Ha léteznek földre szállt angyalok, akkor Karikó Katalin egy közülük. A természete mindenképpen rájuk emlékeztet. Hiába adja ugyanis sorra az interjúkat a CNN-nek, a Washington Postnak vagy épp a Reutersnek arról, hogy egy lépésre áll a Nobel-díjtól, ő ugyanúgy beszélget velünk, mintha régi barátok lennénk, akik receptekről és virágokról diskurálnak.
A vírusgátló rövid RNS
Elsőre bármennyire is őrültségnek hangzik, tényleg erről beszélgetünk, hisz előbb mutatja meg nekünk videochaten a philadelphiai konyhája ablakában sorakozó, vízkultúrában hajtatott jácinthagymákat, minthogy rátérne arra, hogyan került az óceán másik oldalára, és ott hogyan tette le a világot megmenteni hivatott oltás alapjait… „Minden mindennel összefügg! Imádom a virágokat, mert a gyerekkoromat idézik. Egykor a kisújszállási házunk kertje is tele volt jácintokkal és tulipánokkal” – meséli mosolyogva Katalin, és ugyanígy nosztalgiázik arról is, hogy édesapja hentes-mészáros volt, így a biológia és az anatómia szeretetét tőle örökölte. „Ezt a helyi általános és középiskolai tanáraim csak megerősítették bennem. Ma is büszke vagyok rá, hogy nyolcadikban harmadik lettem az országos élővilág tantárgyi versenyen, ahogy arra is, hogy 1973-ban felvettek Szegedre, a József Attila Tudományegyetem biológus szakára – sorolja a professzor, aki ezután akadémiai ösztöndíjas friss diplomásként, Tomasz Jenő szerves kémikus meghívására annak a Szegedi Biológiai Központban működő csoportjában kezdte meg a munkát; és bármennyire is furcsa, már ekkor az úgynevezett rövid RNS-molekulák foglalkoztatták. „Ezeket a sejtjeink gyártatják le a vírus ellen. A doktorim témája is ezek szintézise és tesztelése volt. Azt gondoltuk, hogy ez a rövid RNS-molekula nagyon jó antivirális gyógyszer lesz” – mondja Katalin, akit hideg zuhanyként ért, hogy elbocsájtották. „1985-ben, éppen a 30. születésnapomon kaptam meg az értesítést, hogy létszámcsökkentés miatt elküldenek a központból. Nagyon szomorú voltam.”
„Mindent feladtunk otthon”
Katalin nem akart külföldre menni, mint mondja, a körülmények kényszerítették erre a lépésre, mivel itthon még csak választ sem kapott a megpályázott állásokról. „Európában akkor Londonban, Montpellier-ben és Madridban kutatták még a rövid RNS-molekulákat. Fogadtak is volna, ha hozom az ösztöndíjamat, de az nem volt.” Végül a philadelphiai Temple Egyetemtől – ahol szintén ez a kis RNS-molekula volt a vizsgálat tárgya – kapott pozitív választ. „A lányom, Zsuzsika ekkor volt kétéves, így családanyaként nehéz volt nekivágni a férjemmel az ismeretlennek, de bíztunk magunkban – meséli Katalin. – Kiváltottuk az – akkoriban még létező – valutakeretet, ötven dollárt a lányomnak, ötvenet a férjemnek és mivel nekem meghívásom volt, ezért nem járt az sem, eladtuk a Ladánkat is, az érte kapott pénzt feketén átváltottuk, és azzal a zsebünkben – pontosabban Zsuzsika játékmackójába varrva – elindultunk az új életünk felé. Mindent feladtunk otthon, a jegyünk is csak egy irányba szólt, mert úgy olcsóbb volt.”
Katalin senkit sem ismert a tengerentúlon, de csak az érdekelte, hogy folytathatja a Tomasz-laborban elkezdett kutatásait. Három évet töltött a Temple-ön, majd Washingtonba ment. Mint mondja: itt sajátította el igazán a molekuláris biológiát. 1989-ben került a Pennsylvaniai Egyetemre, ahol 24 évig kutatott.
