Rózsa György szép szakmai sikereket tudhat maga mögött, ám sajnos a magánéletében sok tragédia érte – írta a Best magazin.
„A feleségem, Kanyó Éva 39 évesen ment el, gyógyíthatatlan betegsége volt. Azóta sem értem azokat, akik azt mondják, 25 év után miért nem engedem már el? Miért engedném el, hisz’ Éva még a halála után is sokat segít nekem. Gyakran elgondolom, egy-egy nehéz élethelyzetben mit mondana, milyen tanácsot adna. Aztán meghalt az édesapám, az édesanyám, az öcsém is. Zelk Zoltán költő egyik versének egyik sora: Akit az Isten nem szeret, nagyon megbünteti… Én ezt éreztem” – fogalmazott Rózsa, akinek akkor is erősnek kellett lennie, ha élete szerelmét vesztette el, hiszen egyedül maradt az akkor 17 éves kamaszlányával, Csillával.
Erősnek kellett lennie
„Ráadásul úgy kellett erősnek lennem, hogy abban a tévhitben éltem, nekem valamilyen úton-módon pótolnom kell az édesanyját, ami persze lehetetlen volt. Mit csinál ilyenkor egy apa, legalábbis én? Túlszereti a gyerekét. És ez a mai napig így van, illetve most már az unokámat is túlszeretem, dehát ez egy nagypapánál így van rendjén” – fogalmazott a tévés, aki feljből idéz több verset is. Igazán jó dolga van mellette a kis Ádámnak.
Sokat mesél az unokájának
„Jó dolog a verstanulás, a verstudás, már csak azért is, mert serkenti a gondolkodást, a memóriát. Ádám ötéves, és igen, nagyon szereti, amikor mesélek, verset mondok neki, vagy együtt énekelünk” – mondta a nagypapa.
Az interjú további részleteiért keresd a Best magazint az újságárusoknál.
„Életem fő bűne, hogy nem hallgattam a feleségemre”
Rózsa Györgynek egy gyermeke született, a balett-táncossá lett Csilla. A televíziós legenda fiatalon elhunyt szerelme, Éva mindig is szeretett volna második gyermeket. Rózsa György már bánja, hogy lebeszélte róla. Korábban erről a Meglepetés magazinnak is beszélt.
„A szüleimnek két fia született: Sándor és én. Nagyon örülök, hogy van egy öcsém. Nekem egy lányom van. Életem fő bűnének tartom, hogy nem hallgattam a feleségemre, Évára, aki nagyon szeretett volna még egy gyereket, de lebeszéltem róla. Csak az utóbbi években döbbentem rá, nagy ostobaság és felelőtlenség volt! Sokkal jobb lenne, ha Csillának lenne testvére, mert nem maradna egyedül, amikor én már nem leszek.”
„A szüleim 65 évig voltak házasok. Példaértékű számomra, ahogyan leélték egymással az életüket. Nekem három feleségem volt. A lányom édesanyjával, Kanyó Éva tornászbajnoknővel húsz évig éltem együtt. Ő volt az igazi. Hiszem, hogy még most is együtt lennénk, ha nem szólt volna közbe a szörnyű tragédia, nem özvegyültem volna meg. Utólag úgy látom, a kapcsolataimban több hibát is vétettem, türelmetlen voltam és sokszor feszült. Ma már nyugodtabban viselkednék bizonyos helyzetekben.”
Ezt olvastad már?
Fotó: TV2