Címlapsztori Sztár

A szívéhez kapott és összeesett: idén lenne 83 éves Kránitz Lajos, az örök Jockey Ewing

Egy emlékezetes augusztusi kánikula, ami örökre megváltoztatta a színészvilágot: Kránitz Lajos, vagyis Jockey Ewing magyar hangja szívinfarktusban hunyt el.
Kránitz Lajos és felesége

Emlélezetes augusztusi kánikula volt. Habár van, aki csak legyint rá, de van, akinek a szervezete nem tudja elviselni. Ilyen volt sajnos Kránitz Lajos is. Bár ő sosem panaszkodott, még halála napján sem. Inkább tervezgetett, tele volt jövőre vonatkozó célokkal, amiket végül már nem tudott elérni. A közönség nagyon szerette, a hangján pedig generációk nőttek fel.

A Dallas sztárjának ikonikus hangja

Kránitz Lajos
Kránitz Lajos idén lenne 83 éves

A színész 2005. augusztus elsején – ekkor volt 62 éves – zuhanyozni indult, hogy felfrissüljön. Aztán a melegség már nem csak kívülről, hanem belülről is elárasztotta. Egy pillanat alatt történt minden. Kránitz Lajos a fürdőben kapott szívinfarktust, ráadásul minden előjel nélkül. Nem volt beteg, nem járt vizsgálatokra. A családját, a kollégáit és a közönséget is sokkolta a hirtelen veszteség.

Ritkán sorolták a nagy színészlegendák közé. Inkább dolgos iparosnak nevezték, tökéletes epizodistának, akire bármilyen karaktert rá lehet bízni. Pedig Kránitz Lajos ennél sokkal több volt. Karakteres megjelenése és különleges, érces orgánuma igazi egyéniséggé tette. Tagadhatatlan, hogy az ő hangjával volt csak teljes Jockey Ewing a Dallas című sorozat sztárja.

Láttuk a széles mosolyt, a nagy kalapot és a lehengerlő stílust. Na de kit hallottunk közben? Kránitz Lajos hangját. Sokak szerint ez volt élete fő műve, de persze igazságtalanság lenne csak erről megemlékezni.

Népszerű filmes és szinkronszerepek

A színész 1943. február 9. napján született, vagyis idén lenne 83 éves. Tanult ember volt, 1966-ban vehette át színészdiplomáját, épp abban az időben, amikor a fővárosi színházakat ma is ismert legendák töltötték meg. A fiatal színészeknek így hát vidéken kellett bizonyítaniuk.

Kránitz Lajos előbb Szolnokon, majd Veszprémben játszott, míg végül 1971-ben a József Attila Színház társulatához szerződött. Később pedig a Népszínház művészeként is színpadra állt.

Kollégái szerint:

„Jellegzetes, öblös orgánuma és karakteres külseje kiváló karakterszínésszé emelte.”

A filmvászonra viszonylag későn, harmincévesen került. Első szerepét a Kincskereső kisködmön című filmben kapta. Idővel olyan alkotásokban láthatta a közönség, mint a Dögkeselyű, a Legényanya vagy az Üvegtigris első része. A tévénézők számára emlékezetes maradt a Szomszédok című sorozatból is, ahol Zenthe Ferenc, vagyis Taki bácsi taxis kollégáját alakította.

Kránitz Lajos filmszerep
Ez a kép a Hanyatt-homlok című film forgatásakor készült

Színházi szerepei között ott volt A néma levente, a Furcsa pár, a Ványa bácsi, a Koldusopera és Az öreg hölgy látogatása című darabok. Közben pedig folyamatosan szinkronizált, de ekkoriban már Jászai Mari-díjas művészként. Az ő hangján szólalt meg többek közzöt Darth Vader a Csillagok háborújából ismert főgonosz.

Ez is érdekelhet

  1. Megbuktak a népszerű márkák: ez a hűtő tartja a legtovább a hideget, ha áramszünet van
  2. Régen csak a szegények ették kényszerűségből: a májad legjobb barátja ez a gyerekkori csemege
  3. Pénzbírságot kapsz, ha ezt dobod a kukába: új szabályok léptek életbe a szemétszállításban

Boldog volt és önfeledt a családjával

Magánéletében is hamar megtalálta a boldogságot. 1975-ben feleségül vette Csősz Katalin színésznőt, aki haláláig hűséges társa maradt. Két fiuk született. Pár éve így nyilatkozott egyikük:

„Bármerre mentünk, Apu hangját felismerték. Volt, aki személyesen rá haragudott, például a nagycsarnokban a hentes mindig morcosan szolgálta ki, ha Jockey előző pénteken gonoszkodott a tévében. Mások pedig gratuláltak neki, és próbálták faggatni a következő epizódok tartalmáról.”

„Apu imádta a karaktert”

„Amikor Larry Hagman Magyarországon járt, találkozni akart vele. Ő és anyukám együtt ebédeltek a világsztárral, ahol Jockey megformálója megveregette a vállát, és azt mondta neki: hallottam a magyar szinkront, és meg kell mondanom, a te hangod sokkal jobban illik a karakteremhez, mint a sajátom. Bár nekem is ilyen lehetne!”

Forrás: Újságmúzeum

Fotó: Hajnal Péter, Szabó Adél, Fortepan/Révész György/Hegyi Gábor