A csontritkulás alatt a csontrendszer szövetének átalakulását és kalciumtartalmának csökkenését értjük. A csontsűrűség csökkenésének következtében a csontok szilárdsága is csökken, súlyosabb állapotban törések következnek be a legkisebb behatásra is. A férfi és női test egyik fontos különbsége a nőknél magasabb ösztrogénszint, amely védő hatást fejt ki a csontokra.
Ez a hormon a csontépítő sejtek működését serkenti, és a csont lebontásáért felelős sejtek működését gátolja.
Míg fiatal korban a csontok épülnek, a 20-30-as évekre egyensúlyi állapot áll elő, tehát körülbelül annyi épül, mint bomlik, később a csontok állapota már egyre inkább csak romlik.
A férfiakra is jellemző idősebb korban a csontritkulás, de jóval kisebb mértékben, mint a nőknél. Ennek oka az eltérő biológia és hormonrendszer: míg az urak csontjai eredendően erősebbek, mivel testsúlyuk, izomtömegük is nagyobb, addig a nők csontjai vékonyabbak. Így szerkezetük leépülése esetükben sokkal gyorsabb és drasztikusabb következményekkel is jár.
Ez is érdekelhet
A csontritkulásban központi szerepet játszik a kálcium-anyagcsere: kutatások igazolják, hogy a nők táplálkozásában alacsonyabb a kalcium- és D-vitamin bevitel, amelyek fontos tényezők a csontritkulás kialakulásában. A kalcium-anyagcsere szempontjából is központi tényező az ösztrogénszint alakulása. A hormon fokozza ennek az ásványi anyagnak a felszívódását és gátolja a vesén keresztüli kiválasztódását – amint csökken a menopauzával az ösztrogén-termelés, a csontok állapota látványos romlásnak indul.
Ezért a nők estében 50 év felett kiemelten fontos a rendszeres csontsűrűség-vizsgálat, és súlyosabb esetben a megfelelő szakorvos felkeresése a terápia beállítása céljából.
Mivel pótolható a csontok kalciumtartalma?
Logikusnak tűnik, hogy a csontritkulás megelőzésére vagy már kezelésére kalcium- és D-vitamin-pótlást végezzünk. Sajnos azonban a csontokba történő kalcium-beépülés ennél sokkal bonyolultabb anyagcsere-folyamat. Ezt elősegítő hatékony gyógyszeres kezelés még nem igazán létezik.
Mindettől függetlenül érdemes a kalciumot és a D-vitamint pótolni, és emellett fontos a rendszeres testmozgás, a mozgásszervek rendszeres edzésszintű igénybevétele is.
A súlyos csontritkulás következményei

A csontritkulás több annál, mint pusztán a vázrendszer kopása, hiszen számos súlyos következménnyel járhat. A leggyakoribb a combnyaktörés és ez a legveszélyesebb is, mert gyakran vezet mozgáskorlátozottsághoz, az önellátási képesség elvesztéséhez és magas a halálozási kockázata is.
Szintén gyakoriak a csuklótörések: gyakran előfordul esés következtében, főleg a kezdeti oszteoporózis jeleként.
A csigolyák is veszélyben vannak: törésük gyakran észrevétlen marad, de jelentős fájdalmat és még testmagasság-csökkenést is okozhat.
Az idős kori csonttörések kezelése ráadásul nagyon nehéz feladat az orvosoknak. A törések műtéti megoldásának akadálya ugyanis a csontok porózussága. Ezeknek megszögezése sokszor nagyon nehéz, vagy megoldhatatlan feladat. A nehezen gyógyítható törések a beteget mozgásképtelenné, esetleg ágyhoz kötötté tehetik, ami rendkívül súlyos ápolási feladat a család számára.
Miért olyan fontos az ösztrogén?
Ha a női öregedésről beszélünk, valahogy mindig felmerül az ösztrogén szerepe. De mire is való ez a férfiakban is kis koncentrációban megtalálható női hormon?
Az ösztrogén fontos szerepet játszik a női szervezet kialakulásában fejlődésében, a termékenység fenntartásában. Pubertáskorban kezd termelődni, ettől nő a mell, kezdődik a menstruáció és még a bőrre is hat. Ugyanakkor ennek a hormonnak fontos szerepe van a szív- és érrendszer, valamint a csontok egészségében is.
A megelőzés alapjai
A csontritkulás megelőzésének alapja a tudatos életmód. Fontos a kalciumban és D-vitaminban gazdag étrend – tejtermékek, leveles zöldségek, halak –, valamint a rendszeres testmozgás, különösen a súlyterheléses gyakorlatok. Kerüljük a dohányzást és az alkoholfogyasztást, mert ezek gyengítik a csontokat. A napfény is kulcsfontosságú a D-vitamin termeléséhez.
Fotó: archív