, nem akarok beleszólni. De tudnod kell, hogy nagyon boldoggá tesztek a kisbabával. Nem gondoltam volna, hogy megélem a dédunokám születését. Remélem, hogy a szemünk színét és az orrformánkat örökli majd tőlünk” – viccelődik Erzsike.
»Hát ezt iss megéltem«
Az időjárás hűvösre fordul, visszamegyünk a lakásba. A szekrény mélyéről előkerül egy régi családi fotóalbum. Erzsike nosztalgiázva mesél
a múltról, a gyerekkoráról. Később Krisztián kéri a nagymamáját, hogy most ők ketten álljanak a fotós kamerája elé.
„Tényleg benne leszek az újságban? Címlapon? Ezt komolyan mondod? Istenem, hogy én ezt is megéltem! Ez a Krisztián mindig tartogat valami meglepetést. Mondtam én, hogy ő egy áldott jó gyerek” – áradozik Erzsike, miközben Krisztián féltő szeretettel átöleli a drága nagymamát. A fotózás után nehéz a búcsúzás, de azzal válnak el egymástól, hogy legkésőbb az újszülött dédunokával együtt látogatnak el hozzá.
Fotó: archív
