Magunkból induljunk ki!
Vitatkozás közben nagyon fontos, hogy mindig maradjunk a saját érzéseinknél. Amikor megfogalmazunk egy problémát, soha ne te, hanem én kezdetű mondatokat használjunk, különben szemrehányásnak és vádaskodásnak fog tűnni mindaz, amit mondunk. Ha például úgy érezzük, hogy a háztartásban minden feladat ránk hárul, pedig mindketten napi nyolc órában dolgozunk, akkor a „semmiben nem segítesz” helyett sokkal jobb, ha azt mondjuk, hogy „túlterheltnek érzem magam”. Mindkét mondatnak ugyanaz az üzenete – csak a második kicsit kedvesebben hangzik, ráadásul nem támadjuk vele a másikat.
Hallgassuk meg a párunkat!
Főleg a régóta együtt élő párok hiszik gyakran, hogy tudják, a másik mit akar mondani.
Ne csak a saját mondandónkkal legyünk elfoglalva, hanem hagyjuk a kedvesünket is szóhoz jutni. Ha a párunk mond valamit, folyamatosan nézzünk a szemébe, és érdeklődve kérdezzünk bele abba, amit közölni akar. Különben előfordulhat, hogy mindketten vadul mondjuk egymásnak a magunkét anélkül, hogy közösen valamilyen megoldást találnánk
a problémánkra. Legyünk hajlandók gyakrabban kompromisszumot kötni, hiszen általa a társunk úgy érezheti, hogy tiszteljük a véleményét, és ő maga is békülékenyebb és rugalmasabb lesz.
A hallgatás nem vezet sehova
Ne higgyük, hogy a viharfelhők közeledtével a legjobb megoldás, ha hallgatásba burkolózunk. Bármennyire is nehezünkre esik: próbáljuk meg a mérgünket a lehető leggyorsabban kiadni magunkból. Ha a bánatunkat sokáig érlelgetjük magunkban, azzal hosszú távon a kapcsolat végét kockáztatjuk, ráadásul az egészségünket is veszélyeztetjük vele. Ha úgy érezzük, hogy valami zavar minket, keressük meg a legelső, legalkalmasabb pillanatot, és beszéljük ki magunkból a problémát.
Vegyünk mély levegőt!
A párkapcsolatunkon belüli konfliktusok megváltoztathatják a másikhoz fűződő viszonyunkat, és teljesen össze is kuszálhatják a harmonikus érzelmi világunkat. Próbáljunk hát tárgyilagosak maradni, és mielőtt megszólalunk, jól gondoljuk meg, mit akarunk mondani. Ha nem így teszünk, sok mindent megbánhatunk abból, amit a vita hevében, dühünkben kimondtunk. Soha ne feledjük: a sértő és bántó szavak semmiképpen nem járulnak hozzá ahhoz, hogy építő módon megoldjuk a konfliktushelyzetet.
Nyomjuk meg a stop gombot!
A pulzusunk az egekbe szökik, egyre hangosabban illetjük a másikat szemrehányásokkal és különféle bántásokkal – amikor a veszekedés a tetőfokára hág, és kiéleződik a vita, jobban tesszük, ha meghúzzuk a vészféket! Egy nyugodtabb pillanatban egyezzünk meg abban, hogy felfüggesztjük a vitát, és átmenetileg távolodjunk el egy kicsit egymástól. Menjünk ki például sétálni pár percre a friss levegőre, mielőtt folytatnánk a beszélgetést. Ezzel kicsit ellazulunk, és mindketten kapunk egy kis időt, hogy végiggondoljuk, mivel is vagyunk tulajdonképpen elégedetlenek.
Mindketten a szerelmünkért
A jó veszekedés olyan, mint a zivatar: megtisztítja a levegőt, és könnyít a terheken. Ne tekintsünk harcként a nézeteltérésekre, ahol a végén mindig kell lennie győztesnek és vesztesnek. Végülis a szerelmünkről van szó, ami szinte egyet jelent a toleranciával, kompromisszumkészséggel és tisztelettel. Ezt a konfliktushelyzetekben sem szabad egy percre sem elfelejtenünk. Tegyük félre a vitát, és próbáljuk meg együtt megtalálni azt a megoldást, ami mindkettőnk számára elfogadható – így senkiben sem fog felmerülni, hogy ő lett a vesztes.
Ne a gyerek előtt!
Természetesen az lenne a legjobb, ha nem vitáznánk a gyerek előtt. Ha azonban semmiképpen nem tudjuk visszafogni magunkat, akkor is próbáljuk meg kerülni az olyan fenyegetőzéseket, amelyeket sosem valósítanánk meg. Ugyanis ők ezeket bizony komolyan veszik, ráadásul egyszer vissza is hallhatjuk majd őket tőlük. Ha van rá mód, ragadjunk tollat és papírt, és írásban közöljük párunkkal a bajunkat, így a gyerek nem fogja annyira élesen érzékelni a problémát. Amikor már elsimult a helyzet, azt természetesen mondjuk el neki is, mert számára a lezáratlan vita jelenti a legmegrázóbb élményt.
Fotó: istock