A telefonozás mára már olyan természetes a fiatal generáció számára, mint a tisztálkodás vagy az étkezés. De miért is ne lenne másként, ha a szülők is ezzel a kütyüvel élik az életüket. Az anyukák és apukák így tartják a kapcsolataikat, tájékozódnak a nagyvilágról, ezzel az eszközzel örökítik meg életük legfőbb eseményeit – ergó mindig, mindenhol a kezük ügyében van. Ebben tulajdonképpen nincs is semmi kivetnivaló, hiszen mindenki szeret haladni a korral, és lássuk be, a mobiltelefon nagy segítség a mindennapokban. Így élünk mi most, 2024-ben, de közben gyakran felmerül – akár a szülőkben, akár a külső szemlélőkben – az a kérdés: valóban jó ötlet az egészen kicsi lurkókat a kütyükkel szórakoztatni? Egyre többet hallhatunk olyan történeteket, hogy a gyerek mobil- vagy számítógépfüggő lett, és a szülő már nem tudja leszoktatni róla. És nem csak a kamaszokról beszélünk, hiszen már a gügyögő, épphogy ülni képes gyereknek is a telefon az első „barátja”.
Kevesebb a mozgás és a szerepjáték
Dr. Konok Veronika pszichológus, az ELTE Etológia Tanszékén működő Alfa Generáció Labor kutatója azt mondja, hogy a tanulmányok egyértelműen bizonyítják, hogy gyerekek egyre fiatalabb korban kezdenek el mobilt vagy tabletet használni, és egyre több időt töltenek el vele. De vajon tényleg függőséget okoznak ezek az eszközök? „Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert egyelőre nem létezik olyan betegségkategória, hogy mobilfüggőség vagy kütyüfüggőség, és mindenki mást ért ezek alatt a fogalmak alatt. Ha tudományos adat nincs is rá, a szülők és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek tapasztalata azt mutatja, hogy egyre nagyobb problémát okoz a kicsik kütyüzése, és nemcsak a függőség miatt, hanem amiatt is, mert a gyerekek jóval kevesebb időt töltenek más, fontos tevékenységekkel, például társas interakciókkal, mozgással, szerepjátékkal” – világosít fel a szakember.
Óvodáskortól engedhetünk
Sok ismerősöm van, akivel csak akkor lehet a gyerek mellett beszélni néhány szót, ha a kisfia, kislánya a mobilon mesét néz, vagy akkor tud egy kis „társasági életet” élni, ha az egyéves tévézik. Tehát egyetlen szülő sem elitélendő azért, mert szeretne magának egy kis énidőt, amit telefon nélkül nem biztos, hogy el tud érni, de mi az a kor, amikor lelkiismeret-furdalás nélkül adhatunk a gyermeknek némi képernyőidőt? A pszichológus elárulja, hogy a WHO és az amerikai gyermekorvosok is azt javasolják, hogy 2-3 éves korig nulla legyen a gyerek képernyőideje – tehát se telefonon, se tableten, se tévén ne nézzen semmit!
„A tanulmányok is azt mutatják, hogy az első néhány életévben az intenzív tévénézés növeli a későbbi figyelemproblémák, nyelvi zavarok és más kognitív problémák kialakulásának esélyét – mondja a dr. Konok Veronika. – Ebben a korai életszakaszban a gyerekeknek »offline« ingerekre van szükségük: más emberekre, a tárgyakkal való fizikai interakciókra, a háromdimenziós, fizikai térben való mozgásra. Óvodáskorban már beleférhet valamennyi digitális inger, de akkor is csak szigorú korlátok között. Fontos, hogy szülőként megválogassuk, milyen játékot vagy videót töltünk le a gyereknek, hogy jelen legyünk, és megbeszéljük vele a látottakat, és hogy biztosítsunk elegendő időt más, fontos tevékenységekre. És az is lényeges, hogy ne olyankor kerüljön elő a telefon, amikor egyébként egymással foglalkozhatnánk – például étkezés vagy kirándulás közben –, de arra is figyeljünk, hogy ne szóljon a háttérben a tévé, amikor nem nézzük, pláne ne menjenek felnőtteknek szóló műsorok.”
Nem lehet csak úgy kivenni
Tegyük fel, hogy a gyerekünk már nem tudja magát lekötni mobil vagy számítógép nélkül, pedig mi nagyon szeretnénk, ha újra játszana, rajzolna, olvasna. A szakértő szerint, ha a gyerek iskolai teljesítményére vagy társas kapcsolatainak a rovására megy a kütyüzés, akkor érdemes szakembert – például pszichológust – felkeresni, mert minden eset egyéni.
„Nem lehet csak úgy kivenni a kezéből a telefont, hanem kellenek olyan tevékenységek, élmények, amelyek megadják azt az örömöt, izgalmat, kihívást, sikerélményt, vagy éppen azt a közösségi érzést, amit a digitális, online tevékenység nyújt számára. Ha még nem annyira vészes a helyzet, akkor elég lehet az is, ha egyértelmű kereteket szabunk, amelyeket a gyerekkel közösen alakítunk ki, és ezeket következetesen be is tartatjuk. Ne csak a kütyüidővel törődjünk, hanem azzal is, hogy mit csinál a többi időben. Legyen mindennap mozgás, szabadtéri tevékenység, és közös programokat is szervezzünk. És lehet unatkozni is: ha nem kötjük le mindig egy eszközzel a gyereket, akkor kénytelen lesz feltalálni magát, ami még akár a kreativitását is fejlesztheti” – magyarázza a pszichológus.
Tényleg pusztít a kütyüzés?
Dr. Konok Veronikától megtudtuk, hogy számos pedagógus, gyógypedagógus, logopédus és pszichológus tapasztalata szerint az elmúlt tíz-húsz évben sokat romlottak a gyerekek figyelmi, nyelvi és társas készségei. Ha pedig még függőség is kialakul, az a családi kapcsolatoknak és a gyerek érzelmi jóllétének is árt. Az is jellemző, hogy a szülők a gyermekük megnyugtatására adják kézbe a digitális eszközt, mondjuk, amikor hisztizik vagy dührohama van. Ez azonban hosszabb távon erősíti az érzelemszabályozási problémákat, és a gyerek azt tanulja meg, hogy csak a kütyüvel tudja a negatív érzelmeit csillapítani, ami persze a függőséget is erősíti.
Fotó: gettyimages
