Miért lehet stresszes a gyerek?
Azok voltak a boldog évek – legtöbben így emlékszünk vissza a diákkorra. Ám nem minden gyerek éli meg felhőtlen vidámságban az iskolai éveket. Van, akinél komoly lelki sérülést okozhat a stressz, ami egész életére hatással lehet.
De hogyan ismerjük fel, hogy tényleg baj van? Hiszen az iskolai stressz valamilyen szinten minden gyereket érint, mivel egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelniük. Azonban egy diáknak nem csak a tanárok irányába, de a többi diáknak is meg kell felelnie. Van, akinek ez könnyen megy, népszerű az iskolában, de van, aki nagyon nehezen boldogul, zárkózottsága miatt kirekesztik vagy lejáratják a többiek előtt.
Ne keressünk azonnal másik sulit
„Nem biztos, hogy az iskolaváltás a legjobb megoldás, ha a gyerek nehezen barátkozik, és csak hosszú idő után kezd ismerkedni, egy új közösség még ronthat a helyzeten. Elsősorban a társas készségeit érdemes fejleszteni: szervezzünk minél többször olyan hétvégi programot, ahol sok gyerekkel lehet együtt, esetleg éppen az osztálytársakkal, de az is jó, ha idegenekkel. Ha megszokja, hogy sok emberrel van együtt, az iskolában is könnyebben megy majd az ismerkedés.”
Mi volt ma a suliban? Semmi…
„A gyerek alapállapota az öröm és a boldogság. Élveznie kell a sportot, a társaságot, a közös játékokat társaival. Persze az még nem tragédia, ha egy rossz jegy miatt bánatos, vagy mert összeveszett egy osztálytársával. Minden szülő megkérdi a gyerekét, amikor hazaér az iskolából: Mi volt ma a suliban?
A legtöbb esetben azt a választ kapjuk, hogy semmi. Ez még nem számít gyanús jelnek, de ha később sem mesél, ha emellett láthatóan rosszkedvű, akkor már érdemes több figyelmet fordítani rá. Az is szembetűnő jel, ha a gyerek gyakran beteg, náthás, vagy bármilyen visszatérő testi tünetet produkál. Ez lehet hasfájás, fejfájás, hányinger, sírógörcs is.”
Első lépés: Ne neveljünk, segítsünk!
„Ha látjuk, hogy a gyerekünk szenved, akkor ne nevelni akarjuk őt, hanem mindenekelőtt megérteni. Lényeges, hogy a tünetet valóban csak jelzőeszközként értelmezzük, és szülőként is az okra, ne pedig a tünetre figyeljünk. Ha magányos, szomorú vagy csalódott, vegyük körül szeretettel, melegséggel, biztonsággal, és töltsünk vele sok időt.
Ha egy-két hete rosszkedvű, vagy ha rengeteget tanul, mégis retteg bemenni az iskolába, és esetleg még rossz jegyet is hoz rendszeresen, akkor a legelső és legfontosabb lépés, hogy beszéljünk vele. Ha jó a kapcsolatunk, ez könnyebben megy. Próbáljunk meg minél több infót megszerezni arról, hogy miért került letargikus állapotba.”
Második lépés: Menjünk be az iskolába!
„Ezután érdemes beszélnünk a tanárával. Ha a tanulmányi eredménye okozza a gondot, akkor próbáljunk mi, felnőttek, közösen megoldást találni arra, hogyan lehetne javítani a gyerek teljesítményén. Ha a társaival nem találja a közös nevezőt, a gyerekekkel és azok szüleivel próbáljuk meg felvenni a kapcsolatot. Derítsük ki, mi okozza a konfliktust, és próbáljuk meg elejét venni azoknak. Ha ez sem segít, a gyerek továbbra is mélabús, nem csacsog otthon sem, nem találkozik a barátaival, csak ül a szobájában magányosan, akkor se adjuk fel.”
Harmadik lépés: Csak végső esetben
„Ha semmit sem javul a helyzet, akkor keressünk egy másik iskolát együtt. Fontos, hogy mindenképpen a gyerekkel együtt nézzük meg az esélyes sulikat, hiszen könnyebben beilleszkedik majd, ha az iskolaválasztás egy kicsit az ő döntése is.”
Mindenkinek kell egy lelki társ
„Szülőként, családtagként gyakran sokkal nehezebb tisztán látni a problémát, hiszen elfogultak vagyunk. Éppen ezért ilyekor érdemes egy kívülálló segítségét kérni, aki sokkal tisztábban látja, hogy mivel is küszködik pontosan a gyerek. De természetesen a segítő kezet nekünk, szülőknek kell a gyerek felé nyújtanunk, hiszen tőlünk várja, bennünk bízik. Felnőttként is szükségünk van valakire, akire számíthatunk, ha baj van, a gyermek ezt a lelki társat a szüleiben keresi.”
Ha fél az elvárásoktól
„Ha rossz eredményeinek csak a szorongás az oka, inkább ezen kell segíteni. Elsőként érdemes azon elgondolkozni, hogy vajon nem mi várunk-e túl sokat a gyerektől, és nem ezért érzi-e kényszernek a teljesítést. Ha ez a helyzet, akkor mindenképpen lazítsunk a követelményeken, és amikor csak lehet, dicsérjük meg. Ha valamiben tényleg gyengébb, és azért szorong, biztosítsuk róla, hogy ez nem baj, legfeljebb többet gyakorol majd. Akkor is így tegyünk, ha a gyerek már nagyobb, és egyedül is boldogulhatna.
Fotó: shutterstock
