Azon a végzetes márciusi napon a Tizenkét dühös ember című darabot játszották a Nemzeti Színházban. Az egyik főszereplő, Kaszás Attila délután a színház edzőtermében sportolt. Fontos volt számára az erőnléte, hiszen felesége második gyermekükkel, Lucával volt várandós. A színész fel akarta nevelni a kétéves Jancsit és a leendő kislányát. Végre egészségesen élt, odafigyelt magára, és akkor beütött a baj. Edzés közben rosszul lett. A mentő meg sem állt vele a kórházig, de nem tért többé magához. 47 éves volt.
Hajszolt életet élt
Pályakezdőként volt szerencsém egyszer beszélgetni vele, és az első benyomásom az volt róla, hogy ennek az embernek mély lelke van. Vele nem lehetett csupán a felszínt kapirgálni, rengeteget töprengett az élet nagy kérdésein. Egy alkalommal arról is mesélt, nem fél attól, hogy egy nap minden véget ér.
„Az ismeretlentől lehet félni, de a haláltól? A születésünktől sem félünk, adomány az is, ez is – vélekedett egy interjúkötetben. – Nem úgy hiszek a túlvilágban, mint a keresztények, s nem úgy, mint az ezoterikusok. Nem a mennyországban és nem a nirvánában, egyszerűen a végtelenben hiszek, ami valóban félelmetes, hiszen feldolgozhatatlan a mi végességünkben. Születésünktől a halálunkig mindent behatárolunk. Odakinn nincsenek mértékegységek. Kitaláltuk a centimétert, az időt, hogy élhetővé tudjuk tenni a létünket. De hol vagyunk mi a végtelenben?” – fejtegette a negyvenes évei elején, amikor már nagyon vágyott családra.
Két hosszú kapcsolatából – 18 év házasság Eszenyi Enikővel, majd öt év nagy szerelem Balázsovits Edittel – nem született gyermeke. Csupán három évvel a halála előtt vette el második feleségét, Ildikót, aki nem sokkal később egy kisfiúval, Jancsival ajándékozta meg. Ettől kezdve Kaszás Attila életének középpontjában a család állt. Vallotta, hogy inkább megbirkózik az anyagi nehézségekkel, de annyi időt akar tölteni a szeretteivel, amennyit csak lehet. Korábban ugyanis elképesztően hajszolt életet élt.
„Reggelente beülök a kocsiba, mostanában Kecskemétre megyek, aztán Szegedre. Próba után visszaülök az autóba, rohanok Pestre. Játszom egyet, hazamegyek, beveszek két szem Valerianát, hogy valamennyit aludni tudjak. Ez az élet hosszabb távon életveszélyes” – nyilatkozta a színész 2002-ben a Népszabadságnak. A lassítással talán túl sokáig várt – igaz, miután elhunyt, az orvosok azt mondták, hogy nem a hajszolt életmódja, hanem egy elpattant ér okozta a tragédiát.
„Örökké nem eshet”
Kaszás Attila évtizedeken át csak a színháznak és a filmnek élt. Hatalmas zene- és irodalomrajongó volt, szerette a nőket, és úgy vélte, a nők pedig szeretik a bűnt és a titkot.
„Az irodalom jelentős része erről szól – mondta egyszer, majd így folytatta: – Én galamblelkű férfi vagyok, de nagyon sok macsó szerepet játszottam. Azok a hölgyek, akiket az általam játszott férfitípus vonzott, irgalmatlanul nagyot csalódtak, amikor megláttak otthon egy kötényben, spagetti főzés közben. Egy „félisten” nem állhat a tűzhely előtt, nem lapozgathatja a szakácskönyvet. Annak egy kocsmában kell ülnie és kártyáznia… Igaz, néha én is imádok eltűnni az éjszakában, de másnap szeretek otthon ébredni, majd főzni egy jó spagettit.”
A színész közvetlen, érzékeny ember volt, és remek barát. Kollégái a mai napig szeretettel emlékeznek meg róla. Halála után Stohl András egyszerűen képtelen volt bármit változtatni a közös öltözőjükön, szentélyként kezelte Attila tárgyait. Trokán Péter azt mondta róla, ő maga volt a tisztaság, korai távozása felbecsülhetetlen emberi és szakmai veszteség. Hajdani szerelme, Balázsovits Edit úgy nyilatkozott, voltak élethelyzetek, amikor a szomorúságán az segített, hogy felidézte azokat a szavakat, amelyekkel Attila vigasztalta. „Örökké nem eshet” – mondogatta neki gyakran a színész a Holló című filmben híressé vált mondatot.
A családja volt a mindene
Hitt a boldogságban, de soha nem idealizálta. Úgy vélte, mindannyian úton vagyunk, és a személyes fejlődésünk ösvényein leginkább önmagunkkal kell megküzdenünk. Legyőzni a bennünk lakó rosszat, hogy felülkerekedhessen a jó.
„Hiszek a boldogságban, a harmóniában – vallotta. – Az embernek az a dolga, hogy harmóniát teremtsen magában és maga körül. Én rendkívül sokat kiabálok magammal. Gondolok valamit arról, hogyan szeretnék élni, aztán jönnek a gyengeségeim, a gyávaságaim, és sokszor győznek.”
Kaszás Attilának imádott családja segített a legtöbbet a démonok leküzdésében. Édesapaként kiteljesedett az élete, és azon a bizonyos márciusi napon úgy tűnt, végre révbe ért. Aztán egyetlen pillanat alatt minden megváltozott. A Jászai Mari-díjas színész nem érhette meg a kislánya születését. Luca a tragédia után nyolc hónappal jött világra. A családja, barátai, kollégái ápolják Kaszás Attila emlékét. A nevével fémjelzett díjat is alapítottak, amit azok a színészek kaphatnak meg évről évre, akik kiemelkedő munkájuk mellett jelentős közösségépítő szerepet vállalnak a színházi társulatukon belül. Méltán, hiszen Attila olyan volt a színházi világban, mint egy lelki mentőöv: mindig, mindenkihez volt néhány jó szava.
Képek: Olajos Piroska, MTI/Ilovszky Béla, DFP/Zsigmond László
