Csak azt kérem, hogy olyan életvidám újságcikk készüljön rólam, amilyen én vagyok – mondja a TV2 bájos időjósa. Sylvi gyerekkorából hozta a jókedvét. Szerető családban nőtt fel Százhalombattán.
– Lakótelepen éltünk, kisvárosi környezetben. Szinte mindenki ismert mindenkit, így biztonságban éreztük magunkat. Minden napot az uszodában kezdtem hajnalban és fejeztem be este, mert az úszószakosztály versenyzője voltam. Apukámmal és a bátyámmal gyakran eveztünk a Dunán, sokat bicikliztünk az óvárosban, rengeteget kirándultunk, és Érdligetre jártunk vasárnaponként templomba, ha épp nem versenyen voltam. Édesanyám gyakran kávézott a barátnőivel, én pedig nagyon szerettem hallgatni a felnőtteket. Szabadok voltunk, de megvoltak a szabályok, amikhez a mérnök édesapám ragaszkodott. Például mindig a megadott időpontra kellett hazaérnünk, sosem késhettünk. A hazugság, de még a füllentés sem volt elfogadott nálunk. Ezt egy életre megtanultam, és a lányaimat, Zsófit és Dorkát is ugyanebben a szellemben nevelem. A legjobb őszintének lenni, mert a hamisság úgyis kiderül – vallja Sylvi.
Egyből igent mondott a randira
És most ugorjunk egy nagyot az időben! Harmincéves volt, amikor megtalálta párját Kolossváry Ádám közgazdász személyében. „Egy rendezvényen találkoztunk először, ahol nagyon jól elbeszélgettünk, pedig korábban nem hallottunk egymásról. Kellemesen telt az este, és vártam, hogy a találkozásnak legyen folytatása. Amikor felhívott, nem taktikáztam, hanem igent mondtam a randevúra, mert izgalmas személyiségnek találtam. Aztán a romantikus udvarlás során gyorsan kiderült, hogy minket egymásnak teremtettek.” Az együtt töltött több mint két évtized pedig igazolja házasságuk sikerét.
– A férjemnek remek humora van, empatikus, segítőkész és megbízható. Ezek a tulajdonságok számomra a legvonzóbbak egy férfiban. Ádám oldalán tudtam kiteljesedni és vonzó nővé érni. Mellette nyíltam ki, mint egy rózsa.
Sylvi az első babával elvetélt, ezért is hagyta ott egy időre a televíziózást.
– Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy Ádámmal gyerekeink legyenek. Boldogok voltunk, amikor sikerült újra teherbe esnem, és 18, illetve 16 évvel ezelőtt megszülettek a lányaink. Imádtam, hogy minden fontos pillanatukban velük lehettem, hogy megélhettem az anyaságot. Sajnos többet nem beszélhetek róluk, mert abban a korban vannak, amikor nem szeretik, ha szóba hozom őket.
Sérült gyerekeket is oktat
Lassan tíz éve, hogy elvégezte az aerobicedzői iskolát és több zumbaoktatói és gerinctréner tanfolyamot. Nemcsak egészséges embereknek, hanem halmozottan sérült gyerekeknek, látássérülteknek, kerekesszékben ülő, mozgássérült felnőtteknek is tart órákat. Az elesettekkel való foglalkozás lelkileg is feltölti.
– Számomra a közösségépítés, a pozitív példamutatás, a segítségnyújtás és a karitatív munka nagyon fontos. Megható, hogy mennyi szeretetet kapok az óráimon résztvevőktől. Ők is, én is ki vagyunk éhezve a jó szóra, a közös mosolyra, a bátorításra. Emlékszem arra az első órámra, amikor rendellenességgel született emberek közé mentem, akik boldogok voltak, szinte kivirultak a foglalkozáson. Jó volt látni, hogy segíteni tudok, és szebbé teszem a napjukat.
A fájdalmakból építkezett
Az edzői, oktatói munkáját egyébként bármilyen furcsa, de egy betegségének köszönheti.
– Az első lányom születése utáni hormonváltozás kiváltott belőlem egy autoimmun betegséget, sokízületi gyulladásom lett. Mivel világéletemben sportos voltam, ezért nehezen éltem meg a betegség miatt mozgásra jelentkező fájdalmakat. Miután a gyógyszeres kezeléstől jobban lettem, alig vártam, hogy újra mozoghassak, a rengeteg gyógytorna után végre teljes értékű életet élhessek, és beállhassak egy csoportos, zenés órára. Ekkor ismerkedtem meg a zumbával. Rögtön az első óra elvarázsolt, és éreztem, hogy megtaláltam azt az új irányt, amit teljes odaadással és lelkesedéssel csinálok. Hamar megéreztem, hogy a mögöttem lévő versenyzői tapasztalatból és a sok betegség okozta fájdalomból tudok építkezni, rengeteg hasznos dolgot meríteni. és átadni a szakmailag is alátámasztott tapasztalataimat. Elkezdtem sportvonalon továbbképezni magam, és egy új fejezete nyílt meg az életemnek. Csodás közösség vesz körül, így a harmonikus, boldog életemet, a lelki békémet a családomon és munkámon túl nekik is köszönhetem. Félve mondom ki, de a karitatív munkám által jobb emberré is váltam. Boldoggá tesz, hogy adhatok magamból másoknak.
Sylvia azt mondja, az elmúlt időszak sok mindenre megtanította.
– Elfogadtam, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan, de nagyon jól karbantartható. Ezen túlmenően nem foglalkozom vele, nincs betegségtudatom, sőt kifejezetten erős egészségtudatom van. A problémák nem itt kezdődnek, vannak ennél sokkal nehezebb élethelyzetek. Rájöttem, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ne élvezzük. Az életünket pozitív dolgokkal kell megtölteni, aktívan élni és harmóniára törekedni.
Kiemelt kép: Rózsa Erika
