Címlapsztori Sztár

Esküvőről álmodik új szerelmével Radics Gigi: „Nem titok, hogy ilyen boldog talán sosem voltam”

Anyaságról, gyereknevelésről, új szerelméről, Mikiről és a karrierjéről is kérdeztük a népszerű énekesnőt, aki A Nagy Duett színpadán látható vasárnap esténként.
radics gigi

Nemcsak a televíziós műsorokban, a privát életében is mindig nagyon csinos, ápolt és nőies. A megbeszélt időpontra nem érkezik meg, fél órát késik, de megbocsátom neki, mert mentsége van rá, a fodrásznál csúsztak el a dolgok.

„A beszárítás vitte el az időmet, pedig most már rövidebb is a hajam, nem derékig érő” – szabadkozik az énekesnő, aki 15 éves kora óta a reflektorfényben él, így a közönség is végigkísérhette látványos átalakulását.

„A külsőm fontos számomra. Ezt a tulajdonságomat anyukámtól örököltem. Gyerekkoromban imádtam nézni, ahogy öltözködik és csinosítja magát. Fel is próbáltam minden ruháját, és belebújtam a magas sarkú cipőibe is. Talán ennek köszönhetem, hogy már nyolcévesen megtanultam bennük járni” – meséli Radics Gigi.

Bella sokat lazított rajta

„Milyen érdekes, de a kislányomon, Bellán is azt látom, hogy őt is nagyon érdeklik a divattal, a zenével, a szépséggel és a sminkkel kapcsolatos dolgok. Amikor készülődöm, mindig odajön hozzám, és tágra nyílt szemmel figyel, aztán megy, és a babáit is kisminkeli. Még csak négy és fél éves, de már a különféle zenei stílusokra is nyitott, szép és tiszta hangja van, szeret énekelni, könnyen megtanulja a dalszövegeket. Nem erőltetek rá semmit, hagyom, hogy saját maga válassza ki azt az irányt, amit igazán a magáénak érez.

Most még túl kicsi, hogy hangszert adjunk a kezébe, de figyelem őt, és próbálok a belső hangomra hallgatni, kitalálni, hogy mi lesz jó neki. Egyelőre angol nyelvű óvodába jár, mert fontosnak tartom, hogy megtanuljon egy idegen nyelvet.

Egyébként nem vagyok szigorú szülő. Bella sokat lazított rajtam. Olyan ember lettem, aki ki mer állni magáért és a gyermekéért. Már nem veszek mindent görcsösen komolyan.”

radics gigi és testvére
Az öccse rendezi az énekesnő videóklipjeit

Visszajár a szülővárosába

Bella mostanában többször is láthatja híres édesanyját a tévében, aki A Nagy Duettben Visváder Tamás oldalán szerepel vasárnap esténként.

„Örülök, hogy nem egy botrányairól híres celebet kaptam duettpartneremnek, hanem egy értelmes embert. Tamást nem nagyon ismertem korábban, de az öcsém többször is dolgozott vele, és jókat mondott róla, így rögtön megvolt a bizalmam felé. Szerintem jó párost alkotunk” – véli Gigi, akit másfél évvel ezelőtt a Dancing with the Stars színpadán is láthattunk.

„Sajnos a rendszeres tánc most már kimarad az életemből, pedig a tanárommal, Baranya Dáviddal nagyon szerettem dolgozni. A műsor végére ugyan elfáradtam, mivel óriási logisztikát igényelt napi 10-12 órát lenyomni a próbateremben és közben anyukaként is helytállni. Akkoriban egyedül neveltem a kislányomat, és sokszor kellett segítséget kérnem az édesanyámtól vagy a gyermekem apukájától. Szerencsére összetartó a családunk, mindig számíthatok rájuk. A szülőföldemre, Endrefalvára is rendszeresen visszajárunk. Bella már Budapesten született, de azt szeretném, ha a családi gyökerei, a vidéki kötődései neki is alapvetőek lennének.”

Ez is érdekelhet: Szülei miatt nem tanulhatott Radics Gigi édesanyja: „Csupán nyolc osztályt járt ki”

A szerelemtől kivirult

Az énekesnő új ingatlanba költözött, jelenleg szépítgeti az otthonát.

„Kinőttük az előző lakásunkat, itt van kertünk. A terveim között szerepel tavasszal beültetni virágokkal, de egyelőre műfű van” – mondja. Szerencsére friss virágot gyakran kap új szerelmétől, a zenei producer Mackó Mikitől. Nem túlzás kijelenteni, hogy Gigi a szerelemtől kivirult. Az énekesnő az Instagram-oldalán azt a kérdést teszi fel a követőinek, hogy mi jobb, szinglinek vagy szerelmesnek lenni, de a választ ezúttal tőle várom.

„Szingliként is jó, de egy olyan kapcsolatban lenni, ahol szeretve és tisztelve van az ember, az még jobb, mégiscsak társas lények vagyunk. Nem titok, hogy ilyen boldog még sosem voltam” – árulja el Gigi, akinek a házasság sem lenne ellenére.

„Szerintem a lelke mélyén minden nő vágyik arra, hogy férjhez menjen. Én is vágyom erre. Ha az élet úgy hozza, meg fog történni az esküvő, de most a Mikivel közös pillanatok is nagyon boldoggá tesznek.”

Meditálással lazít

A Nagy Duett miatt ismét sűrű időszakát éli. „Nagyon nehéz ebben a szakmában kiegyensúlyozottnak lenni, mert szélsőséges életvitelünk van. Olykor túl sok a feladat, máskor szinte semmi. Igyekszem meditálással megőrizni a lelki békémet, mindennap néhány perce elcsendesülök, meggyújtok egy füstölőt, bekapcsolok egy meditációs zenét, ellazítom magam. Vásároltam légzésgyakorlatról szóló könyveket is, mostanában ezeket olvasom” – meséli Gigi.

Fotó: Tv2, Dfp, privát