Akadnak színészek, akik nem harsány tündökléssel, hanem csendes eleganciával írják be magukat a történelembe. Rajz János pontosan ilyen volt. Nem kívánta a reflektorfényt, nem követelt főszerepeket. Egyszerűen csak tette a dolgát: minden rá bízott karaktert szeretettel és alázattal formált meg, írta az ujsagmuzeum.hu.
És a csoda megtörtént. Háttérből előtérbe került – mert a közönség így akarta. Az Égigérő fűben játszott Poldi bácsi szerepével olyan helyre került, amit sem díjak, sem kitüntetések nem érhetnek el: a szívek legközepére.
Ezeket olvastad már?
Művészcsaládból született tehetség
1907-ben látta meg a napvilágot. A színpad szeretete szinte örökségként vándorolt a családban: nővére és bátyja is színjátszással foglalkozott. Bátyja, Ferenc nemcsak színész volt, hanem kiváló sportoló is: ifjúkorában világrekordot futott 500 méteren.
A fiatal János először artistának készült, ám gyorsan kiderült, hogy a színház az igazi otthona. Kezdetben úgy tűnt, hogy vidéken ragad – közel két évtizeden át játszott kisebb társulatoknál, miközben szenvedélyesen csiszolta a mesterséget.
A nagy lehetőség későn, de annál fényesebben érkezett
A fordulat 1952-ben érkezett: Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója felfigyelt rá, és szerződést ajánlott neki. Rajz János tudta, nem rá zúdulnak majd a főhősök – és nem is bánta. Bármilyen szerepet kapott, azt tökéletesre formálta. Nem sértődött meg a néhány mondatos feladatokon sem. Ő abban hitt, hogy a minőség nem a szöveg mennyiségében rejlik, hanem abban, hogyan szólal meg. A közönség pedig meghallotta.
1956-ban a Dollárpapa című film országos ismertséget hozott neki. Attól kezdve egyre több idős, szerethető karaktert bíztak rá – és ezekben kivételeset nyújtott.
Csendes otthon, nagy hivatás
Magánélete visszafogott, botrányoktól mentes volt. 1943-ban vette feleségül Süli Margitot, akit mély szeretettel szeretett mindvégig. Sajnos a boldogság túl rövid ideig tartott: az asszony mindössze 57 évesen hunyt el. Rajz János a színpadba és a munkába menekült a gyászból. És ezt a közönség észre sem vette – csak azt, hogy a nagypapás szerepek mögött még több gyengédség és bölcsesség rejtőzik.
A rádió hangja, amelyre egy ország figyelt
1966-tól a Szabó család című népszerű rádiójátékban szólalt meg, mint Szabó bácsi. Tizenöt éven át hallhatták a hallgatók vasárnap délutánonként. Olyan siker volt, hogy ilyenkor a fodrászatokban megállt az olló, az üzemben a gépek – mindenki a készülékekhez tapadt. A filmekben továbbra is epizodistaként ragyogott, de a legnagyobb jutalomjáték még hátravolt.
A szerep, amely örökkévalóvá tette
1979-ben mutatták be az Égigérő fű című családi filmet. A gyerekek és felnőttek sokasága azonnal a szívébe zárta az idős gyepmester karakterét. Poldi bácsi jósága, szemérmes humora és tisztasága maga volt a szeretet. Rajz János ekkor már nyugdíjas volt, de még búcsúzóul létrehozott egy alapítványt, amely a fiatal tehetségeket támogatta. Sosem önmagára gondolt. Ő mindig másokat segített.
Két évvel a film bemutatója után, 1981-ben, 74 éves korában hunyt el.
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
