A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt 80. születésnapján köszöntjük. „Az öröm a kerek évfordulóban, hogy van mire visszaemlékezni. Égetnivaló gyerek voltam, nem bírtam ki, ha nem én álltam a társaság középpontjában. Mindig szerettem szerepelni, ezért esik rosszul, hogy most nem állhatok színpadon. A régi felvételeket viszont örömmel nézem vissza, néha még irigykedem is az egykori önmagamra” – meséli nevetve.
Már csoda, hogy van hangja
Szerencsére szépen javul, és már minden egyre könnyebben megy számára. Hetente egyszer gyógytornára is jár.
„Bizakodó vagyok, de a gyógyulás hosszú folyamat. Sokat szenvedtem miatta: színházban nem léphettem fel, és a rádiózásról is le kellett mondanom. Vinkó Józsi a Szellem a fazékból című műsorát is befejeztem, mert nem volt hangom. Most már csoda, hogy van! Újratanultam énekelni, de a legnehezebb talán az volt, hogy feldolgozzam a történteket. Tudomásul kellett vennem, hogy nem lehet siettetni a felépülést. Ez alaposan próbára tett, de lassan túl vagyunk a lelki részén” – mondja a színművész, aki odaadó feleségére mindenben számíthat.
„Nem kérdés, hogy gondoskodom Gyusziról. Csodálatos évek vannak mögöttünk, és még mindig szeretjük egymást. Jókat sütünk-főzünk, most épp a férjem egyik kedvence, székelykáposzta a mai ebéd, de nagy halevők is vagyunk” – veszi át a szót Erzsi.
„Épp múltkor dicsért meg a feleségem, hogy mindent megeszek, legyen szó főzelékről, tyúkhúsról, marhahúsról. Erről drága tanárom, Hegedüs Géza jut eszembe. Egyszer megkérdeztem tőle: »Tanár úr, legyen szíves tanácsot adni, mi jót olvassak«, mire azt válaszolta, »az ókortól napjainkig«. Így vagyok az étellel, mindent szeretek.”
Hiányoznak a régi pályatársak
Feleségével, Erzsébettel Balatonalmádiban találtak nyugalmas otthonra, ahol élvezhetik a csendet és a természet közelségét, bár néha hiányolják a nagyobb társasági életet.
„Gyönyörű a város, a Balatonnak megvan a maga varázsa télen, nyáron, tavasszal és ősszel is. Sétálunk, olvasgatunk, rejtvényt fejtünk, természetfilmeket nézünk, és a könyvtár is remek, de nekünk is szép gyűjteményünk van itthon. Újra elkezdtük olvasni a fiatalkori regényeinket, amiket akkoriban talán még nem is értettünk igazán. Régi álmunk volt, hogy Almádiba költözzünk, de arra nem gondoltunk, hogy a távolság miatt ennyire elszigetelődünk.
Hiányzik a kollégák társasága, de nem teszek szemrehányást amiatt, hogy nem jelentkeznek. A felgyorsult világban sajnos nincs idő semmire, és ezt megértem. Trokán Péterrel szoktunk olykor találkozni, a szomszéd faluban van háza.
Fájó, hogy a volt kollégáim közül sokan elmentek: Tordy Géza, Ráday Misi, Haumann Péter itt voltak a közelben, rendszeresen összejártunk. Peti a halála előtt nem sokkal járt nálunk, akkor már betegeskedett, de még ő bíztatott: »meglátod, kigyógyulsz, milyen remek lesz találkozni a kertben«. De erre nem került sor, amit a mai napig nehezen dolgozunk fel” – mondja a színész. „Gyuszi sikeres premierjei után összejöttek a kollégák, a vacsorák fantasztikus hangulatban teltek. Mindig úgy intéztem, hogy Bárdy Gyuri mellé üljek, amit ő sem bánt. Nagyon tudtunk nevetni és kibeszélni a hölgyeket” – árulja el Erzsébet.
Új taggal bővült a családja
A január 3-i születésnapját is szűk körben ünneplik. Unokái, Máté, Dávid és Roland már huszonévesek.
„Novemberben hatalmas öröm ért minket, megszületett a dédunokám. A kis Teodort még csak fényképről ismerjük, de óriási a boldogság, hogy Dávid édesapa lett. Máté, a legidősebb unokám pszichológus, Vácon a baptistáknál dolgozik, és függőséggel küszködőknek segít. A legkisebb, Roli pedig a kereskedelemben talált munkát. Mindhárman nagyon elfoglaltak, mi pedig nem tudunk utánuk menni, már csak abból adódóan sem, mert nem nagyon vezetek. Bízunk benne, hogy újra visszaszoknak hozzánk. Persze még egyszer már nem fogom őket a vízbe dobálni, ahogyan gyerekkorukban” – mondja mosolyogva.
– Minden nyáron egy hónapot nálunk töltöttek, felváltva választották ki, mi legyen az aznapi menü. Nagy nyüzsgés volt akkoriban, jó visszagondolnunk rá. A színházba is szerettek bejárni, ami nagy öröm volt számomra, de nem bánom, hogy egyikük sem követett a színészi pályán. Máté egyszer fellépett, betlehemi pásztor volt, alig mert felmenni a színpadra. A tévében is szívesen néztek, és meselemezeimet is örömmel hallgatták. A legnagyobb unokám először nem hitte el, hogy Gyuszi papa mesél, csak akkor, amikor a végén ismertették a szereposztást, és bemondták a nevemet.
Sok szép közös emlékünk van, és egy percig nem voltunk fáradtak, holott három fiúgyerekre nem kis kihívás vigyázni. Most pedig már alig várjuk, hogy a kis dédunokánkat is a kezünkben tartsuk.”
Erzsébet rajongva nézte a férje előadásait
A legendás művész kivétel nélkül minden szerepét örömmel alakította. „Legszívesebben Várkonyi Gábor Zokogó majom című tévéjáték-sorozatára gondolok vissza, amelyben Bánsági Ildikóval játszottunk. Ha választanom kellene, azt mondanám, ez volt a legkedvesebb” – meséli a színművész.
Erzsébet is elárulja, őt melyik előadás érintette meg leginkább. „Számomra A nyomorultak volt a csúcs. Gyula rendkívüli alakítást nyújtott benne. Magyarországon a Rock Színház 1987-ben vitte színre először a darabot.”
Fotó: Nagy Zoltán, Szegő Erika, Birton Szabolcs, Mti
