Kata elmondása szerint gyerekkorában leginkább a kézműves munkákban jeleskedett. Ám a sors-szerű fordulat 2016-ban jött el, amikor is Kata a saját esküvőjére készülve talált rá erre a technikára.
„A ceremónia után egy szűk körű családi összejövetelt rendeztünk, aminek kapcsán a férjemmel kitaláltuk, hogy a meghívótól kezdve az ültetőkártyákon át az emlékajándékokig mindent mi szeretnénk elkészíteni. Akkor kezdtem el keresgélni az interneten, hogy milyen technikával tudnék szép és különleges virágokat alkotni. Így ismertem meg a szalaghajtogatás művészetét, majd nagyrészt a YouTube-on elérhető videókból sajátítottam el a fortélyokat.”
Csak a fantázia szab határt
A kanzashi egy japán technika, mely leginkább a sokak által ismert origamihoz hasonlítható, ám nem papírt hajtogatnak, hanem selyem- vagy szaténszalagot.
„Ez egy rendkívül aprólékos, nagy pontosságot és precizitást igénylő tevékenység. Ha megvan hozzá a kellő kitartásunk, a türelmünk és a végtelen alázatunk, akkor menni fog” – mondja Kata, aki elsősorban ékszerekre és alkalmi csokrokra „szakosodott”, de hajdíszeket, díszdobozokat, férfiak részére nyakkendő-, illetve gallértűt is örömmel készít.
„A legjellemzőbb anyag a szaténszalag, melyből az ékszerekhez mindig a keményített változatot és a ferdepántot, míg a csokrok virágaihoz mindig a puhább, lágyabb szalagot hajtogatom. A hajtogatás és a formára vágás után lánggal is kezelni kell a szalagot, mivel annak az egyik sajátossága, hogy hőkezelés nélkül a vágás mentén elkezdi kiengedni a szálait. A munkáimat kiegészítem csipkékkel, gyöngyökkel, kristályokkal, drótokkal, fonalakkal, színes és natúr vásznakkal – avat be néhány kulisszatitokba. – A miniatűr dolgok jelentik számomra az igazi kihívást. Mindig azt gondolom, hogy nem lehet kisebb méretben meghajtogatni egy-egy szaténdarabot, aztán bebizonyítom, hogy de, lehet – jegyzi meg mosolyogva. – Az ékszerek egyes részeit már fogóval és nagyító alatt készítem, hogy hajszálpontosak legyenek az illesztések, és bizony az alkotás olykor égési sérülésekkel is jár. Ki kell tapasztalni, hogy hová és mekkora mennyiségben teszem a ragasztópöttyöt ahhoz, hogy tökéletesen illeszkedjenek egymáshoz ezek a pici elemek. A szalagokkal való munka számomra felér egy meditációval.”
Sorsszerűen szeretett bele a japán technikába: örök emlék marad a szalagból készült csokor
Ez is érdekelhet
A nagyi brossát is beépíti a csokorba
Kata azt is büszkén újságolja: a munkáival gyakran vesz részt esküvőkön.
„A családból és a közeli ismerőseim közül többen fordultak már hozzám azzal a kér(d)éssel, hogy elkészíteném-e a menyasszonyi csokrukat. Ezeknek a felkéréseknek mindig nagyon szívesen teszek eleget, főleg, ha az adott óhaj különösen megérint. Például, egy kedves kolléganőm, aki fiatalon veszítette el a szüleit, azt kérte, hogy a szüleinek a jegygyűrűit dolgozzam bele az esküvői csokrába – idéz fel egy keserédes emléket. – Számomra azok a legkedvesebb megrendelések, amikor a kezembe kerül egy 80-100 éves ékszer, például a nagymama régi brossa, és azt az ifjú ara kérésére beleteszem az ő gyönyörű menyasszonyi csokrába. Vagy nemrég egy olyan csokrot alkottam, amelyben a dédnagymama apró horgolt terítője szolgált csokorfogóként.”
Nincs két egyforma
Kata hangsúlyozza, számára az is fontos, kinek készül egy ékszer. Szereti mélyebben megismerni az ékszer leendő viselőjét, mert csak így tud hitelesen alkotni.
„Ezekben az egyedi munkákban mindig benne van az is, hogy mindegyikből csak egy van a világon. Egyébként ha akarnék, sem tudnék két egyforma darabot készíteni – teszi hozzá. – Mostanra kialakult a saját stílusom, színhasználatom, formavilágom, és mindig próbálok valami újdonságot is belecsempészni az alkotásaimba. Egy ideje már bőrrel is dolgozom. A legfinomabb bőrt ugyanúgy tudom hajtogatni, mint a szalagot, viszont ez esetben nem tudom a tüzet segítségül hívni, ezért nagyon pontos ragasztással kell dolgozni. Emellett mostanában a népies irányzattal kísérletezem. Most például a nagymamám által hímzett kalocsai terítőből kivett mintát szeretném meghajtogatni csokornak – újságolja. – Nagy örömömre Gábor, a férjem, az első perctől kezdve támogatott abban, hogy kiteljesedhessek a szenvedélyemben, és folyamatosan bátorít – pillant Kata a férjére. – Jelenleg az a célom, hogy még tökéletesebb legyen az, amit csinálok, és a szívem egyik nagy vágya végre egy honlap, amelynek segítségével tovább álmodhatom a művészi utam.
Az alkotás éltet, szépséget, bátorságot, lelki megnyugvást ad.
Kell hozzá egy jó adag képzelőerő, de ha szalagokról van szó, a fantáziám szárnyakat kap. Amikor a megrendelő kézhez kapja, amit készítettem neki, és látom a ragyogó arcát, az mindent megér. Egy nagymama könnybe lábadt szemét, aki az érettségiző unokájának csináltatott egy csokrot emlékbe… Vagy amikor a menyasszony először veszi a kezébe az ünnepi bokrétát: olyankor nagyon át tudom élni a boldogságát és az »Ez az enyém és örökre az enyém!« érzését. Ezeket a megható és szívet melengető pillanatokat semmiért nem adnám.”
A hölgyek társadalmi rangjára utalt
Katától azt is megtudjuk, hogy a kanzashik japán nők hajdíszei, melyek az 1700–1800-as években váltak igazán népszerűvé.
„Egyre díszesebb, bonyolultabb frizurákat, hajkölteményeket kezdtek viselni a hölgyek, öltözetüket szép formájú, színes, a kor előrehaladtával egyre díszesebb hajtűkkel egészítették ki – magyarázza. – A hajtűket maradék anyagokból, vagy a módosabbak hernyóselyemből hajtogatott sziromformákkal díszítették, egyre finomodó technikai megoldásokat alkalmazva. Egy-egy darab díszítettségéből következtetni lehetett a hölgyek társadalmi rangjára is.”
Ez is érdekelhet: Elfeledett népi hagyomány a lakodalomsütőtől: „A cukorperec akkor jó, ha csöpög a padlás…”
Szöveg: Szűcs Anikó
Fotó: Birton Szabolcs
