A nyolcvanas évek televíziós reklámjai ma már külön világot alkotnak. Egy olyan korszak lenyomatai, amikor az étvágycsinálás nem feltétlenül az esztétikáról, inkább az elszántságról szólt.
Sas István reklámfilmjei ebben a közegben nem pusztán termékeket mutattak be, hanem egy teljes gondolkodásmódot hagytak ránk – sokszor egészen meghökkentő formában.
Összeszedtük azokat a reklámokat ebből a korszakból, amiket akkor ugyan teljesen természetesnek találtunk, ma már mégis inkább felednénk őket. De legalábbis biztosan mosolyt csal az arcunkra.
Minél többet ettél, annál kevésbé hadartál a Negrótól
Mericske Zoltán arca a nyolcvanas évek reklámjaiban szinte kulcsfigurává vált. A Negró-reklámban alakított szerepe szerint a torokpasztilla egy csapásra képes megszüntetni a súlyos beszédhibákat.
A történet logikája meglehetősen laza, a jelenetek egymásutánja inkább abszurd, mint meggyőző.
A cukorka hatását a reklám olyan erővel állítja be, mintha az egyszerre lenne logopédus, orvos és csodagyógyszer. Az üzenet egyszerű, a megvalósítás azonban ma már mosolyogtatóan túlzó.
Szegény Györgyök kínzása: Májas hurka – véres hurka
Sokak emlékezetében máig él egy hajnal ötös, ködös disznóvágás képe: párás udvar, micisapkás, pálinkaszagú szereplők, és egy hangulat, amelynek közösségi jelentősége már gyerekként is nehezen volt értelmezhető.
Két kérdés különösen erősen merült fel akkoriban. Miért éppen a disznóvágás lett a közösségi együttlét szimbóluma, és ha már így alakult, miért kellett ezt reklámfilmben is megörökíteni?
A válasz az Állatforgalmi- és Húsipari Tröszt döntéshozóinál keresendő, akik számára az esztétika ebben a kérdésben inkább mellékes szempont volt.
Így születhetett meg Sas István egyik legismertebb rövidfilmje, amely a hurkafogyasztást olyan naturalista módon mutatta be, hogy ma már inkább riasztó, mint étvágygerjesztő hatást kelt.
A disznózsírban tocsogó képsorok, a munkásosztály jellegzetes ábrázolása és a csujogatós csasztuska sajátos elegyet alkotnak – különös módon még a Vízipók, csodapók csigakórusának motívuma is felbukkan benne.
Az összhatás nehezen felejthető.
Testszégyenítés a legfölsőbb szinteken: zsírfaló müzli
Volt idő, amikor a testsúllyal kapcsolatos diskurzus egészen másképp zajlott. A testszégyenítés fogalma nem volt része a közbeszédnek, és a táplálkozástudomány is sokkal lazábban értelmezte saját állításait.
Ennek az egyik legtisztább példája az a müzlireklám, amely tudományosnak ható magabiztossággal állította: a müzli fogyaszt.
A képlet egyszerűnek tűnt: aki müzlit eszik, lefogy. Aki nem, annak nincs helye a strandon. A reklám ma már tanulságos kordokumentum, amely megmutatja, mennyire más volt a társadalmi érzékenység, és milyen eszközökkel próbálták akkoriban az egészséges életmód ígéretét eladni.
Ma már ez sem fér bele: Négercsók, más néven Negrolli
A nyolcvanas évek reklámvilágának több darabja már pusztán a címével is új értelmezést kapna ma. Különösen igaz ez a Négercsók – Negrolli reklámra, amely már megjelenésekor is határesetnek számított.
A bajszos, bongyor hajú kalauz belép a fülkébe, ahol a korabeli női szépségideálokat megtestesítő hölgyek hosszú pillantásokkal kísérik végig jelenlétét. A hangulat egyszerre próbál játékos és finoman erotikus lenni, de a végeredmény inkább zavarba ejtő, mint csábító.
A jelenet végül természetesen nem romantikus fordulatot vesz, hanem egy édesség reklámjába torkollik – tipikus példája annak a korszaknak, amikor a hatás kedvéért a józan ész háttérbe szorult.
Cuki, de mégsem: ilyen volt az önjáró hamburger
A nyolcvanas évek végére sok egyéb MIRELIT termék között a gyorsfagyasztott hamburger is megjelent a hazai kínálatban. A reklámjában egy levegőben „életre kelő” húspogácsa és annak összetevői keltenek figyelmet, kissé bizonytalan hangulatot hagyva maguk után.
A termék inkább keltett kíváncsiságot, mint étvágyat, a hús állaga és megjelenése pedig sokakban kérdéseket vetett fel. Mégis fontos állomás volt: jelezte, hogy a magyar konyhában is megjelennek a nyugati gyorsételek, még ha sajátos, hazai értelmezésben is.
