A nyíregyházi születésű Megyesi Balázs igazi kereskedői vénával megáldott ember.
„Teljesen hétköznapi családban nőttem fel, nem értékes antikvitások és festmények között. Édesanyám a helyi patikában dolgozik, édesapám sem kereskedő. A négy fiútestvérből én vagyok a legidősebb. Vallásos családban nevelkedtem, a vasárnapi misén mindig jelen voltunk, kötelezőnek éreztük. Egy ideig katolikus papnak készültem, a papnevelő intézet nyári táborában is részt vettem. Csak aztán közbeszólt az első kamaszkori szerelem…” – meséli a 34 éves Balázs, aki ezzel párhuzamosan már tizenévesen imádott bolhapiacokra járni és a környékükön lakó idős emberek padlásán kutatni régiségek után.
„A különleges tárgyak felkeltették az érdeklődésemet, de nem mindig tartottam meg őket, inkább elcseréltem vagy eladtam, így szerezve egy kis zsebpénzt magamnak”
– árulja el.
Szép haszonnal adta el a karórát kollégistaként
Balázs a fővárosba költözve, egyetemistaként is folytatta gyűjtőszenvedélyét.
„A 2010-es években az ELTE művészettörténész szakára jártam. Akkoriban egy vékonydongájú, 54 kilós srác voltam, aki elég gyorsan hírnevet szerzett a régiségkereskedők zárt világában. Magam sem tudom, hogyan csináltam, de sikerült bizalmat ébresztenem az emberekben. Budapesten megismerkedtem az antikvitástulajdonos Szántó házaspárral, Jutka nénivel és Péter bácsival, akik látták rajtam, hogy megszállottan vonzódom a tárgyakhoz, ezért felkaroltak, és megismertettek neves antik kereskedődinasztiákkal.
Így történhetett meg az is, hogy Budapesten alig három napig voltam kollégista, mert a Ráday utca egyik kirakatában megpillantottam egy szép karórát, amit bizományban hoztam el az üzletből, és jó áron továbbadtam egy általam szerzett vevőnek. Olyan kimagasló haszonnal sikerült értékesítenem, hogy rögtön lett pénzem albérletre, nem kellett közös kollégiumi szobán osztoznom az évfolyamtársaimmal” – árulja el.
Megyesi Balázs történetét hallgatva az embernek az az érzése, hogy a sors kifejezetten a műtárgykereskedői pályára predesztinálta. Volt saját antiküzlete is, de ma már erre nem jut ideje, így bezárta.
„Jelenleg négy-öt állásom van: kiállítások rendezője, kurátora vagyok, hagyatéki értékbecslő, a YouTube-csatornámon pedig egy videósorozatban, a Keressük a helyét!-ben külön műsor célja, hogy bemutassam a felelős műtárgygondozás fontosságát, miközben ráirányítom a figyelmet a körülöttünk lévő, elfeledett értékekre. Mindemellett a Pesti Vigadó kommunikációs stábját erősítem, iskolás csoportoknak tárlatot vezetek, előadásokat tartok.”
Templomban kértek tőle autogramot mise után
Gyakran napi 15-16 órát dolgozik, ilyen feszített tempó mellett már nem jut ideje magánéletre.
„Éjfél előtt nem nagyon érek haza, reggel hat körül pedig csörög az ébresztőóra. Az erős feketekávémba beledobok egy darab jégkockát, és máris kezdődik számomra a nap. A jelenlegi életritmusom nem kedvez a társkeresésnek, mert egyszerűen nincs időm randizni. Dinamikus, nyüzsgő életet élek. Nagyon sok emberrel vagyok munkakapcsolatban, napi 80-100 levelet is kapok, amikre igyekszem gyorsan válaszolni. Szeretek utazni, de azt is legtöbbször összekötöm a munkámmal, művészeti kiállításokkal, az adott város műtárgyszakértőivel találkozom, eszmét cserélünk. Egy jó pap holtig tanul, én pedig a legjobb szeretnék lenni a szakmámban.”
A TV2-n hétköznap esténként látható Kincsvadászoknak köszönhetően a népszerűség is elérte. „Többnyire tömegközlekedéssel járok, mert parkolni nem egyszerű a belvárosban. Sétálni is szeretek, közben csodálom a régi, szép épületeket. Egyre többen megszólítanak az utcán, kérdéseket tesznek fel a műsorral kapcsolatban, vagy egy-egy családi örökség kapcsán kérik ki a véleményemet. Egyszer az is előfordult, hogy egy templomban autogramot kértek tőlem a mise után” – meséli, hogy milyen váratlan helyzetekbe kerül mostanában. Balázs nagyon szereti a szüleit és a testvéreit, de szakmai ártalom, hogy még ebéd közben is gyakran üzletelnek egymással.
„Én megveszek egy tárgyat, majd eladom édesapámnak, ő pedig továbbadja valamelyik testvéremnek, így megy ez nálunk. Édesanyám ennek nem örül, mindig azt kéri, legalább a családi ebéd közben ne az üzletről legyen szó. De mi többnyire túlerőben vagyunk, öt pasival nem könnyű elbírnia” – árulja el nevetve.
Képtelen lassítani a tempóján
Azt mondja, ha a nap 30 órából állna, akkor lenne több ideje magára. „Régebben sokat sportoltam, thai bokszoltam, ejtőernyőztem. Jó lenne egy kicsit többet foglalkozni magammal, az egészségemmel, mert egy picit meghíztam. Most még képtelen vagyok lassítani, de egyszer szeretnék a Transzszibériai vasútvonalon utazni és lovagolni a Kaukázusban. Hosszú a lista, olyan sok minden érdekel a világból. Azt említettem már, hogy egy pesti étterem társtulajdonosa voltam, és borkereskedésem is volt Szentendrén? Csak aztán rájöttem, hogy a bort nem szeretem, ezért kiszálltam a vállalkozásból. Mint mondtam, a kávé a kedvencem. Na, kávéültetvényem még nem volt, de lehet, hogy azt is felírom a kívánságlistámra” – teszi hozzá viccesen a műtárgyszakértő-üzletember.
Fotó: tv2
