Beszélgetésünk elején az újévi fogadalmakról kérdezem, hiszen január van.
„Az egyik legfontosabb fogadalmam egy életszemlélet: legalább annyira figyeljünk arra, mit értünk el, mint arra, hogy új célokat tűzzünk ki. Nem megérkezni a legjobb, hanem maga az út” – kezdi Judit.
„Hiszek abban, hogy a sorsban egyszerre van jelen a szerencse, a szorgalom és az alázat. Fontos, hogy ne csak azt nézzük, mi hiányzik az életünkből, hanem azt is, miért lehetünk hálásak: milyen gyerekünk van, milyen lehetőségeket kaptunk. Ha én Hannára és a feladataimra gondolok, úgy érzem, megnyertem a lottóötöst.
Mindig azt vallottam, hogy az élet igazi értelme az, hogy jól érezzük magunkat, persze úgy, hogy közben ne bántsunk meg másokat.”
A tévézés a múlté, már más a szenvedélye
Stahl Judit 1997-ben, a TV2 indulásakor a csatorna egyik híradósa volt, a Tényekben ismerte meg az ország, majd később a Jó estét, Magyarország!-ban láthattuk. Saját főzőműsora, a Stahl konyhája 2003-ban indult el. De sok éve már ennek, és a képernyő azóta nem vonzza.
„Kicsit sem vágyom már rá.
Önmagában nem mindig jó, ha mindenki ismer, vagy inkább úgy véli, hogy ismer. A tévében látott kép nem biztos, hogy te vagy. Normális családból jövök: apám matematikus, anyám ügyvéd, a húgom jogász, véletlenek sorozata vezetett a képernyőre. Ma már kevés televíziós munkát vállalok. Évek óta az aktuális színházi bemutatók előtt beszélgetek az alkotókkal, tavaly nyáron például Szegeden készítettem interjút Szinetár tanár úrral, aki egykor az osztályfőnököm volt.”
„Akkor mondtam el neki, mennyi mindent köszönhetek neki.”
„Többek között azt is, hogy megtanított úgy gondolkodni, hogy ne végletekben lássam a világot. Hogy nemcsak az »ez« vagy »az« létezik, hanem az »is« is, mert a dolgok nem feltétlenül zárják ki egymást” – meséli Judit, aki szenvedéllyel dolgozik lányával a közös projektjükön, a Flódni nevű improvizációs gasztroszínház előadásain.
„Már sokféle területen kipróbáltam magam, mégis a Flódni az, ami igazán szórakoztat. Rengeteget kapok belőle: nemcsak az előadásokból, hanem már a kutatás folyamatából is. És milyen érdekes csavar, hogy rendező szakon végeztem, egy időre eltértem ettől az úttól, majd a lányom hatására visszataláltam hozzá. Külön öröm számomra, hogy Hannával együtt dolgozhatunk.”
Hagyja, hogy Hanna kövesse az álmait
Bár sok mindenben különböznek, a lánya éppen annyira maximalista, mint Judit.
„Hanna fantasztikusan szorgalmas és precíz, ugyanakkor túlságosan perfekcionista. Gyakran mondom neki, számomra az a legfontosabb, hogy boldog legyen, de nehéz lejjebb adnia a saját maga által felállított elvárásokból. Próbálom finoman terelgetni, hogy kicsit lazítson a gyeplőn. Bár belegondolva, otthon is ezt a mintát látta: olyan családban nőtt fel, ahol mindenki keményen megdolgozott a sikerért” – meséli Judit.
Lányával a kapcsolata különösen szoros: hisz abban, hogy szülőként egyszerre kell biztos alapokat és szabadságot adni a kibontakozáshoz. Hannát abban is támogatja, hogy külföldön tanuljon.
„Egy szülőnek két fontos feladata van: gyökereket és szárnyakat adni”
„Az is a kötelességünk, hogy el tudjuk engedni a gyerekünket, amikor a saját álmait szeretné követni. Anyaként ezt nem mindig könnyű megélni, de számomra az a legfontosabb, hogy boldog legyen. Sokan panaszkodnak, amikor a gyerekek kirepülnek, de nem azért szültem, hogy a szoknyám mellett üldögéljen, hanem azért, hogy élje a saját életét.
Mázlim van Hannával. Imádom, amikor azt mondja: »Olyan jó, hogy te vagy az anyukám!« Sok mindenben hibáztam, de mindig arra törekedtem, hogy a tőlem telhető maximumot adjam.”
Ez is érdekelhet
Fotó: Sárosi Zoltán, archív
