Szeretnénk társat?
„Az első és legfontosabb kérdés, amit tisztázni kell magunkkal, hogy mit is szeretnénk. Ez nem más, mint egy önismereti vizsgálat. Vegyünk elő egy papírt és részletesen jegyzeteljük fel a vágyainkat. Mi hiányzik az életünkből? Társ kell, vagy szex? Mindent elsöprő, őrjítő szerelem, vagy nyugodt, békés család? Ha már ezen a ponton kiderül, hogy tulajdonképpen nagyon jól elvagyunk egyedül, csupán a társadalmi elvárásoknak szeretnénk megfelelni azzal, hogy együtt élünk valakivel, akkor inkább ne keresgéljünk, hanem csináljuk azt az életben, ami minket tesz boldoggá, nem pedig a szüleinket, barátainkat, munkatársainkat.
Bátran merjük kimondani: Nekem jó egyedül!” – mondta a pszichológus.
Milyen férfira vágyom?
Ha arra a megállapításra jutunk, hogy igenis hiányzik egy férfi az életünkből, akkor ne várjunk rá, hanem keressük meg! Gondoljuk végig alaposan, hogy milyen elvárásaink vannak a leendő párunkkal szemben. Először egészen biztos, hogy a tökéletesre fogunk törekedni, legyen jóképű, magas, izmos, rendelkezzen kimagasló egzisztenciával, humorral, viselkedjen velünk udvariasan, előzékenyen, hordozzon minket a tenyerén. Ez teljesen normális, először mindenki így képzeli el a nagy Ő-t.
Aztán ahogy az évek múlnak, egyre inkább rájövünk, hogy amire vágyunk, az nem létezik. Eljön az idő, hogy újra átgondoljuk, mi a legfontosabb számunkra egy férfiben. Ebben mélységesen befolyásol minket, hogy mire neveltek a szüleink. Ha folyamatosan azt sulykolták belénk, hogy mi gyönyörűek vagyunk, és hasonlóan jóképű párt kell majd találnunk, akkor tudat alatt ugyan, de ez válik fontossá.
Ha jómódú családban nőttünk fel, akkor automatikusan olyan társat keresünk, aki legalább olyan anyagi körülményekkel van megáldva, mint mi.
Járjunk nyitott szemmel!
Nem árt, ha körülnézünk az ismerőseink között. Észre fogjuk venni, hogy a legjobb barátnőink pasijai sem tökéletesek. Ki ebben, ki abban jeleskedik. Ettől még lehetnek boldogok, a lényeg az összepasszolás. Ahhoz, hogy kiderüljön, mi kivel illünk össze, legyünk nyitottak, és bátran találkozzunk, randizzunk olyanokkal is, akik az elveink alapján szóba sem jöhetnének. Lehet, hogy átértékelődik az általunk felállított fontossági sorrend.
Ne essünk át a ló túloldalára!
„Ha túl sokáig húzzuk-halasztjuk a párválasztást, akkor előfordulhat, hogy annyira vágyunk társra, családra, hogy túl nagy kompromisszumokat kötünk, túlságosan leadjuk az igényeinket, a büszkeségünket és belemegyünk olyan kapcsolatba, ami biztos, hogy nem tesz boldoggá minket, amelyben nem tudunk önmagunk lenni. Erre semmi szükség! Legyünk tisztában a saját értékeinkkel, és keresgéljünk tovább!” – tanácsolta a szakértő.
Már nem megy
A másik veszélye a túl hosszú egyedüllétnek, hogy olyannyira megszokjuk a magányt, hogy már nem vagyunk képesek beengedni senkit a saját szféránkba. A kor előrehaladtával egyre több rigolyánk lesz, és egyre nehezebben viseljük más becsípődéseit, egyre nehezebben alkalmazkodunk.
Rossz élmény
„Sajnos az is előfordul, hogy azért nem tudunk senkivel kapcsolatot létrehozni, mert túlságosan gátlásosak vagyunk. Hiába szeretnénk társat, ha lesütött szemmel járunk, esélyt sem adva arra, hogy összeakadjon valakivel a tekintetünk. Az ilyen fokú gátlást általában rossz élmény okozza, amely tudat alatt mélyen lakozik bennünk. Ezt a sérülést nem csak korábbi szerelem válthatja ki, az is lehet, hogy a szüleinkkel való kapcsolatra vezethető vissza.
Akár az, hogy boldogtalan a házasságuk, akár az, hogy soha nem voltak elégedettek velünk, mindig a hibáinkat rótták fel. Az effajta viselkedés miatt a magunkról alkotott kép olyannyira torz, hogy úgy érezzük, úgy sem lesz soha senki megelégedve velünk, ezért inkább bele se kezdünk semmibe, hogy megkíméljük magunkat a csalódástól. Sajnos az ilyen esetekben szinte mindig szakemberre van szükség, aki segít feloldani a gátlásokat.” – javasolta a pszichológus.
Gondolta volna?
Egy hazánkban végzett felmérés kimutatta, hogy sokkal tovább tartanak azok a házasságok, és sokkal kiegyensúlyozottabbak, amelyek nem őrült nagy szerelemmel kezdődtek, hanem a felek összepasszoltak, járni kezdtek, és a mélyebb érzelmek csak később, szépen lassan alakultak ki köztük.
Fotó: pexels
