Címlapsztori Sztár

Szülei sem tudtak a Miló Vikit ért abúzusról: „Egy idős barátunk erőszakoskodott velem tinédzserkoromban”

Miló Viki nászútján olyan dolog történt, amire senki sem számított. Csak a Meglepetésnek árulta el, hogy gyermekkorában abuzálta egy családi barát.

A világbajnok ökölvívó úgy döntött, ideje kezébe venni a szerelmi életét: a Házasság első látásra című műsorban oltár elé állt ismeretlen párjával. A nászúton azonban olyan dolog történt, amire senki sem számított… Viki olyan gyermekkori drámáról mesélt a Meglepetésnek, amelyről eddig a családja sem tudott. A bokszoló még kamaszkorában szenvedett el abúzust egy idősebb rokonától. A férfi olyat tett, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Viki a traumáit azonban sokáig elfojtotta:

miután újdonsült férje, Attila közeledett hozzá, felszínre törtek a múltban átélt szörnyűségek.

Esélyt adott a szerelemnek

Miló Viki elfoglalt életmódja miatt korábban nehezen találta meg a társát, most pedig párkapcsolati szakértők segítségével adott esélyt a szerelemnek, és közben arra is választ kapott, miért futottak zátonyra a korábbi viszonyai.

„Ismert emberként nehéz ismerkedni, régóta egyedül vagyok.

Két és fél év volt a leghosszabb párkapcsolatom, és még soha nem éltem együtt senkivel. Tudni akartam az okát, hogy 47 évesen miért nem találtam meg az igazit” – kezdi Viki.

Kérte a férjét, hogy lassítson

A sportoló óriási fejlődésen ment keresztül, és egy olyan tinédzserkori emlék is felszínre került, amit már évtizedek óta elnyomott magában.

„Felhőtlen gyerekkorom volt: édesapám edzőként sokat foglalkozott velem, sokat utaztunk, ugyanakkor vannak olyan, mélyen eltemetett traumák, amelyek hatással voltak a kapcsolataimra.

Nem gondoltam, hogy ezek a tudatosan elfojtott dolgok okozták a párválasztási problémáimat.

Amikor egy kapcsolat komollyá kezdett válni, kiprovokáltam egy veszekedést, pánikszerű érzés tört rám: mintha nem kapnék levegőt, és el akartam menni. Most viszont elhatároztam, hogy nem menekülök többé: szembenézek a múltammal, és dolgozom a félelmeimen. Ezért is jelentkeztem a játékba, itt nincs mese, lesz egy férjem, és le kell küzdenem életem traumáját” – meséli a bokszoló, akinek a nászúton jött felszínre a múltból egy rég eltemetett emlék.

Az oltárnál Attilát megpillantva megnyugodtam, ugyanis egy egészen jó kinézetű férfi várt rám, aki humoros és kedves volt, mielőtt kimondtuk volna az igent. Az esküvő jól indult, boldog voltam, de aztán a dolgok rossz irányt vettek: Attila már az esküvőn az akaratom ellenére kezdett közeledni, ami nagyon rosszul érintett. Amikor megcsókolt, életemben nem éreztem magam olyan rosszul. Legszívesebben azonnal megkérdeztem volna, hogy mit képzel, de nem tettem meg. A nászutas lakosztályban viszont kértem, hogy lassítson, hiszen a gyűrű nem jelenti automatikusan azt, hogy mindent szabad. De nem vette figyelembe, amit kértem, türelmetlen volt, amitől egyre rosszabb lett.”

Ez is érdekelhet

  1. Exkluzív – Fél éve gyászol Tóthfalusi Fanni: „Csak abban bízok, hogy egyszer újra együtt lehetünk”
  2. Elfeledve halt meg az Indul a bakterház Banyája: Horváth Teri belekeseredett a mellőzöttségbe
  3. Botrányai a karrierjét is tönkretették: a férfiak álma volt, ma fel sem ismerni Kim Basingert

Szégyellte magát a történtekért

Viki hálás Attilának és a műsornak, hiszen enélkül nem került volna felszínre a trau­mája.

