Forgács-Fábián Sára tíz évvel ezelőtt hozta létre az Amigos a gyerekekért Alapítványt azzal a céllal, hogy kórházban gyógyuló gyerekek napjait szebbé varázsolják.
„Mikor egy gyerek kórházba kerül, egyik napról a másikra elveszti a kapcsolatát az iskolai környezetével, a barátaival: kikerül abból a közegből, ami a mindennapok biztonságát adta, egy új és ismeretlen helyzettel kell szembenéznie – kezdi Sára. – Ez egy borzasztóan megrázó dolog. Velem is ez történt: kilencéves koromban egy évet töltöttem kórházban. Az, hogy mindezt átéltem, adta a motivációt arra, hogy segítsek a beteg gyerekeknek. Eredetileg orvosnak készültem, de végül máshogy alakult. Viszont eszembe jutott, milyen sokat jelentett nekem, amikor annak idején nálam idősebb, már gyógyult gyerekek bejöttek a kórházba látogatóba.
Rájöttem, hogy én is szívesen segítenék ilyen módon beteg gyerekeknek. Ekkor fogalmazódott meg bennem az Amigos gondolata, de tudtam, hogy egy csapattal közösen sokkal több gyereknek tudunk majd segíteni. Összetoboroztam tíz barátomat, így indultunk…”
Kétszázötven segítővel hat városban
Sáráék kezdeményezése rövid idő alatt olyan sikeres lett, hogy az Amigos 2016-ban alapítvánnyá vált. Idén pedig már bekerültek az Önként Jöttem díj top 4 szervezete közé.
„Ma már 250 önkéntessel, hat városban, húsz kórházi csapattal, számos különböző osztályon vagyunk jelen. Hetente ötven alkalommal ott vagyunk a gyerekek mellett – magyarázza Sára. – Játékos nyelvtanulással, közös játékkal, kézműves foglalkozásokkal segítjük és fejlesztjük a beteg gyerekeket, mosolyt csalunk az arcukra. Azt szeretnénk, hogy a hazai gyermekgyógyításban az Amigos segítőként a gyógyítási folyamat szerves részese legyen. Ez jelenthet csupán annyit, hogy a gyerekek kapnak egy foglalkoztató füzetet, amíg egy kezelésre várakoznak, vagy kapnak egy saját fejlesztésű KALANDobOZZ-t, de jelentheti azt is, hogy egy önkéntesünk együtt tanul egy gyerekkel, vagy társasjátékoznak egy jót.
Az, hogy egy gyereknek egy »kortárs« segítségre lehet, felbecsülhetetlen abban a közegben, ahol neki kis felnőttként tudatosan, szabályokat követve kell működnie. Ebből a kis felnőttből abban az egy-két órában, amíg az Amigo bemegy hozzá, egy barát lesz, egy gyerek, aki hihetetlenül boldog, hogy hatodszorra is ő nyert a Dobble-ban. A mindennapok barátságát adjuk a gyerekeknek.”
Egyetlen látogatás sem maradhat el
Tájmel Dorka két évvel ezelőtt elsőéves pszichológia szakos hallgatóként csatlakozott az Amigoshoz. Azóta is lelkesen látogatja a beteg gyerekeket, emellett ebben a félévben ő a Bethesda Gyermekkórház kórházi csapatfelelőse.
„A látogatások során egy-egy Amigo kéthetente átlagosan két órát tölt a kórházban, ezeket az alkalmakat bevetéseknek hívjuk. A foglalkozásokon abszolút igazodunk a gyerekek életkorához és igényeihez – mondja Dorka, és közben megmutatja az önkéntesek jelképét. – Fél év önkénteskedés után minden Amigo kap egy zöld pulcsit, és ha a gyerekek meglátják ezt, egyből tudják, hogy valaki jött hozzájuk játszani. Egyrészt így nemcsak egy személyhez kötődnek, hanem egy csapathoz, aminek ők is részesei, másrészt helyettesíteni tudjuk egymást, és ez nagyon fontos. Az alapítványunk egyik alapelve, hogy ha megígértük, ott leszünk, egyetlen kórházi látogatás sem maradhat el.”
Azt is hozzáteszi, a szülő számára is könnyebbséget jelent az a pár óra, amíg egy Amigo foglalkozik a gyermekével. Ezt alátámasztandó, felolvas két szülői visszajelzést. „Köszönöm szépen, hogy egy nehéz műtét után, ami tele van fájdalommal, felvidították a gyerekemet, és ha csak egy órácskára is, sikerült feledtetni vele a fájdalmat” – írja egy hálás anyuka. És egy másik elismerés:
„Nagyon szerette a kislányom Enikőt és Krisztát. Maximálisan elterelték a figyelmét a kórházi körülményekről. Időt, energiát nem sajnálva, igazi pedagógiai érzékkel.”
Önfeledt kacajok, csillogó tekintetek
Dorka azt is elmondja, hogy a rendszeres kórházlátogatások amellett, hogy feltöltik és inspirálják őt, időnként lelkileg megterhelőek.
„Sok gyereken nem látszik az, hogy beteg, de például az onkológián a kezelések mellékhatásainak vannak látható jelei, és ez lelkileg néha nehéz tud lenni. Egyébként belső szabályunk, hogy mi soha nem kérdezzük a gyerekeket a betegségükről, ha ők beszélni szeretnének róla, akkor meghallgatjuk őket. Nyilván ez egy különösen érzékeny terület, nekünk, Amigóknak is.
Szerencsére soha nem vagyunk egyedül ebben a szituációban, mert bevetésre is alapból párban járunk, azonkívül az Amigók közösségében ezt meg tudjuk beszélni a többiekkel. Emellett van egy pszichológusokból álló védőháló is az alapítvány körül.
„A gyerekek rengeteg szeretetet tudnak adni – mosolyodik el Dorka. – Elmondhatatlanul jó érzés, amikor egy kisgyerek az ölembe ül, megölel, és azt mondja, nagyon szeret engem, és én vagyok a legjobb barátja. Ők még annyira »filter nélküliek«: azt, hogy igazán jól érzik magukat és hogy őszintén nevetnek, nem tudják megjátszani. Amikor egy-egy foglalkozás közben hallom az önfeledt gyerekkacajokat és látom a csillogó tekinteteket, akkor érzem azt, hogy ma elértem a célomat, és van értelme annak, hogy bejárok hozzájuk. Nekem a gyerekek szívet melengető mosolya jelenti a legtöbbet.”
Szöveg: Szűcs Anikó
Fotó: privát
