Mint mondja, éppen pihen. Látom magam előtt, amint esténként egy teraszon pipázik – ez nem ám amolyan társasági esemény számára, hanem valóságos relaxációs szertartás. Bár orvosai az életkorában már nem tartják helyénvalónak, nem tud és nem is akar lemondani a pipáról, amelyet kisfiúként, dédapja szája sarkában látott először. „A pipázás nem lehet mellékes tevékenység. Oda kell rá figyelni, foglalkozni vele. A pipám voltaképpen olyan, mint én” – nevet Mikó István, aki elárulta, nyári pipázását és pihenését azért számos előadással félbeszakítja.
A rögtönzés nagymestere
„Idén megyek először Balatonfenyvesre, a Kultkikötő színpadára fellépni. Remélem, odatalálok – mondja a tőle megszokott derűvel. – A Svejk vagyok című előadást játszom, méghozzá remek alkotótársaimmal, Suha Kálmánnal és Herrer Pállal. Jó harminc évvel ezelőtt álmodtam színpadra, és legalább ezerszer játszottam is a bolondnak titulált Svejket, aki egy jó pofa sör mellett osztja meg a közönséggel a háborús emlékeit és élettapasztalatait. Hogy unom-e ennyi idő után? Soha! Hiszen az előadás egyes pontjain bevonom a közönséget is, ami mindig befolyásolja a történetet. Imádok rögtönözni! Csak ne mossa el az esténket az eső. Ezen a nyáron a megbolondult időjárás miatt már két előadásom elázott.” Mikó István nagyon szívesen megy a Balatonra játszani, mert számos barátság köti oda. Egy időben tervezte is, hogy nyaralót épít a környéken. „Végül ház nem került az én kis telkemre, de olykor elmegyek rendbe tenni a portát, esetleg lenyírni a füvet, majd csöndesen üldögélek egy ideig, és nézem a gyönyörű tavat” – árulja el a színész, akinek szíve csücske a Háry vagyok, az angyalát! című előadása is, amellyel a nyár folyamán ugyancsak járja az országot. „Én magam is szeretek anekdotázni, de hazudni nem szoktam. Háry János bőrébe bújva azonban ezt is megtehetem, és nagyon élvezem” – meséli lelkesen.
Repülőjegyárusként kezdte
Mikó Istvánnak, ami a szakmát illeti, igen kalandos és eseménydús élete volt: a hajdani Malév jegyirodában árult repülőjegyeket, miközben a Kaláka együttes alapító tagjaként zenélt. Értékesítő kollégái mindig örömmel helyettesítették, ha koncertre sietett, és emiatt ő is kész volt dupla műszakot vállalni. Ötször is felvételizett a színművészetire, mire felvették, és a kitartása meghozta a gyümölcsét: számos színházi és filmes sikere mellett olyan feledhetetlen mesealakoknak kölcsönözte a hangját, mint a Nagy Ho-ho-ho-horgász Főkukaca vagy Micimackó.
„A két saját gyerekem is szívesen nézte ezeket a meséket, és talán tudtak is függetleníteni – meséli. – Róluk annyit, hogy kiskorukban nagyon nehezen értették meg, ha azt mondtam, este van, gyerekek, nekem most mennem kell játszani. Egyre csak azt kérdezgették: miért nem velünk játszol? Emiatt gyakran volt lelkiismeret-furdalásom, de nem lehetett mit tenni. A szakma a fiatal színészektől már akkoriban is gyakran követelt huszonnégy órás jelenlétet. Sosem felejtem el, amikor főiskolás koromban, több darabban is játszottam kisebb szerepet, és egy alkalommal egyszerűen elaludtam a forgószínpad épp nem látható részén. Senki nem vette észre, hogy a végén nem jelentem meg meghajolni, és az éjszaka közepén ébredtem fel az üres, koromsötét színházban. Azóta is híres vagyok arról, hogy bárhol, bármilyen testhelyzetben el tudok aludni.”
Tele van tervekkel
Mikó István azt mondja, olykor jólesik neki a nyugalom és a pihenés, ám klasszikus nyugdíjasként nem tudja magát elképzelni. „Ősszel betöltöm a hatvanhetet, de örömmel mondhatom, hogy tele vagyok energiával, és rengeteg új ötletem van. Azt hiszem, engem ez tart fiatalon, hogy mindig van célom, állandóan új előadásokon töröm a fejem, írok vagy zenét szerzek. Számomra örömteli tevékenységekkel foglalom el magam. Ami bánt, hogy az egyik legjobb barátom néhány nappal ezelőtt örökre elaludt, és egyébként is fogynak a pályatársak. De nem adom át magam az ebből fakadó szomorúságnak, igyekszem olyan jól és annyit élni, amennyit csak lehet.”
A zene a másik nagy szerelme
A színészeten kívül a zene is nagyon fontos szereplője Mikó István életének. Több hangszeren játszik, így nem véletlen, hogy saját színdarabjaiba gyakran szövődik muzsika. „Már hatévesen elkezdtem hegedülni, később pedig a Kalákában gitároztam. Nagyon szeretek zenélni, több darabban, például a Cigányprímásban is a kezembe vettem a hegedűt, amivel sikerült meglepnem a közönséget” árulja el a színművész.
