Tizenkét évvel ezelőtt Miklósért szurkoltunk Londonban. Idén az öccséért, a szintén cselgáncsozó Ungvári Attiláért izgulhatnak a tévénézők. „Nagy öröm nekünk, hogy együtt megyünk ki a párizsi ötkarikás játékokra. Én a csapat szövetségi kapitányaként, a testvérem pedig éremesélyes versenyzőként”- mondja Ungvári Miklós, akinek sportolói karrierjének csúcspontja az olimpiai ezüstérem volt.
„Versenyzőként négy olimpián vettem részt, de a londoni szereplésem volt a legsikeresebb. Az ezüstérmet kiemelt helyen tartom a vitrinben. Akárhányszor ránézek, eszembe jut, hogy milyen sok munkám volt benne.”
Titokban eljegyezte a szerelmét
Miklós egyébként nem a múltban merengő típus, inkább a mindennapokra koncentrál. „Azt szoktam mondani, a múlt a történelem, a jelen az ajándék, a jövő pedig a rejtély.” A jelen pedig az, hogy a jóképű sportember néhány héttel ezelőtt titokban eljegyezte barátnőjét, Demeter Dórit.
„Négy évvel ezelőtt találkoztunk először egy lovas rendezvényen, később pedig spontán összefutottunk egy másik helyszínen. A kapcsolatunk szép lassan bontakozott ki, a következő állomása pedig a házasságkötés lesz”- mondja a 43 éves férfi, aki úgy érzi, megérett a családalapításra. A közgazdász diplomával rendelkező, beruházási menedzserként dolgozó Dóri 16 évvel fiatalabb Miklósnál. „Eddig az élsport tette ki az életemet. Most pedig egy új szakasz elé nézek: férj és édesapa szeretnék lenni.”
Édesanyja türelmét csodálja
Miklós nagycsaládban nőtt fel. Tízen vannak testvérek.
„Dórinak nem kell ilyen sok gyereket szülnie, de kettőt mindenképp vállalnánk” – árulja el az újdonsült vőlegény, aki nagyon büszke a Cegléden élő családjára. Édesanyját, Erzsikét pedig különösen csodálja.
„Anyukám nélkül nem vittem volna semmire. Az olimpiai ezüstérmem az ő érdeme és küzdelme is egyben. Ha annak idején, nem kap el a grabancomnál fogva, valószínű, elkallódom. Gyerekként hajlamos voltam a csavargásra, és ha nem engedtek el otthonról, akkor sem ismertem lehetetlent: átugrottam a bezárt kapun és mentem, ahová jónak láttam. Édesanyám azt gondolta, a sportolással levezetem majd a felesleges energiámat. Mivel a küzdősportok is érdekeltek, nyolc-kilencéves koromban elvitt a ceglédi cselgáncsozók közé. Hogy honnan tudta előteremteni a pénzt az edzésekre, a mai napig rejtély számomra, hiszen egy tízgyerekes család etetése, ellátása már önmagában is óriási feladat, teljesen lemeríti a családi kasszát. Szerintem az édesanyám magára már nem tudott költeni, álmai nem voltak. A gyerekeit mindig fontosabbnak tartotta, mint a saját boldogságát” – meséli Miklós.
Mezítlábas srácnak tartja magát
A sportoló ezer szállal kötődik a szülőföldjéhez, de jelenleg kétlaki életet él, Cegléd és Budapest között ingázik.
„Dórival a fővárosban és a szülővárosomban is lakunk. Népes családom van, és mi mindig ott vagyunk egymásnak. Mezítlábas parasztgyerek vagyok, aki rögtön megy, ha egy családtagnak, barátnak vagy ismerősnek segíteni kell. Én otthon, a saját környezetemben nem híres olimpikon vagyok, hanem csak Unginak hívnak. A kisvárosi, vidéki élet nekem nagyon bejön. A menyasszonyom székely származású, a rokonai ott laknak, ezért Erdélybe is mindig boldogan látogatunk el. Hogy hol lesz a végleges otthonunk, még nem tudom, de egy biztos, a leendő gyerekeinket is a sport és a természet szeretetére fogjuk nevelni.”
Van egy új szenvedélye
Egy másik sportágban is sikeres. „Van egy új szenvedélyem, a távlovaglás. A legutóbbi világbajnokságon a 13. helyen végeztem. Nagyon szeretem a lovakat, kettő saját is van”– mondja büszkén Miklós.
Judo vagy cselgáncs?
Mindkettő helyes megnevezés. A világ más országaiban judonak hívják ezt a távol-keleti küzdősportot, de nálunk cselgáncs néven terjedt el. „Szerintem a párizsi olimpián kiemelt figyelmet kap ez a versenyszám, a Top5 legnézetettebb program között lesz. Korábban többször versenyeztem Franciaországban, a judónak óriási rajongótábora van ott.”
Fotó: Dfp, mti, Privát, Fábián Olga
