Karrierje kezdete
Az 1883-ban született színészóriásnak küzdelmes gyerekkora volt. Őrmester édesapja rendszeresen verte, sokszor éheztetéssel „nevelte” – később a „Pótolok, kérem, pótolok!” mondattal indokolta legendás falánkságát –, és mikor kiderült, hogy intelmei ellenére színésznek áll, kitiltotta a házból. Tizenöt évesen jegyző gyakornoknak volt, közben verseket írt, festett, szavalt, és végül elvégezte az Országos Színművészeti Főiskolát. Tanulmányait édesanyja finanszírozta a zálogba adott ékszereiből.
Pályáját 1904-ben Debrecenben, majd Szegeden kezdte. 1907-ben a Népszínház-Vígoperához került, 1908-ban pedig a Magyar Színházában játszott. Egy csaknem botrányba fulladó előadást követően szerződést szegett, így 1910–től 1912-ig a Vígszínházba szerződött át. Itt vált igazán nagy színésszé, kiváló szerepeket osztottak rá (A testőr, A farkas). Ezt követően 1914-ig ismét a Magyar Színház tagja volt, majd 1914-ben újra a Vígszínházba került.
1919-ben Molnár Ferenc Liliom című színművével, amelyben háromszáznál többször szerepelt, halhatatlanná vált. 1920-ban Csehov Ványa bácsijának magyarországi ősbemutatóján Asztrov doktort formálta meg emlékezetes módon.
A filmvásznon is felejthetetlen alakításokat nyújtott, első szerepeit az 1910-es években némafilmekben játszotta. Legnagyobb sikerét a Székely István rendezte Hyppolit, a lakájban, a máig egyik legnépszerűbb magyar hangosfilmben aratta.
Falta az életet és a nőket
A sikeres és közönségkedvenc színésznek a magánéletében alig akadt barátja, a történetek szerint mindenkihez van egy rossz szava. Kollégái gőgösnek, sértődősnek tartották, tréfái néha kifejezetten durvák voltak. Fanyar humorával, különc egyéniségével, a magyar színművészet „rettenetes gyermekének” nevezték.
Számtalan színésznő megfordult az ágyában. A tízes években rövid ideig Mészáros Giza színésznő volt az élettársa. Kétszer házasodott és vált el: 1914-ben feleségül vette Bamberger Friderikát, a házassága 1922-ig tartott. Első házasságából született lányát 1943-ban vesztette el tüdőgyulladásban (és az ostrom alatt meghalt testvére is).
1926-ban Vígh Manci színművésznővel kötött házasságot, de tőle is elvált. Csortos nem mondott nemet a könnyűvérű nőkre sem, a pletykák szerint egy alkalommal mikor kéjnőt rendelt, elment fürdeni, és mire visszaért, a hölgy addig távozott a lakásból. Csortos pedig kiállt a ház elé, és azt kiabálta:
„Valaki fogja meg és tegye magáévá, ha már egyszer ki van fizetve!”
Számos kalandja ellenére magányos volt egész életében.
Minden pénzét elverte

Csortos tisztában volt tudásával és népszerűségével, egyre magasabb gázsikat követelt, amit a rendezők kénytelenek voltak mindig kifizetni neki. Már az I. világháború előtt dúskált a pénzben, volt, mikor több pénzt keresett, mint az aktuális miniszterelnök. Csortos éves szinten több mint 25 ezer koronát kapott (egy kezdő színész akkoriban kétezer koronát keresett). Fényűző életmódja miatt viszont a pénzét nagyrészt elverte.
Habzsolta az életet hintón járta Budapest utcáit, előkelő helyeken vacsorázott, hatalmas borravalókat osztogatott, és drága öltönyöket varratott. A háború alatt nélkülözött, Budapest ostromát ismerősei pincéjében vészelte át, s eközben a hitelezők karmai közé került. De szinte senkire sem számíthatott, barátait, ismerőseit elmarta magától.
Súlyos betegen, magányosan halt meg
Cukorbetegsége az 1930-as évek elején jelentkezett először, emellett súlyos szívritmuszavarral is küzdött. Önpusztító életmódja miatt többször szanatóriumba került. A második világháború vége felé, már súlyos betegen vállalta el utolsó főszerepét, a Nemzeti Színházban, Csehov Medve című drámájában, mellette éjjelente egy varieté műsorban énekelt sanzonokat.
Habár az orvosok szigorú diétára fogták betegsége miatt, Csortos nem tartotta be az előírásokat. 1944-ben már sokat betegeskedett, 1945-ben újból kórházba került, egy lábsebe nehezen gyógyult. Mielőtt megérkezett volna az életmentő, külföldről hozatott penicillin-injekció, 1945. augusztus 1-jén a szanatóriumban elhunyt, 62 évesen. Csortos szentmiséjére csupán hárman mentek el: az első felesége, egy mérnök és egy újságíró.
Ez is érdekelhet:
A halálba menekült Lénárd Judit bemondónő: nem akarta, hogy lánya végignézze a haláltusáját
KVÍZ Imádod a karácsonyi filmeket? Felismered a klasszikusokat egyetlen mondatból?
Utálod a halpucolást? Ha így csinálod, még mosolyogni is fogsz közben, az garantált
Forrás: ujsagmuzeum.hu
Fotó: Nemzeti Filmintézet Filmarchívum


