Római lakomák és pogány fesztiválok
Mai naptári fogalmaink szerint a téli napforduló, az év leghosszabb éjszakája, december 21–22-re esik. A Gergely-naptár előtt pedig a mai Luca-nap környékén volt ez a fordulat, amelytől kezdve már teret nyer a fény, és hosszabbodnak a nappalok, és amelyet az emberek már az ókortól megünnepeltek. A rómaiak idejében december közepén indult, és egy teljes hétig tartott a Szaturnália nevű fesztivál, ami az evés-ivás, a táncos összejövetelek és az ajándékozás ideje volt, Szaturnusz isten tiszteletére.
A szertartások az istenek jóindulatának elnyerését, a következő év bőségének biztosítását célozták. Eltűntek a társadalmi különbségek, szolga és úr egy asztalhoz ült, a szegényeket is megvendégelték. A feldíszített házak népe apró ajándékokkal kedveskedett egymásnak és a szolgálóknak. Amikor a keleti vallások teret nyertek, Mithrász isten és a Sol Invictus, azaz a legyőzhetetlen napisten születésnapját ünnepelték meg december 25-én. A pogány germán és északi népek pedig – szintén a napfordulót köszöntve – a Yule nevű fesztivált tartották ekkoriban.
Ennek jelképe, a Thor istennel kapcsolatba hozható karácsonyi szalmakecske még ma is díszíti a skandináv otthonokat.
Mikor született a Megváltó?
A kereszténység terjedésével a fényt hozó Jézus születésének ünnepe kapcsolódott a téli napfordulóhoz. Bár a pontos időpontról sokat vitáztak az egyházatyák, és számos lehetséges dátum felmerült, az első niceai zsinat i. sz. 325-ben december 25-re tette a hivatalos ünnepet. A korábban felvetett január 6-i időpontból vízkereszt lett, végül pedig a karácsony ünnepéhez előkészületet csatoltak, az adventet
Az örmény egyház a mai napig a január 6-i karácsonyhoz ragaszkodik, egyes ortodox országokban, például Oroszországban és Szerbiában pedig a Julián- és Gergely-naptár különbsége miatt ünnepelnek januárban. A keresztény ünnep a következő századokban fokozatosan átvette a pogány napfordulós fesztiválok helyét.
Szent Ferenc betleheme
A betlehemállítás hagyományát Assisi Szent Ferenc indította el: az első karácsonyi életképet 1223-ban állította fel egy Greccio melletti barlangban, hogy a karácsonyi liturgiát az egyszerű emberekhez is közel hozza. A templomokban latinul megszólaló énekek helyett itt a látogatók testközelből is átélhették a bibliai történetet. A jászolban a kis Jézus viaszfiguráját helyezték el, Mária és József szerepét pedig jelmezbe öltözött emberek alakították. Az élő állatokat Ferenc a barátjától, Giovanni Velitától kérte kölcsön.
Fenyőfa a szobában
A zöld faág mindig is az élet, az újjászületés szimbóluma volt. A fenyőfaállítás szokása a 16. században, a német evangélikusoknál jelent meg először, sokan egyenesen Luther Mártonnak tulajdonítják az ötletet. A 18. században már egész Németországban, a 19. századra Ausztriában, majd Európa teljes területén elterjedt az örökzöldek díszítése.
Magyarországra a német és osztrák rokonsággal rendelkező arisztokrata családok hozták el. Egyes források szerint az első pesti karácsonyfát a magyar óvodai nevelés megteremtője, Brunszvik Teréz grófnő díszítette. Mások a Podmaniczky családot és József nádor családját említik. Az 1840-es évektől a kiegyezésig egyre több nagyvárosi otthonban és vidéki kúriában bukkant fel a fenyőfa karácsonykor, a 20. század elejéig pedig a szegényebb néprétegek körében is divattá vált. A fákat először ehető dekorációval, almával, dióval, mézessüteménnyel ékesítették, és gyertyákkal világították ki.
A 19. században váltak általánossá a csillogó üvegdíszek. A francia eredetű fondant cukor német cukrászok közvetítésével jutott el hazánkba, ahol szaloncukor néven máig népszerű maradt. Csillagokkal 1821-ben, Svédországban dekoráltak először egy német bentlakásos iskolában, innen terjedt át a szokás német földre. Először diákok készítették a papírcsillagokat, később pedig a karácsonyi dekorációkat gyártó cégek is felfigyeltek a motívumra.
Kocsikerékből adventi koszorú
Az első adventi koszorút 1839-ben készítette egy Johann Heinrich Wichern nevű hamburgi teológus-pedagógus. A kocsikerékre rögzített húsz hétköznapi piros és négy vasárnapi fehér gyertya a Wichern által gondozott árvák karácsonyi várakozását tette szebbé. Pedagógiai célja is volt, a számolás elsajátítását segítette. Egyes német városokban ma is 24 gyertya van a koszorún, mindenhol máshol pedig az egyszerűsített, négygyertyás változata terjedt el.
Szintén a németektől származik az adventi naptár megtöltésének szokása. Az 1900-as évek elején egy Gerhard nevű, türelmetlen fiúcskának állította össze az édesanyja, hogy a 24 kis ablak mögött rejtőző cukorkák könnyebbé tegyék a karácsonyvárást. Amikor a kisfiú, Gerhard Lang felnőtt, tömegesen kezdte gyártani a naptárakat, és világszerte óriási sikert aratott velük.
Be is tiltották
Angliában a polgárháború idején, 1647-ben a puritánok nyomására tiltották be az ünneplést mint dekadens szokást. A sok elégedetlenséget, sőt véres összetűzéseket is kiváltó tilalom egészen 1660-ig maradt érvényben. Az Amerikába kivándorló puritánok az Újvilág bizonyos területein is törvényen kívül helyezték az ünnepet, és a függetlenségi háború idején is sokan elvetették ezt az angolnak tartott szokást. Később azonban újra teret hódított a karácsony.
Fotó: gettyimages
