Ezotéria

A legrosszabbra számíthat az Univerzumtól most ez a 3 jegy: horoszkóp február 3. – 9.

A Meglepetés horoszkópjából ezen a héten is megtudhatjuk, mit jeleznek a csillagok, várnak-e ránk új kapcsolatok, munkahelyi változások, váratlan izgalmak vagy nyugalmas hétköznapok.
horoszkóp

KOS III. 21. – IV. 20.

Az eddig befektetett energia és munka végre gyümölcsöt terem, és olyan összefüggések is feltárulhatnak ön előtt, amelyek segítenek a további fejlődésében.

Ha nem fél kicsit eltérni a megszokottól, hirtelen a világnak egy olyan szelete tárulhat fel ön előtt, amiről korábban nem is igen álmodott. Jobban megértheti a háttérben húzódó folyamatokat, ez pedig szinte láncreakcióként vezeti el a hasznot hozó újdonságokhoz.

BIKA IV. 21. – V. 20.

Egyszerre rohanna előre és pihenne még egy kicsit, mielőtt bármibe is belekezd. De az is lehet, hogy az élete különféle területein cselekszik egészen másként. A párkapcsolatában például határozott és lelkes, míg a munkában inkább csak a kötelezőre törekszik.

Ám akárhogyan is áll hozzá a feladatokhoz és a konfliktusokhoz, most része lehet abban a kis szerencsében, amely segíti, hogy jó legyen a végkifejlet.

IKREK V. 21. – VI. 21.

A sikernek most egyetlen titka van: ne féljen a változástól! Akármihez nyúl ugyanis – az élete bármely területén –, az most szó szerint arannyá válhat.

Ha viszont nem mer lépni, akkor beleragadhat a régi problémákba.

A képességei és erősségei valósággal felsorakoznak, hogy segítsék, ha pedig kisebb nehézségek adódnak, ezek hamar elsimulhatnak. Úgy érezheti magát, mint a régi felfedezők, akik végül eljutnak a kincshez.

RÁK VI. 22. –VII. 22.

Akármit nevez gazdagságnak – anyagiakat, élményeket, kapcsolatokat –, most meggyőző lehet a mérlege. A munkahelyén és a kedvesétől is rengeteg elismerést kap, szorosabbra fűződnek az együttműködések, a párkapcsolatok.

Azok számára is biztatóak lehetnek a kilátások, akik még egyedül vannak, és társat keresnek. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a szerelem nem mindig ott bukkan fel, ahol számítanánk rá.

OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23.

Még akkor sem elégedett maradéktalanul, ha egyébként tárgyilagosan nézve aligha tud kifogást emelni az élete területeivel kapcsolatban. Ön is érzi ezt az ellentmondást, amelynek feloldására a legjobb, ha átgondolja, mi rejlik valójában a lázadozása mögött.

Ha valami olyasmivel szembesül, ami miatt nehéz érzések merülnek fel önben, ne nézzen félre, hanem keresse meg, hogyan lehetne mindezt megoldani.

horoszkóp

SZŰZ VIII. 24. – IX. 23.

A türelem, az önfeláldozás, valamint a határozottság és az impulzív döntések robbanásveszélyes elegyével találkozhat ezekben a napokban. Ha úgy érzi, hogy erősödik önben az indulat, vegyen egy mély levegőt, és próbáljon meg később, megnyugodva dönteni, reagálni.

Ha felidegesítik – akár egy magánéleti vitáról, akár egy munkahelyi nézeteltérésről van szó –, javasolja, hogy inkább később beszéljék meg mindezt.

MÉRLEG IX. 24. – X. 23.

Ne csodálkozzon, ha a szokottnál is érzékenyebb, és ezt mások elől is nehezen rejti el. Ha nem akar felesleges konfliktusokba bonyolódni, próbálja megérteni a másik felet is, mielőtt megsértődne – ez különösen a munkahelyi szituációkra igaz.

Magával se legyen túl szigorú: ha például nehezebben megy az életmódváltás, mint várta, egyszerűen könyvelje el, hogy ez most szimplán egy nehezebb időszak, és folytassa.

Még többet olvasnál az ezotériáról?

SKORPIÓ X. 24. – XI. 22.

  • Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné, nézze meg, mit tanulhat az esetből.
  • Könnyen lehet, hogy az apróbb bosszúságból levont tanulsággal egy nagyobb kellemetlenséget kerülhet majd el.
  • Ezekben a napokban az is fontos – különösen a szerelmi élet terén –, hogy a szavai és a tettei összhangban legyenek egymással.
  • Mielőtt cselekedne, várja ki, amíg a megérzése is azt mondja: ez a megfelelő pillanat, hogy lépjen.

NYILAS XI. 23. – XII. 21.

Kritikusabb hangulatba kerülhet, ez azonban abban is segítheti, hogy a lehető legjobb munkát adja ki a kezéből. Érdemes viszont alaposan megnéznie, hogy melyik feladat mennyi odaadást igényel, és eszerint válogatni.

Higgye el, néha az elég jó is épp megfelelő.

Nem érdemes kételkednie magában, most minden esélye megvan a sikerre. A döntései jók lehetnek, ám érdemes egy kicsit várnia, mielőtt meghozza őket.

BAK XII. 22. – I. 20.

Nagyobb, jó irányú változásra kerülhet sor egy olyan életterületen, amelyet hajlamos volt már-már egészen reménytelennek látni.

Különösen a munkájában léphet váratlanul nagyot előre, de ehhez az kell, hogy meg merje ragadni a kínálkozó lehetőséget. Utána viszont már csak arra lesz szüksége, ami egyébként is kiemelten jellemző a csillagjegyére: logikus gondolkodásra, céltudatosságra és korrektségre.

VÍZÖNTŐ I. 21. – II. 19.

Mintha teljesen új fényben látná azokat az apró bosszúságokat, amelyek a közelmúltban alaposan megnehezítették a dolgát. Ez azonban sokat segít, hogy eltávolíthassa az útjából a kellemetlen akadályokat, és simán haladjon előre.

Ebben az időszakban ne számítson gyökeres változásokra, most inkább csak elvetheti azoknak a lassabb folyamatoknak a magjait, amelyek nyomán később megvalósulnak az álmai.

HALAK II. 20. – III. 20.

  • Figyeljen oda különösen a testi és lelki egészségére.
  • Ha kell, vegyen ki egy pihenőnapot, olyasmi miatt pedig véletlenül se izgassa fel magát, ami mások hatáskörébe tartozik.
  • A kellemetlen feladatokat igyekezzen minél gyorsabban elvégezni, hogy később lehetőleg gondolnia se kelljen rájuk.
  • Utána pedig térjen át azokra a dolgokra, amelyeket valóban fontosnak tart, és amelyek azonnali, jó hatással vannak az életére.

Ez is érdekelhet: Ezt jelentik a foglalkozások az álmaidban: az anyagiakról és változásokról is súgnak neked

Fotó: Adobe Stock