Nemrég volt Takács Marika halálának és Kazimir Károly születésének az évfordulója. Budapesten, a Szent István park 4. szám alatt, a ház falán emléktábla hirdeti: itt élt a két ismert ember. Takács Marika az 50-es, 60-as, 70-es évek népszerű televíziósa volt, az ország egyik első bemondónője, a nézők rajongásig szerették. Útonútfélen megszólították, beszélgettek vele.
„Anyu ezt szívesen tette, mert szerette az embereket. Édesapám inkább színházi körökben volt elismert és népszerű, így az ő irányából efféle utcai rajongásnak nem voltunk kitéve, legfeljebb az újlipótvárosi MTK-s szurkolótársaival váltott néhány szót út közben” – mesélte a Story magazinnak lányuk, Annamari.
Őt is felismerték, kivételeztek vele
Késői gyerek volt, édesanyja 42 éves, édesapja 52 volt, amikor ő világra jött. Rövid, de annál gazdagabb élet jutott nekik így, hármasban.
„Amilyen családi mintákat, helyzeteket látok magam körül, úgy érzem, hogy a kevés együtt töltött idő alatt is többet kaptam tőlük, mint sokan, akiknek hosszabb közös út adatik, de egy folyamatos, egymással folytatott harc az életük. A korai veszteség ellenére ezért hálás vagyok az életnek és persze nekik. Kaptam közös nyaralásokat, nagy beszélgetéseket, kulturális élményeket és rengeteg nevetést. Anyukám gyakrabban vitt magával a TV-be, mint apu a színházba. Élénken él bennem például az az emlék, amikor anyu az adás előtt a stúdióban vasalja a blúzát, vagy megégeti hajsütővassal valamelyik fülét.
Ilyen gyönyörű nő lett Takács Marika lánya: megszólalásig az édesanyja Annamari
Arra is emlékszem, mindig milyen sokat kellett várnom, hogy végre kijöjjön, és velem legyen. A Tháliában, aminek apu az igazgatója és rendezője volt, nem igazán játszottak gyerekdarabokat, így szerinte nem volt ott keresnivalóm. Hogy a szüleim ismert emberek, azzal gyerekfejjel nem igazán foglalkoztam. Csak akkor szembesültem vele, amikor az iskolában vagy bárhol bemutatkozáskor az emberek felkapták a fejüket a nevem hallatán, és rögtön rákérdeztek:
csak nem?! De igen, válaszoltam.”
Vagy amikor iszonyú kellemetlen módon kérnem kellett egy általános iskolai tanárnőmet, hogy ha lehet, ne javítsa ki ’kivételezésből’ a nyelvtandolgozataimat a jobb eredményért. Ugyanúgy, mint másnak, adjon nyugodtan nekem is rossz jegyet, ha hibázom.”
Ez is érdekelhet:
Egymás után mentek el
Tizenhat éves volt, amikor az édesanya, tizennyolc, amikor rá másfél évre az édesapja meghalt. Ennek majd’ harminc éve. Azóta nincs nap, hogy ne gondolna rájuk.
Az interjú további részleteiért, és az Annamariról készült friss képekért keresd a Story magazint az újságárusoknál vagy kattints ide.
Utolsó évei tele voltak szomorúsággal: Takács Marika összetört lelkileg
A sors kegyetlen játéka, hogy a családi boldogságuk nem lehetett sokáig teljes. Marikát a trendek változása és a kora miatt alig ötvenévesen nyugdíjba küldték. Barátnője, Gál Jolán így mesélt akkori találkozásukról: „Nyugdíjasként nem találta a helyét. Azt mondta, tudod, elfogadom, megértem, hogy a képernyőn át kell adnom a helyem a fiatalabbaknak, de hogy egy ekkora intézményben semmi hasznos tevékenységre nem vagyok jó, azt nem hiszem. A fél életem a televízió, ha elveszik, lebénulok.”
A bemondónő lélekben összetört, talán ez is szerepet játszhatott abban, hogy éveken át jóindulatúnak diagnosztizált daganata mégis problémássá vált. Amikor ez bekövetkezett, lánya, Annamari még csak kiskamasz volt. Kettőjüknek csak tizenhat közös év adatott. Annamari számára később a feldolgozás részét képezte az édesanyja életéről forgatott dokumentumfilm.
„Fontosnak tartottam megcsinálni A nevetés és felejtés című diplomamunkámat. Segített tisztába tenni bizonyos dolgokat. Nemcsak bennem, hanem édesanyám karrierjének méltatlan leáldozásával kapcsolatban is. Helyette is feltettem a kérdéseket, amiket ő már nem tehetett fel, és ez megnyugtat. Ennyivel tartoztam az emlékének” – mondja Takács Marika lánya.
Fotó: archív
