Egy véletlen folytán derült ki, hogy Müller Péter elveszítette 95 éves feleségét, Ágnest. Szabó Zsófi a múlt keddi Mokkában kérdezett rá: mit gondol a neje az író nemrég megjelent könyvéről. Müller Péter ekkor számolt be szűkszavúan a gyászhírről.
„A feleségem három hete elment a másik világba. Ő tudott arról, hogy ez meglesz. Elment szépen, békében elaludt. Én temettem. Csodálatos asszony. Nem vesztettem el, van, csak nem tudok vele beszélgetni” – mondta az író, mire a stúdióban megfagyott a levegő.
A műsorvezetők is csak nehezen tudták visszaterelni a beszélgetést az eredeti témához. Müller Péter egy vele készült beszélgetésben aztán többet is elárult felesége elvesztéséről.
Teljesítette az utolsó kívánságot
„Eltemettem őt. Nekem kellett beszédet mondani, mert az volt az akarata. Nehéz volt. Hetven évet kellett elmondani ott, mások előtt” – idézte fel a Lélekközösség Peller Mariann-nal című műsorban, amit a Story idézett.
„Minden rendben van. Az eleresztés úgy van, hogy akkor tudja az ember megcsinálni, ha valakit önzetlenül szeret. Nem úgy van, hogy az enyém vagy. Hanem szereti, és hagyja az útján menni. Ahol esetleg nekem már nincs helyem. Egy olyan úton megy, ami megy tovább. Én meg itt vagyok, és nekem még van egy itt lévő utam. Aztán megyek én is.”
Várták a végét, hogy Ági ne szenvedjen tovább
Ágnes még megérte, hogy új könyve elkészüljön.
„Minden mondatnál arra gondoltam, mit fog szólni hozzá. Nem arra, hogy az emberek, hanem, hogy ő. Ez nem szeretet vagy szerelem kérdése. Egy magasabb rendű értelem volt benne. Egy hallatlan látó, józan, bölcs értelem. Az volt a mérce.”
Felesége az utóbbi időben sokat betegeskedett. Két erdélyi asszony segítségével ápolták, akik már-már családtagokká váltak. Közben az írónak is segítségre volt szüksége az egészségi állapota miatt. Az elmúlással azonban mind a ketten megbékéltek.
Ezeket olvastad már?
„Én az emeleten a lányommal beszélgettem, amikor egyikük kiáltott, hogy jöjjek, mert Ágika nem mozdul. Lementem, és ő fogta a kezét a feleségemnek, aki akkor már útban volt a Teremtő felé. Most már elmondhatom, vártuk ezt a pillanatot, sőt, sokszor együtt imádkozunk, hogy szólítsa már magához az Úr, és érjen véget a szenvedése. Mert bizony évek óta szenvedett, és ezt egyre nehezebben bírtuk. 95 esztendős volt, hosszú, gyönyörű életet kapott, így nyugodtan mondhatom, hogy békével a szívében távozott – mondta a Blikknek Müller Péter.
Felesége úgy hagyta itt a földi létet, hogy nem maradt benne hiányérzet.
„Szép élet ért véget, és bennem most megnyugvás, megbékélés van, nem pedig fájdalom.”
Fotó: RTL


