Egy évvel ezelőtt, tavaly szeptemberben a story.hu közölte elsőként, hogy súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és ötéves kisfia, amikor egy BMW-t vezető férfi szó szerint letarolta őket az útról Alsónémediben.
Az édesanyát válságos állapotban szállították kórházba, addig a kis Bende életét már nem tudták megmenteni. Életéért napokig küzdöttek az orvosok a kórházban, de nem tudtak rajta segíteni, bekövetkezett a feldolgozhatatlan tragédia.
Mesterséges kómában tartották
Ezt követően műtétek, kezelések sora várt a színésznőre, akinek állapota sokáig olyan kritikus volt, hogy mesterséges kómában tartották. Hetekkel később került csak le a lélegeztetőgépről, ami hatalmas lépés volt a felépülésében. Ám ekkor szembesülnie kellett a legrosszabbal is: Bende elhunyt.
Lassan, de biztosan javult az állapota
Nórát nem sokkal ezután az egyik fővárosi kórház intenzív osztályáról Budakeszire, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe szállították. Ott évente több ezer beteget kezelnek, akiknek többsége a hosszú, akár több hónapig is eltartó szakszerű ápolásnak és a korai rehabilitációnak köszönhetően ismét egészséges emberként élhet.
Ez a színésznő esetében sem volt másként. Nóra gyógyulásáért, mielőbbi felépüléséért egy komplett orvosi csapat felelt, miközben családja, szerettei, barátai, pályatársai és az egész ország egy emberként imádkozott a Jóban Rosszban sorozat Mónikájáért.
Ez is érdekelhet
Két hónap kellett, hogy jelezni tudjon

A végeláthatatlan kezelések, Nóra küzdeni akarása végül megtette a hatását, és a színésznő állapota hónapról hónapra javult. Két hónappal a szörnyű baleset után már képes volt jelezni a szemével. Később megismerte a körülötte lévőket, az ápolók segítséggel fel tudott ülni az ágyban, majd a végtagjait is elkezdte mozgatni.
A színésznő felépülése innentől fogva lassan, de biztosan haladt, elkezdett visszatérni a tudata, egyre többet kommunikált, majd karácsony előtt nem sokkal már a kórházból is hazaengedték. A színésznőnek nem sokkal a hazatérése után ismét vissza kellett térnie a rehabilitációs klinikára. Felépülése ugyanis olyan szakaszhoz érkezett, amely intenzívebb, folyamatos orvosi jelenlétet igényel.
Sallai Nóra megszólalt!
Sallai Nóráról az egy évvel ezelőtt bekövetkezett tragikus autóbalesete óta legfeljebb csak hallomásból, informátorokon keresztül tudott hírt adni az egész hazai sajtó. A színésznő sokáig nem tudott, és érthető okokból nem is akart beszélni a történekről. Most azonban úgy döntött, megtöri a csendet és a 45. születésnapja közeledtével a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.
„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”
– nyilatkozta laptársunknak Sallai Nóra, akinek ezúton is további sok erőt, kitartást és mihamarabbi felépülést kívánunk.
Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője 2024 szeptember 27-én az esti órákban Alsónémedi egyik kereszteződésében hajtott ki kocsijával, amikor a megengedettnél jóval gyorsabban haladó jármű oldalról belécsapódott. A színésznő autója az ütközés következtében felborult. A gyermekülésben bekötött kisfiát már a helyszínen újra kellett éleszteni, és válságos állapotban szállították kórházba.
Október 7-én jött a tragikus hír: a gyermek életét vesztette, édesanyja életéért pedig még mindig küzdenek az orvosok. Amit a térfigyelő kamerák felvételei rögzítettek és a szemtanúk állítanak, hogy a nagy sebességgel érkező autó első fényszórói feltehetően nem világítottak az esti látási viszonyoknak megfelelően. Ráadásul többen is ültek a járműben, és akik az ütközés után ki tudtak szállni, azok segítségnyújtás nélkül hagyták el a baleset helyszínét.
„Sallai Nóra balesetének jogi megítélése nem egyszerű. A színésznő egy alárendelt útról kanyarodott ki, azaz elsőbbségadásra köteles helyzetben volt, ennek ellenére következett be a tragédia – nyilatkozta korábban a Meglepetésnek Dr. Bátki Pál büntetőjogász ügyvéd.
– Fő szabályként tehát ő lenne a felelős. Azonban a beszámolók szerint a másik gépkocsi sofőrje is közlekedési szabályt szegett a balesetet megelőzően – gyorsan hajtott, ezért az ő felelőssége is felmerül. Fontos tudni, hogy attól még, hogy valaki túllépi a sebességhatárt, az elsőbbséghez való joga ugyanúgy fennáll.
Fotó: TV2