Lélek

Új párkapcsolati hóbort hódít: a mingliség a tartós boldogság titka?

Együtt és mégis külön – így lehetne összefoglalni a legújabb párkapcsolati formát, a mingliséget. Ennek a lényege, hogy a párok közös lakás és házasság nélkül keresik a tartós boldogságot!

Ma már nem lepődünk meg azon, ha olyan párokkal találkozunk, akiket nem köt össze hivatalos papír, akik csupán élettársak, vagy egy válás után jöttek össze, és a gyermekeiket közösen nevelik. Az utóbbi években kialakultak olyan párkapcsolati formák is, ahol még kevésbé ragaszkodnak a hagyományokhoz. Ilyen a mingliség, ahol a felek nagyfokú szabadságot adnak egymásnak, őrzik saját függetlenségüket, mert ettől működik a szerelmük.

Ám a nagyfokú szabadság nem hűtlenséget jelent, hanem azt, hogy a feleknek megvan a saját életterük, nem költöznek össze, hanem csak időnként találkoznak. Vagyis olyan, mintha csak egy kapcsolat legszebb és legizgalmasabb időszakát, a randizást tolnák ki. Sokan éppen ezért teszik fel a kérdést: ez lenne a tartós boldogság titka?

Mit mutat a mérleg?

Érdemes alaposan utánajárni, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat egy ilyen kapcsolat, mielőtt bárki belevág. Hiszen nagyon összetett szabályok szerint működik, amit az elején érdemes tisztázni!

Fiatalos kötetlenség

Egyre gyakoribb a húszas éveik végén járó fiatalok között, hogy nem szeretnének a párjukkal összeköltözni. Az életükben ugyanis nagy szerepet játszik, hogy megőrizzék a saját függetlenségüket, kiélvezzék az önálló élet előnyeit. Ráadásul az is jellemző rájuk, hogy a karrierjükkel szeretnének foglalkozni, képesek éjszakába nyúlóan dolgozni De ennek ellenére vágynak arra, hogy legyen mellettük egy társ, akihez időnként jó hozzábújni, akihez tartozhatnak. Számukra tökéletes megoldás a mingliség, hiszen így egyszerre teljesül minden vágyuk.

Mire kell vigyázni?

Különösen tudatosan kell dönteni arról, ha ezt az életformát választják. „Ha valaki szeretne mingliként élni, akkor ezt a kapcsolat elején tisztáznia kell azzal, akivel randizni kezd. Hiszen ha a másik fél többet szeretne ennél, a jövőben közös lakásra, esküvőre vágyik, akkor még időben véget vethet a dolognak, és rengeteg szívfájdalomtól kímélhetik meg egymást.”

Előnyei:

● Olyan, mintha egy hosszan elnyújtott randizási időszakban lenne részünk, mivel a ritkább találkozások fenntartják az ismerkedés izgalmát.
● Fent tudunk tartani magunkról egy képet, és a párunkat is idealizálhatjuk. Hiszen nem szembesülünk olyan dolgokkal, amelyek a mindennapokat jellemzik.
● A kapcsolat egyik alappillére a vágy, és ez a kapcsolati forma erre nagy hatással van. Nem titok, hogy aki így él, valamivel több szexben van része, mint másoknak.
● Az együtt töltött idő alatt még tapintatosabbanés megértőbben viselkedünk.
● A minglik általában több olyan programot szerveznek, amikor kimozdulnak otthonról, ezért elkerülik a szürke hétköznapokat.
● Mivel ezek a párok nem élnek együtt, ezért kevesebb dologban kell alkalmazkodniuk egymáshoz.

A gyerek az első

A mingliség leginkább azokra jellemző, akik már túl vannak egy váláson, gyerekeik vannak, és új kapcsolatba kezdtek. „Amikor a csemeték még nem repültek ki a családi fészekből, sok szülő dönt úgy, hogy szeretné megkímélni őket attól, hogy új apát vagy anyát kelljen elfogadniuk – árulja el Gyimesi Andrea.
– Ilyenkor állapodnak meg abban az új párjukkal, hogy akkor találkoznak, amikor a gyerekek éppen
a másik szülőnél vannak. Így nem bonyolódnak bele semmilyen családi drámába, és mégis olyanok lehetnek, mint a szerelmes kamaszok. Igyekeznek a jelenben élni, kihasználni a mingliség minden előnyét, és nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz, amikor a gyerekek már nagyok lesznek, és lehetőségük lenne az összeköltözésre.”

Mire kell vigyázni?

Akinek több sikertelen kapcsolat és válás van a háta mögött, nem biztos, hogy jó, ha a mingliséget választja. Hiszen ez lehet, hogy csak menekülés olyan problémák elől, amelyek sokkal mélyebben gyökereznek.

Hátrányai:

● Ugyan hűségesek egymáshoz, a féltékenység fokozottan jelen lehet az ilyen kapcsolatokban, hiszen sok az az idő, amit külön töltenek.

● A problémákat gyakran úgy oldják meg, hogy elvonulnak a saját otthonukba, ezáltal sok gond megoldatlan marad.

● A közelség hiánya olykor nagyon nehéz, hiszen hiába vagyunk foglaltak, mégsem mondhatjuk el, hogy valaki mindig ott van mellettünk, ha szükségünk van rá.

● Ebben a felállásban nehéz eldönteni, hogy milyen szinten vagyunk elköteleződve a párunk iránt.

Soha nem késő

Idősebb korban is előfordul, hogy valaki külön érzi jól magát, például ha véget ért egy hosszú ideig tartó házassága, vagy éppen a gyászidőszak után.

„Ahhoz, hogy valaki idősebb korában úgy döntsön, hogy újra összeköltözik valakivel, ahhoz nagyon komoly elhatározás kell – fejti ki a szakértő. – Éppen ezért a mingliség jó megoldás lehet arra, ha szerelemre igen, de koszos zoknira nem vágyik.”

Fotó: profimedia