„Ha egy elvált pár továbbra is kénytelen egy fedél alatt maradni, az lehet maga a pokol. És lehet egy viszonylag korrektül kezelhető, ideiglenes szituáció is – kezdi dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – Hogy mi lesz belőle, az attól függ, hogy a felek mennyire dolgozták fel a szakítást. És mennyire képesek éretten, higgadtan kommunikálni egymással.”
Természetesen az is befolyásolja a megélését, hogy mi volt a konkrét oka az együtt maradásnak. Nem mindegy, hogy a ház, a lakás kel el nehezen, anyagi nehézségek késztetik a párt a további együttélésre. Vagy – ahogy az külföldön egyre gyakoribb – közös megegyezéssel szeretnének mindketten a gyerekek közvetlen közelében maradni. Esetleg előáll a legrosszabb helyzet, amikor képtelenek megegyezni a vagyonmegosztásban, a gyerekfelügyeletben, és a hosszas bírósági eljárás végéig élnek közös fedél alatt.
Lakóközösség vagy lövészárok?
„Akkor vagyunk viszonylag könnyebb helyzetben, ha érzelmileg már két idegen vagy két, egymással korrekt, baráti viszonyt kialakító ember válik lakótárssá” – mondja szakértőnk.
Ilyenkor ugyanis az exek képesek tisztességes keretek között egyeztetni a tárgyi feltételeket, a napi programot. Hogyan osztják fel egymás között az életteret, ki mikor, melyik szobát, melyik helyiséget használja. Természetesen, ha a lakás adottságai ezt lehetővé teszik, ilyenkor is célszerű annyira elkülönülni egymástól fizikailag, amennyire csak lehetséges. Leválasztani a teret, ha megoldható, akár külön konyhát, külön fürdőszobát kialakítani. Vagyis úgy élni, mint régen a kollégiumban vagy egy társas albérletben. Persze az új randevúkat jobb ilyenkor is házon kívül bonyolítani.
Ha azonban egyikőjükben vagy akár mindkettőjükben erős érzelmek munkálnak, és nem dolgozták fel a szakítást, az óhatatlanul súrlódásokhoz vezet.
„Teljesen mindegy, hogy ezek az érzelmek pozitívak, például az egyik fél még szerelmes a volt házastársába, vagy negatívak, sértettségből, haragból fakadnak, mindenképp lehetőséget adnak a próbálkozásokra, a jelképes odaszúrásokra, megjegyzésekre, esetleg az elhallgatott, ám folyamatos feszültség fenntartására” – mondja dr. Makai Gábor.
Az ilyen jellegű családi tűzfészekben pedig nehéz huzamosabb ideig megőrizni a lelki épségünket. Ez csak úgy sikerülhet, ha minél kevesebbet találkozunk, beszélgetünk, és akkor is csak a napi, praktikus dolgokról ejtünk szót, vagyis világos határokat húzunk.
Legyünk őszinték a gyerekkel!
Még bonyolultabbá teszi a helyzetet, ha kiskorú gyerekekről is gondoskodunk. Dr. Makai Gábor szerint amikor elválunk, őket semmiképpen sem szabad válasz nélkül hagyni. A gyerekek ugyanis pontosan érzik a szüleik között lévő feszültséget. Ha viszont nem kapják meg a koruknak megfelelő, mégis pontos információkat arról, mi történik a családdal, akkor esetleg félre is magyarázhatják a helyzetet, például magukat okolhatják a szüleik válásáért.
Épp ezért érdemes őszintének lenni velük. És biztosítani őket arról, hogy bár a kapcsolat nem működik, őket ettől még mindkét szülőjük szereti.
Az alapszabály: a gyerek érdekeit tartsuk szem előtt. Egymással viszont tartsuk meg a személyes határokat. Csak annyit egyeztessünk, hogy ki mikor, hová megy a gyerekekért, ki intéz el egyes, hozzájuk kapcsolódó ügyeket.
Továbblépési segítség
Ha nagyon elveszettnek érezzük magunkat, természetesen szakember segítségét is kérhetjük. A leghatékonyabb a párterápia, amikor a terapeuta segít egymással olyan viszonyt kialakítani, ami elviselhetővé teszi a kínos szituációt. A közhiedelemmel ellentétben a párterápia nemcsak a kapcsolat megmentését célozhatja, hanem akár azt is, hogy az egykori házasok képesek legyenek továbblépni, miközben egymással. Esetleg épp a gyerekek érdekében – korrekt kapcsolatban maradnak. Ha viszont a másik fél erre nem vevő, akkor sem haszontalan a szakember bevonásával dolgozni magunkon.
„Ilyenkor az énerő kialakításában kaphatunk segítséget – fogalmaz a szakember. – Leegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy így kevésbé fogunk bevonódni a másik provokációjába. Nem szólunk vissza a megjegyzéseire, le tudjuk választani a válással kapcsolatos érzelmeinket. Meg tudjuk húzni a határainkat, így téve gyakorlatiassá a viszonyunkat.”
Azok a fránya körülmények
Ha képesek vagyunk tárgyilagosan és hűvösen nézni a helyzetre, akkor hamarabb észrevehetjük azt is, ha passzív-agresszív módszerekkel próbál csőbe húzni a volt házastársunk. Ez az a szituáció, amikor a felszínen mindenbe belemegy, látszólag közreműködik a lakás eladásában, a megoldás keresésében. De rendre úgy alakítja a körülményeket, hogy az ne sikerüljön. Bólogat, helyesel, valahogy mégis azon kapjuk magunkat, hogy hónapok óta ugyanott toporgunk, és még mindig nem tudtunk szétköltözni.
Dr. Makai Gábor ilyenkor azt javasolja, hogy szabjunk világos kereteket, határidőket. Vonjuk be a jogi szakértőket, és tartassuk be az ő döntéseiket. Ne keltsük azt a látszatot, hogy belemegyünk a játszmába, és akár évekig is elhisszük a mentegetőzést.
A bántalmazótól menekülni kell
Van olyan helyzet is, amikor anyagi veszteség ide vagy oda, nem szabad várni az elköltözéssel, bármi áron, de menekülni kell: ez pedig a bántalmazás. Ha a volt házastárs folyamatosan aláássa az önbizalmunkat, vagy ami még súlyosabb, fizikailag is fenyeget, ott csak a kisebbik rossz a lakhelyünket feladni. Ebben az esetben bárhová, akár anyaotthonba vagy barátokhoz is, de azonnal költözni kell.
Fotó: gettyimages
