Lélek

Indulatok és sértődés helyett így vitatkozzunk okosan az ügyvédek szerint!

Bármikor keveredhetünk vitába a munkahelyünkön, a családban vagy akár a szomszéddal is. És igen, a nézeteltérés elmérgesedhet, ha nagyon eltérő véleményen vagyunk. Hogyan kezeljük jól az elszabadult érzelmeket, amik akadályozzák a megegyezést és az előrelépést? A téma szakavatottai, válóperes ügyvéd és üzleti jogász ad tanácsot.

„A legtöbb vita azért parttalan, mert az emberek túlságosan arra összpontosítanak, hogy megnyerjék, ahelyett hogy a közös megegyezésre koncentrálnának – kezdi a témát illetően Ugo Lord jogász, biznisz coach. – Pedig a hiá­bavaló viták még egy régóta tartó, egyébként harmonikusan működő kapcsolatot is megingathatnak, alááshatnak.” A szakember azt hangsúlyozza, hogy ha egy-egy konfliktust tudatosan és okosan kezelünk, azzal a magán- és a szakmai életünkön is sokat javíthatunk, majd hozzáteszi, hogy a legtöbb veszekedésnek negatív felhangja van, pedig nem kellene.

„A vitáktól nem megijedni kell, hanem mindenkinek törekednie kellene arra, hogy hatékonyan bele tudjon állni. Fontos megérteni, hogy a konfliktus nem mindig fenyegetés, és gyakran lehetőséget adhat arra, hogy tisztázzuk az álláspontunkat.”

Összegyűjtöttünk néhány fontos szempontot, tudnivalót, hogy a jövőben eredményesebb vitákat folytathassunk.

Figyelmesen hallgassunk

Az emberek azzal hibáznak a legtöbbet, hogy valójában nem figyelnek oda a másik mondanivalójára, és kizárólag a saját álláspontjukat akarják érvényesíteni. Ebből aztán az lesz, hogy a két ember elbeszél egymás mellett, és az információk nem jutnak el A-ból B-be.

Tehát próbáljunk meg figyelmesen hallgatni, és nem beleszólni a vitapartner mondandójába, még akkor sem, ha nem feltétlenül tetszik az, amit hallunk, és zsigerből reagálnánk rá. Ha ez nehezen megy, akkor első lépésként próbálkozzunk azzal, hogy visszamondjuk a másik fél mondatait, amikor befejezte a mondandóját. Ezzel azt jelezzük, hogy meghallgattuk, figyelünk és igyekszünk meg is érteni. Utána kérjük meg, hogy ő is figyelmesen hallgasson meg minket, beleszólás nélkül. Az aktív hallgatással tisztázhatunk minden félreértést, és még olyan értékes, fontos információkat is megtudhatunk, amik megerősíthetik az érvelésünket, vagy tisztázhatják a félreértést.

Kerüljük a régi dolgok felemlegetését

Az ügyvédek szerint akkor lesz hatékony egy vitás helyzet, ha nem hánytorgatunk fel, nem citálunk elő a múltból olyan dolgokat, amelyeket már korábban megoldottunk, átbeszéltünk. A szakemberek azt ajánlják, hogy az előremutató vita érdekében mindig az adott témára, kérdésre fókuszáljunk, és ne keverjünk bele mást. „Az érvelés célja az, hogy meggyőzzük a másik felet, hogy megértse a mi álláspontunkat az aktuális témával kapcsolatban, nem pedig az, hogy felesleges zajt csapjunk” – mondja a jogász.

Nyugodt hangnemben

A higgadt beszéd sokat segít abban, hogy tényleg meg is hallgasson a vitapartner. Persze attól még könnyen lehet, hogy nem ért velünk egyet, de így több esélyünk van a megegyezésre. A nyugodt hangnem azért fontos, hogy így világosan, érthetően fejezzük ki az álláspontunkat. „Valójában az egyértelműség a kulcs – mondja Marilyn B. Chinitz, az Egyesült Államok egyik legismertebb válóperes ügyvédje. – Minél érthetőbben, tömörebben, extra flancok nélkül fejezzük ki magunkat, annál nagyobb sikerünk lehet” – állítja a szakértő.

A humor is jó technika arra, hogy valakit lefegyverezzünk a veszekedés során – visszavesz a tűzből, kicsit kizökkent egy váratlan reakcióval, és lehetővé teszi a koncentráltabb figyelmet.

Jó időzítés

Soha ne vitatkozzunk, ha nagyon elvisznek az indulatok, mert annak sosincs jó vége – ez igaz a személyes és a szakmai helyzetekben is. Arra is figyeljünk, hogy ne húzzuk túl a dolgokat, mert minél tovább tart egy vita, annál nagyobbra növekszik a zavar a kommunikációban. Következésképpen ne féljünk vita közben is félreállni és lehiggadni, hogy aztán tiszta fejjel csak a megoldásra koncentrálhassunk. A feltüzelt indulatok olyan irányba vihetnek, hogy olyat mondunk vagy teszünk, amit utólag könnyen megbánhatunk. Csakis akkor vágjunk bele egy komolyabb beszélgetésbe, ha nem sietünk sehova, nem kapkodva kell odavetni pár mondatot, és nem hatnak ránk más zavaró külső tényezők, amik miatt nem tudunk nyugodtak maradni.

Készüljünk fel a lehetséges válaszokra

Miközben az aktív hallgatást már gyakoroltuk, fel kell készülnünk arra is, hogy mi jöhet vissza a partnertől, munkatárstól. „Ez nagyban függ attól, hogy kivel állunk szemben. A legtöbb helyzetben gyorsan kell reagálnunk, és több válaszlehetőségre is fel kell készülni, ami egy szakmai vitában különösen elengedhetetlen. Szánjunk időt arra, hogy előre összeszedjük a gondolatainkat, amiket az ő reakcióira mondhatunk, hogy magabiztosan álljunk az adott témához” – ­tanácsolja a válóperes ügyvéd.

Ne személyeskedjünk!

Ha valakivel nem értünk egyet egy témában, és felhúztuk magunkat, akkor is próbáljunk meg ellenállni annak a késztetésnek, hogy személyes támadásokba kezdünk. Helyette inkább a hitelességünk, a hozzáértésünk növelésére összpontosítsunk. „Bizonyítani kell, hogy ismerjük a témát, a tárgyat, amiről vitázunk, de ez még nem elegendő ahhoz, hogy sikerrel is járjunk. Fontos, hogy minden esetben tisztelettel bánjunk a másik féllel, azáltal is, hogy elismerjük a miénktől különböző álláspontját, és meg­győzően elmagyarázzuk, miért nem helytállóak a nézetei. Hitelességre teszünk szert akkor is, ha konkrét példákkal, adatokkal és bizonyítékokkal támasztjuk alá a meggyőződésünket, és soha nem sértegetjük, bántjuk a másikat. A személyeskedésnek soha, semmilyen vitában nincs helye!” – figyelmeztet a jogász szakember.

Fotó: adobestock