Amint a természet látszólag nyugovóra tér, hogy szürke unalomban töltse az időt tavaszig, valójában úgy válik egyre színesebbé és érdekesebbé a budakalászi Duna-part Tamás keze alatt. A művész második éve építi fel itt a mesés Manófalvát. Az aprócska város a folyó által összehordott uszadékfából és gyűjtögetett növényi részekből, termésekből készül. Nem mellesleg tökéletes menedék és terített lakomaasztal madaraknak és mókusoknak.
„Tavaly szeptemberben készítettem az elsőt, de az idei nyár végi nagy dunai ár teljesen elvitte. Ahol most állunk, a fejem felett még 3,5 méterrel állt a víz. Csak a legnagyobb uszadékfa maradt itt, az is csak azért, mert kikötöttem” – mutatja Tamás, aki a közeli Békásmegyeren, egy panellakásban él.
„Ide menekülök a panelből, itt kikapcsol az agyam – indokolja a Manóház létrejöttét, de hamar megtudom, nem ez az egyetlen ok. – Eredetileg ötvös voltam, de jó tíz évvel ezelőtt felhagytam vele. Nincs már ötvös szakma, nem divat az igazi ékszer. Amíg a 70-es, 80-as években teljesen természetes volt, hogy egy férfi is hord ékszert, ma már szinte semmit, és a nők is egyre kevesebbet. Az acél ékszerek és a bizsuk kiszorították a szakembereket a piacról” – magyarázza Tamás, aki a természetben talált új önkifejezési formára.
Kőpagodák és sármaszkok
Az alkotást 2013-ban szintén a Duna-parton kezdte, de nem miniatűr manóházakkal. Az ő nevéhez fűződik a római-parti kőkert létrehozása is, ahol a parton talált lapos kövekből és uszadékfákból készít pagodaszerű építményeket. Ezek a súlyos kődarabokból épült látványos házikók nem tartalmaznak semmilyen ragasztót, a súlyuk – és persze a gondos tervezés – tartja össze őket. Később a sárszobrok vagy sármaszkok következtek, amiket Tamás évtizedes fák törzsére vagy a földre tapaszt és formáz meg.
„Sárból készítek koboldokat, indián fejdíszeket. Csipkebogyóval, levelekkel, náddal, gallyakkal díszítem őket. De mandalákat is szoktam készíteni kövekből, csigaházakból, virágokból” – meséli.
Tamásnak az egész Duna-part olyan, mint egy óriási művészeti bevásárlóközpont: ami az egyszeri kirándulónak csak lehullott gally vagy útban lévő kődarab, neki kincs, amiből alkotni lehet. Sőt, a folyóig vezető út is egy kincsesbánya, főleg ősszel és tavasszal, amikor mindenki a kertjét csinosítja, és zsákszámra kerülnek ki kerti hulladékok a házak elé. Tamás nem vesz el semmit, nem metsz meg bokrokat az alkotásaihoz, de ha éppen talál pár tujaágat, összeszedi, és a Manóházban hasznosítja újra. Például meseszép tető lesz belőlük.
Csodájára járnak
Amikor ősszel a Manóház készül, a többi alkotás kissé háttérbe szorul, ez lett ugyanis Tamás új kedvence. És ahogy elnézem, a sétáló, bicikliző embereké is. Aki a környéken jár, nem bírja ki, hogy legalább egy fotóra meg ne álljon. Sőt, pár napja, ahogy híre ment, már vannak olyanok is, akik kifejezetten azért utaznak ide, hogy a Manóházat meglessék.
„A legmegdöbbentőbb az volt, hogy legutóbb Pécsről jöttek megnézni. Szinte fel sem fogom. Nem tartom magam művésznek, leginkább magamnak és az állatoknak csinálom. Ahogy jött tavaly a hűvösebb szeptember és a mókusok, először nekik készítettem kis házikókat taplógombával, gledícsiával (tövises lepényfa, szentjánoskenyér vagy krisztustövis – a szerk.), aztán, ahogy egyre több mindent találtam, kialakult a kisváros. Folyamatosan ezen jár az agyam, hogy legyenek olyan formák, amikre ha rászáll egy madár, megmozdul, él, libben. Hogy mi lehet egy tobozból, egy marék mohából.”
Naponta csinosítgatja
A Manóház körülbelül két hét alatt nyeri el végleges formáját, de mindig van rajta mit alakítani. Tamás mindennap több órát tölt itt, minden szabadidejét a Manóház csinosítgatására fordítja. Pirográffal apró mintákat éget az ajtókba, pörgő-forgó díszeket készít, koszorút fon, újabb díszeket épít. „Ha mást nem is kell csinálni, legalább a madáretetőket feltöltöm. Az volna a legjobb, ha az egész napot itt tölthetném, hiszen nekem ez olyan, mintha visszatért volna a gyerekkorom.”
Hallott a land artról?
Ez az 1960-as években indult művészeti ág a természeti környezetben megtalálható „eszközöket”, felszíni alakzatokat, sziklákat, köveket, növényzetet, havat használja fel monumentális szabadtéri alkotásokhoz.
Kánya Tamás néhány éve váltott a land art stílusra, amikor felhagyott az ötvös mesterséggel. Többek között lenyűgöző mandalákat, szőnyeget készít a termésekből.
Fotó: Schumy Csaba, privát
