Gyerekként halai és cicái voltak, de mindig arról álmodott, hogy egyszer egzotikus állatokkal is foglalkozik majd valahol egy messzi országban. „Marcali mellett, egy kis faluban nőttem fel, s már gyermekként is nagy álmom volt, hogy felfedezzem a világot s persze az állatokat. A szavannák vonzottak nagyon, de iskoláskoromban nem volt alkalmam utazni” – mondja a 26 éves Dóri.
Az utazás lett az élete
Húszévesen ült először repülőn, amikor a TV2-vel az Exatlont forgatta Dominikán. Kinyílt előtte a világ, és rájött, olyan életet kell kialakítania magának s olyan munkát végeznie, amelybe belefér a sok utazás. Az ismertségét kihasználva influenszerkedik, internetes tartalomgyártásba kezdett, ma már több cég közösségi oldalát is készíti. Emellett nyári táborokat szervez.
„Ezek sporttáborok, akadálypályákon mehetnek végig a gyerekek, falat mászhatnak, ügyességi feladatokat szervezek nekik két helyen, Alsópáhokon és Zamárdiban.”
„Úgy alakítottam az életemet, hogy késő tavasztól kora őszig a táborokban dolgozom, az év többi részében utazom és az internetes munkáimat végzem.”
Dóri az iskolában németül tanult, de hogy eligazodjon a világban, részt vett egy tízhetes máltai intenzív angol nyelvi kurzuson. Amikor eljött az idő ahhoz, hogy megvalósítsa az álmát, kiderült, hogy nem is annyira bonyolult és drága. Ázsiától Dél-Amerikáig számos országban van lehetőség arra, hogy állatrezervátumokban önkénteskedjünk.
„Két módja van ennek, van olyan önkéntes munka, amikor nem fizetsz, kapsz szállást és ételt. És van önfinanszírozó önkéntesség, amikor kapsz szállást és ételt, de befizetsz egy összeget, hogy azt a rezervátum szabadon felhasználja, például etetésre, vitaminokra, gyógyításra. Én Srí Lankán a Millennium Elephant Foundation rezervátumot választottam. 220 dollárt fizettem be, ez átszámolva nagyjából 85 ezer forint. Összehasonlításként érdemes tudni, hogy Srí Lankán a minimálbér 100 dollár alatt van, az átlagkereset 150 dollár körül mozog” – meséli.
Rabszolgasorból mentett elefántokat gondozott az Exatlon sztárja: „Kézzel pakoltam az ürüléket”
Mahmut, azaz idomár vigyázott rá
Dóri e-mailen vette fel a kapcsolatot a rezervátummal, akik megjelölték, mikor tudják fogadni egy hétre. Sok a jelentkező, ezért van heti váltás. Leírták a szabályzatukat és feladatkört is, megegyeztek, és indulhatott a kaland. A repülőtérről kétórás út várt rá a dzsungelben, egy kis településen lévő rezervátumig.
„Itt rabszolgasorból kimentett, beteg vagy önállóan élni már nem tudó elefántok laknak szabadon, de olyan is akad, amelyik itt született. A hely a turizmusból tartja fenn magát, így nemcsak állatokkal törődtem, de fordítottam magyarra vagy németre honlapot, leveleket, segítettem a magyar turistáknak” – sorolja lelkesen.
„Az elefántokat nem lehetett etetni, legfeljebb nasit adhattam nekik. Csak mahmuttal, azaz idomárral sétáltathattam meg mindennap az állatokat. Ez nagyon izgalmas feladat, mert az úton buszok, autók között közlekedtem velük. Legelni vittük őket, és minden reggel kialmoztuk a szálláshelyüket.
Azt hittem, majd kapok egy vasvillát és lapátot, de nem! Gumikesztyűt kaptam, és kézzel pakoltam fel a nem kevés ürüléket – a helyiek ezt a munkát kesztyű nélkül végzik. Az így összeszedett végtermék a telep melletti gyárba kerül. Papírt gyártanak belőle, amiből naptárak, füzetek, wc-papír meg egyéb szuvenír készül. Ezeket kézzel festik meg a gyár dolgozói. Ebben én is részt vettem. A szabályok szerint maximum négy órát lehet csak önkénteskedni, ezt ott is betartották, így a maradék időmben szívesen festettem a gyárban.”
Dóri legnagyobb élménye azonban nem ez volt, azt szerette legjobban, amikor levitték az elefántokat reggel és este a folyóhoz, és megfürdették őket.”
„Ez valami egészen elképesztő kaland, az elefántok lefeküdtek a vízben, én pedig a kókuszdió zöld héjával sikáltam a bőrüket.
„Ha éppen az elefánt játékos kedvében volt, vagy meg akarta köszönni a mosdatást, akkor vizet szívott fel az ormányával, és lefröcskölt. Imádtam!” – meséli lelkesen az egykori sportoló. Mindössze egyszer került veszélyesebb helyzetbe, amikor nasival etette az egyik állatot, az pedig az ormányát a csuklójára csavarta, és húzta maga felé.
„Ezért kell a mahmut, aki rászólt, és az állat azonnal elengedett.
Óriásteknősökkel is foglalkozott
Dóri bejárta Srí Lankát, de úgy gondolta, belefér még egy újabb, kétnapos önkénteskedés másik kedvenc állatai, a teknősök körül.
„A Mahamodara Sea Turtle Hatchery Centre vadállatmentő szolgálatnál sérült teknősöket, beteg óriásteknősöket gyógyítanak, majd engednek vissza a szabadba” – meséli, és elárulja, náluk elsősorban a teknősök medencéit takarította, algátlanította. „Gyakran vittem egyik helyről a másikra őket. Meglepően súlyos állatok, viszont nagyon nyugodtak és barátságosak. Sosem felejtem el ezt a kalandot.”
Irány Peru!
Dórinak hatalmas élmény volt önkénteskedni az állatok körül, ezért folytatja ezt a munkát. „Mexikóba és Peruba utazom hat hétre, utóbbi helyen a dzsungelben dolgozom majd egy állatrezervátumban” – meséli lelkesen.
Ez is érdekelhet: Emberi haj kell a jó haranghoz, aminek személyisége van: öt generáció óta önti a harangokat a Gombos-dinasztia
Fotók: Privát