„Innen küldtem el 1990-ben az első mRNS-pályázatomat is, amit ugyan magyarázat nélkül visszautasítottak, de nem adtam fel, tovább pályáztam” – meséli a professzor. A nagy áttörést a tudóstársával, Drew Weissman immunológussal való találkozás hozta meg. Weissman 1997-ben kapott állást a Pennsylvaniai Egyetemen. „Ő a HIV ellen akart vakcinát csinálni, de mivel DNS-sel próbálkozott, nem működött. Erre én eldicsekedtem az »mRNS-tudományommal«, amire nyomban rávágta, »dolgozzunk együtt«, és a legnagyobb meglepetésünkre a »képlet« bevált: a szintetizált mRNS-ek aktiválták az immunsejteket. Akkor úgy tűnt, hogy az immunaktiváló mRNS lesz a legjobb vakcinának…”
Nobel-díj és rakott krumpli
„Az mRNS-t én terápiás célokra szerettem volna kifejleszteni – magyarázza Katalin. – Arra, hogy az általa kódolt fehérje különböző bőrbetegségek, sebek gyógyulását és a csontok összeforrását gyorsítsa fel, így azt kezdtem kutatni, hogyan tudnám az mRNS immunitását csökkenteni. Egyszerűen megfogalmazva az a lényeg, hogy az mRNS négy alkotóelemének egyikét a sejtjeink RNS-ében gyakran előforduló másik anyagra cseréltem, Drew pedig kimutatta, hogy az ilyen mRNS »csendes« – vagyis nem aktivizálja az immunsejteket. Egyikőnk sem gondolt arra, hogy ez vakcinának is jobb lesz.” Az egyetem Karikó–Weissman-technikának nevezte el, és szabadalmaztatta ezt a módszert, ami a BioNTech/Pfizer- és a Moderna Covid-vakcina fejlesztésének lett az alapja. „A szabadalmi jogot régen megvette egy amerikai vegyszergyártó, onnan került a világ két vezető biotechnológiai cégéhez” – magyarázza a professzor, aki egyébként 2013 óta a BioNTech alelnöke is, jelenleg pedig a következő Nobel-díj egyik várományosa. Utóbbiról már kevésbé „lelkesen” beszél. „Nem az elismerésért csináltam, hanem hogy segítsek – mondja. – Emlékszem, anyukám minden év októberében a rádió előtt várta, ki kapta épp a Nobel-díjat, és mindig mondta: »Kislányom, egyszer a te neved is köztük lesz majd!« Én persze nevettem ezen. »Anyuka, még egy ösztöndíjat se tudtam kapni, nemhogy Nobel-díjat!« Erre tessék – neveti el magát. – Őszintén mondom: nem vágyom a rivaldafényre, sőt, zavar is. Olvasni, gondolkodni, kísérleteket tervezni sokkal jobban szeretek, mint interjúkat adni” – mondja mosolyogva, és hozzáteszi: kísérletezni nemcsak a laboratóriumban, de a konyhájában is szeret. „A rakott krumpli örök kedvenc, de az öreglebbencs és a krumplis pogácsa is pillanatok alatt elfogy az asztalról. Legutóbb birkapörköltet főztem, amit Piros Arannyal sikerült csípőssé tennem” – meséli lelkesen a professzor, és búcsúzóul konyhanyelven is megosztja velünk a vakcina receptjét: „Hogy mi van az oltásban? Ahogyan azt egy nagyon kedves ismerősöm megfogalmazta: az elfelejtett puszik és ölelések. Azok a pillanatok, amikről azt hittük, lehet, hogy nem élhetjük át őket többé. Szívből kívánom mindenkinek, hogy általa mindez újra valósággá váljon!”
Igazi csapatmunka
Bár a vakcina kapcsán főként Karikó Katalin neve került előtérbe, a professzor nem győzi hangsúlyozni, hogy a siker igazi csapatmunka eredménye. „A BioNTech és a Pfizer dolgozói, szakemberei a legjobb tudásukat adva dolgoztak azon, hogy a vakcina minél hamarabb elkészüljön. „Fontos megemlíteni magyar kutató kollégámat, Pardi Norbertet, aki a philadelphiai U. Pennsylvanian assistant professzoraként nagyon sokat tett az elmúlt 10 évben az mRNS vakcina kifejlesztéséért; valamint Boros Gábor molekuláris biológust és Szabó Gábor orvos kollégámat, akikkel Németországban dolgozom együtt, és akik nap mint nap sokat tettek a Covid-19 mRNA-vakcina sikerességéért – hangsúlyozza Katalin. Hozzáteszi: – persze a férjem, Francia Béla sem maradhat ki a sorból, hiszen ő volt az igazi háttérország, aki nemcsak elviselte a kutatómunkával járó rendszeres ingázást, hanem folyamatosan bátorított és támogatott abban, hogy sikeres legyek.”
B.Molnár Márk
