A meditációs trénerként dolgozó nő még sosem volt férjnél, de talán majd az RTL+ Premiumon és az RTL-en látható párkereső tévéműsorban ismét megérinti a szerelem.
„Eddig három komolyabb kapcsolatom volt, a legutóbbi tavaly októberben ért véget. Most már készen állok arra, hogy kinyissam a szívemet egy férfinak. A szerelem számomra bonyolult dolog, de a házasság sem lenne ellenemre, ha valamelyik udvarló igazán tetszene. Tamás nagyon jóképű, de a külső nem minden. Meglátjuk, hogy mire megyünk a randik alatt, és a többi férfi, például Zoli, milyen érzéseket csal majd elő belőlem” – mondja Jenei Ági, aki szerint egyelőre nem probléma, hogy az érte versengő jelöltek Magyarországon élnek.
„Ha két ember szereti egymást, akkor csak szervezés kérdése, hogy jusson elég idő a másikra. Budapest–Málta nem nagy távolság, csupán két-három óra utazás fapados járattal.”
Életvidám és színes egyéniség
Ági egy háromszobás lakásban lakik, így az sem jelentene gondot, ha a leendő szerelme költözne hozzá Máltára. „Én nem szívesen élnék már Budapesten, mivel 12 éves korom óta a tenger mellé vágyom. A kispesti lakótelepen nőttem fel, és mindig mondogattam anyukámnak:
»Meglátod, ha egyszer elvégzem az iskolát, tengerparti városban fogok lakni.«
Ahogy befejeztem az egyetemet, már csomagoltam is a cuccaimat, és eljöttem a szülőföldemről. Ennek már 17 éve.”
Ági talpraesett nő, aki a jég hátán is megél, ezért olyan férfit keres, aki szintén ambiciózus és határozott, nem csak úgy sodródik az árral.
„Fontos, hogy a párom tudatos ember legyen. A monogámia is nagyon lényeges egy kapcsolatban, mert nem tűröm el, hogy mellettem egy másik nőnek udvaroljon, szeretőt tartson. A nyitott házasságban nem hiszek. Modern gondolkodásúnak tartom magam, de párkapcsolat terén a hagyományos értékrendben hiszek. A szerelem csak két ember között lehetséges.”
Ágival nem nehéz kijönni, mert alapvetően életvidám, kedves és érdeklődő személyiség.
„Humánus embernek tartom magam. Nyitott vagyok mások problémájára, szeretek beszélgetni és szokatlan élethelyzetekben kipróbálni magam. Több országban laktam: Angliában, Spanyolországban, Portugáliában és a Csatorna-szigetek egy parányi településén, Sarkon, ahol mindössze hatszáz ember él.”
Ez is érdekelhet: Két anyukától négy gyermeke született: ilyen nőkért rajong a Kincsvadászok jóképű Molnár Viktora
A párja mellett konyhatündér lesz

A Halak jegyű lány mély érzésű, intuitív személyiség. Talán nem véletlen, hogy meditációs trénerként és jógaoktatóként dolgozik, ezenkívül a hangtálazást is kitanulta. Lakásának egyik szobájából alakította ki a stúdióját. Mindennap több kliens érkezik hozzá, illetve online is ad órákat.
„Az ügyfeleimnek mozgásterápiát tartok légzőgyakorlatokkal. A fókusz azon van, hogy a testünkkel és a lelkünkkel kialakítsunk egy egészséges, harmonikus kapcsolatot” – mondja. A csinos nő az étkezésére is nagyon odafigyel, évekkel ezelőtt felhagyott a húsevéssel.
„Valahol a vega és a vegetáriánus között vagyok, tehát sok salátát, zöldséget és gyümölcsöt eszem. Kedvencem a gombapörkölt, a krumplis tészta és a lasagne. Amikor egyedül élek, nem igazán főzök magamra, de ha van párom, akkor konyhatündérré változom” – árulja el nevetve.
Ez is érdekelhet: Ebből a 3 csillagjegyből lesz a legrosszabb feleség: pokollá fogják tenni az életedet
Sosem szokott kertelni
A jó tulajdonságai mellett tisztában van azzal is, hogy mi jelenthet nehézséget a párkapcsolatában.
„A nyers őszinteségem gyakran bajba sodort, de én nem szeretek kertelni, mindig megmondom a véleményemet, még akkor is, ha esetleg ezzel fájdalmat okozok a másiknak. Szerintem jobb az igazságot elmondani, mint mellébeszélni. A Határtalan szerelem párkereső műsorban is ehhez az elvemhez tartom magam, de
azért igyekszem majd a randevúk alatt nem vérig sérteni az udvarlóimat.”
A gyerekvállalás két ember közös döntése
Áginak eddig nem született gyermeke, de ebben a témában nem kíván egyedül dönteni. „Ha lesz egy olyan párkapcsolatom, amelyikben a másik fél szeretne tőlem gyereket, és ez a vágy kölcsönös, akkor nyitott vagyok arra, hogy édesanya legyek. De csak azért, mert nőnek születtem, nem szeretnék gyermeket vállalni. A társadalmi elvárásoknak nem akarok megfelelni.”
Fotó: RTL