Szívszaggató, sajnos mégis túl gyakori jelenet, hogy az utcán, akár iskolából hazafelé menet, vagy a buszmegállóban egyik gyerek bántja a másikat, vagy épp komplett kamaszokból álló csoport esik neki az egyetlen kirekesztett osztálytársnak. A környezet ilyenkor – mintha mit sem venne észre – leginkább elfordítja a fejét, pedig felnőttként kötelességünk, hogy reagáljunk azokra a helyzetekre, amikor valaki közvetlen fizikai veszélynek van kitéve. Mindig, de különösképp akkor, ha a bántalmazás elszenvedője egy védtelen gyerek. „Ilyen esetben mindenképp közbe kell lépnünk. Nem számít, hogy a bajba jutott gyerkőc idegen, ha veszélyben van, cselekednünk kell – vélekedik Bálint Gabriella pszi-chológus. – Legjobb, ha azonnal odalépünk, és egy határozott mondattal szétválasztjuk a dulakodókat, és kivonjuk a helyzetből azt a gyereket, akit sérelem ért. Ha kellően határozottak vagyunk, attól a bántalmazónak inába száll a bátorsága, és eloldalog. Mindenesetre ajánljuk fel a helyzetből kimentett gyereknek, hogy szívesen elkísérjük a következő buszmegállóig, vagy egész egyszerűen maradjunk mellette, míg a problémás személyek el nem tűnnek a helyszínről. Ha nincs ott az összetűzést elszenvedő gyerek apja-anyja, minden esetben lépnünk kell, és nem szabad elfordítanunk a fejünket. Gondoljunk csak arra, hogy ilyen támadás érhetné a mi gyerekünket vagy bármelyik családtagunkat is, és jólesne, ha őket megvédné valaki.”
Ne akarjuk más gyerekét nevelni!
Mi is kerülhetünk akár az iskola udvarán, kiránduláson, játszótéren vagy épp repülőn olyan helyzetbe, amikor mellettünk egy idegen gyerek elfogadhatatlanul viselkedik, esetleg bántja a miénket. Az is gyakori, hogy ez az oviban, iskolában történik meg rendszeresen, ahol nem vagyunk jelen, és csak hallomásból ismerjük az eseményeket. Az eredmény azonban minden esetben ugyanaz: könnyen úgy érezhetjük, a szóban forgó gyerek szülei nem fektetnek elég energiát csemetéjük nevelésébe, és minden idegszálunk azt kiabálja, avatkozzunk be, szóljunk rá, fegyelmezzük, ez által vessünk véget a saját gyerekünk szenvedésének. „Nem gondolom, hogy ne kérhetnénk meg a strandon a gyereket, hogy ne fröcskölje a szemünkbe a vizet, vagy a repülőn, hogy ne rugdossa az ülésünk háttámláját, de ezekben az esetekben szerencsésebb, ha a vele lévő szülőnek szólunk – vélekedik pszicológus szakértőnk. – Az ő dolga, hogy nevelje a gyerekét, és nem a miénk. Fenyegetően fellépni, netán a tettlegességig elmenni szigorúan tilos. A praxisomban nem egy esetről hallottam, amikor egy-egy felnőtt elvesztette a kontrollt, és rákiabált vagy odacsapott egyet a gyereke osztálytársának. Persze, nem elfogadható, ha egy gyerek bántja a másikat, vagy szélsőségesen deviánsan viselkedik, de erőszakra az erőszak sosem megoldás. Mindig a békés megoldásra kell törekednünk, mert így a saját gyerekünknek is jó példát mutatunk, és a másik gyereket sem félemlítjük meg, plusz nem kerülünk bajba, hiszen ilyen helyzetek végződtek már felnőttek vérre menő összeveszésével, sőt, rendőrségen, bíróságon is.”
Kerüljük el a szópárbajt!
Az élet – a gyereknevelésen túl is – számos olyan helyzetet eredményezhet, amikor valaki más gyereke idegesítő, zavaró. Leginkább egy-egy utazás vagy a hosszas várakozás során ütheti fel a fejét a probléma, hogy egy kicsi egész idő alatt sír, rohangál, énekel, rugdos, ugrabugrál – nyilván maga a helyzet az, ami félelmet vagy türelmetlenséget kelt benne. Egyes szülők ilyenkor próbálnak a csemetéiknek gátat szabni, hogy viselkedjenek, mások szemrebbenés nélkül hagyják, hogy a gyerkőc végigtombolja a repülőutat, vagy végig ugrabugrálja a székén a színházi előadást. „Fontos tisztázni, hogy a kicsi viselkedése a vele lévő felnőttre tartozik – mondja a pszichológus. – Ha kérésünkre sem tesz erőfeszítéseket azért, hogy a gyereke abbahagyja a zavaró viselkedést, legjobb, ha személyzet egy tagját, mondjuk repülőn a légiutaskísérőt, étteremben a pincért kérjük meg, hogy járjon közbe az érdekünkben. Így elkerülhetjük az indulatos szópárbajt, mert az vérmérséklettől és idegállapottól függően nagyon rossz helyzetekbe is sodorhat bennünket. A lehető legfontosabb, hogy próbáljuk meg a történéseket higgadtan kezelni.”
Iskolai konfliktus esetén:
Ha az iskolában, a közösségben száll rá a gyerekünkre egy osztálytárs, akkor sem szerencsés, ha mi csípjük fülön hazafelé menet a tettest. „Ami a közösségben történik, szerencsés, ha a közösségben is marad. Legjobb, ha jelezzük a problémát az osztályfőnöknek, aki beszélhet a gyerekkel, és szükség esetén a szüleivel is. Ma már a legtöbb iskolában van iskolapszichológus, aki a lehető legbékésebbé teheti a probléma megoldását” – vázolja szakértőnk.
Legyünk megértőek!
Nagyon fontos, hogy bármilyen negatív is a viselkedés, amit az idegen kicsi produkál, tegyük helyre magunkban, hogy ő egy gyerek, akinek valami problémája van, nem ura a cselekedeteinek, épp ezért nem is okolható. Próbáljunk meg megértően közelíteni, esetleg adjunk a helyzet megoldására ötleteket a vele lévő szülőnek, de semmiképp ne lépjünk fel bántón vagy erőszakosan. Rá-adásul sosem tudhatjuk, a kicsi viselkedése mögött nem áll-e valamilyen mentális, esetleg fejlődési probléma vagy magatartászavar. Persze, nem arról van szó, hogy mindent el kell tűrnünk, de az sosem árt, ha a másik fél látja rajtunk: partnerek szeretnénk lenni a probléma megoldásában, és nem ellenségek.
