A cikk eredetileg 2013-ban jelent meg a Meglepetés magazinban. Akkor arról kérdeztük a színésznőt, hogy mit tesz másként, vagy éppen ugyanúgy, mint édesanyja Lenhardt Ilona az ő korában.
„Anyuka után Ilonának hívnak, de én inkább a második keresztnevemet, a Zsuzsát használom, mert az jobban tetszik, kellemesebb a hangzása.”
„Nekem nincs gyerekem”
„Anyukának három lánya született. Én vagyok a legfiatalabb. Nekem nincs gyerekem. Kétszer szülhettem volna, de önként lemondtam róla. A színpadért még a magánéletemet is feláldoztam. A férjem szeretett volna gyereket, én nem, mert nem akartam, hogy anya nélkül nőjön fel, hiszen állandóan jártam az országot, felléptem. Most egyedül élek, és jó lenne az unokámmal játszani, de nem okolom magam, amiért időskoromra nem adatik meg ez az élmény.”
„Jó színésznő lett volna belőle”
„Anyukának fantasztikus humora volt és rengeteg barátnője. Szerettek hozzánk jönni vendégségbe, mert jó hangulat volt nálunk, és mindig megnevettette őket. Hiszem, hogy a komikai vénámat anyukától örököltem. Belőle is remek színésznő lehetett volna. Korábban én is jókedélyű voltam, szerettem a nagy társaságot, ma már fáraszt kimozdulni itthonról. Többnyire telefonon tartom a kapcsolatot az emberekkel.”
„Neki akartam bizonyítani”
„Anyuka 66 évesen agyvérzést kapott. A szemem láttára épült le, mígnem 1972 karácsonyán örökre elaludt. Onnantól kezdve nem voltak már igazán nagy örömök az életemben. Mai napig nem tettem túl magam az elvesztésén, minden nap beszélek hozzá, és kérem tőle, hogy küldjön nekem pozitív energiát. Rájöttem, hogy mindig neki akartam megfelelni, bizonyítani, hogy lássa, vittem valamire, belőlem is lett valaki. Nem félek a haláltól, mert tudom, hogy ha elmegyek innen, újra találkozunk.”
Kettészakadt a családja
„Apám a II. világháborút követően Amerikában kezdett új életet, mi anyukával Budapesten maradtunk. A háztartásvezetés és a gyereknevelés mellett segédmunkásként dolgozott az újpesti Egyesült Izzóban. Építkezéseknél is dolgozott, talicskával hordta az építőanyagot. Olyan kevés pénzünk volt, hogy lyukas cipőben jártunk, és villamosjegyre sem telt. Napi 5-6 kilométert
gyalogoltam az iskolába.”
Nem ragaszkodott a tárgyakhoz
„Arra tanított, hogy nem kell a tárgyakhoz ragaszkodni, a jó egészség sokkal fontosabb. 1946-ban az utolsó aranygyűrűjét egy zsák lisztért elcserélte, hogy főzni tudjon nekünk. A II. világháború előtt jólétben élt , de az államosítás után nagy szegénységbe csöppent, mégis méltósággal viselte a sorsát.”
Fotó: archív