„Egy táncesten Attila szorosan ölelt magához, hirtelen minden izmom befeszült, és mintha egy pajzs nőtt volna a mellkasomra. Nagyon furcsának találtam, hogy ennyire taszít a férjem, kerestem az okokat, miért utálom ennyire, és akkor jöttem rá, hogy ezt az érzést már átéltem valahol.

A terápia során kibukott belőlem egy régi történet, amikor a család egyik barátja az akaratomon kívül olyat tett, amit soha nem lett volna szabad.

Hogy mondhattam volna el bárkinek? Még én szégyelltem magam. Több mint 30 éve elfeledett dolog volt – meséli könnyek között Viki, majd részletezi, hogyan szorította le a férfi és elégítette ki magát.

„14-15 éves vidéki kislány voltam, rövid hajam volt, fiúsan öltözködtem, egyáltalán nem voltam kirívó. Ő pedig egy hatvan év körüli férfi volt, aki kihasználta a kiszolgáltatottságomat, és átlépett egy határt, ami örökre nyomot hagyott bennem. Mai fejjel a legrosszabb az egészben, hogy még én hibáztattam magam, és nem mertem segítséget kérni. Bár örülök, hogy felszínre került, de tartok tőle, mit fog majd szólni a felesége, aki még él. Félek attól is, hogy a családomat hogyan érinti majd, hiszen csak a nővérem tudott róla.

Ha ez az eset nem történik meg Attilával, talán örökre eltemetett emlék maradt volna.

Most viszont van esélyem foglalkozni vele, feldolgozni, és végre boldog lehetek. Másfél éve nem sírtam, furcsa, milyen érzések törnek elő belőlem. Most már értem, miért nem tudtam korábban közel engedni magamhoz senkit.”

5 Fotó megtekintése

Szülei sem tudtak a Miló Vikit ért abúzusról: „Egy idős barátunk erőszakoskodott velem tinédzserkoromban”

47 évesen vállalta a műsort
Még több +
Az edzőteremben nőknek szeretne segíteni
Még több +
Viki négy másik nővel vett részt a kísérletben
Még több +
Eleinte minden rendben ment, de aztán Attila átlépett egy határt
Még több +
...Attila túl gyorsan közeledett hozzá az esküvő után
Még több +

Szeretne esélyt adni a sorsnak

A sportoló folyamatosan dolgozik magán, így esélyt kap, hogy végre ő is megtalálhassa az igazi társát.

„Érdekes, de eddig nem sejtettem, miért jön hozzám annyi vendég bokszedzésre családon belüli erőszak vagy válás után. Most már megértettem, hogy azért találtak meg, mert tudat alatt érezték, hogy tudok rajtuk segíteni.

Most már még komolyabban dolgozom azon, hogy segítsek a nőknek a sport által megvédeni magukat, és ha csak egy olyan gyerek, akit valaha hasonló dolog ért, bátorságot gyűjt és kiáll magáért, már megérte beszélnem róla” – mondja a bokszoló, aki ugyan élete egyik legfájdalmasabb emlékével néz szembe, bízik benne, hogy megtalálja a boldogságot.

„A családi körömben nincs válás, a szüleimtől, nagyszüleimtől és a rokonaimtól azt láttam, hogy egy házasságért küzdeni kell. Édesanyám és édesapám nem voltak még igazán érettek az esküvőre, amikor egybekeltek. A nővérem még húszéves koruk előtt született. Gyerekként emlékszem, hogy apunak idő kellett, mire lenyugodott, de hullámvölgyek ide vagy oda, sosem engedték el egymás kezét. Mindig ez a kitartás és összetartozás volt előttem a példa.

Ha korábban megkérdezték, mikor megyek már férjhez, mindig azt mondtam, ha megtettem volna, talán már kétszer el is váltam volna. Most azonban eljött az idő, hogy adjak egy esélyt annak, amit a sors elém hoz.”

A ringben kemény, otthon gyengéd

De vajon milyen a világbajnok bokszoló egy párkapcsolatban?

„A tizenkét kutyám a példa arra, hogy gondoskodó és odafigyelő vagyok. Szeretem, ha az otthonom makulátlanul tiszta, szeretek takarítani, viszont a főzéssel hadilábon állok. De feleségként, ha van kiért megtanulni, akkor állok elébe.”

Fotó: Toroczkay Csaba, tv2