Hiper érzékeny és pesszimista ember vagyok. Szinte semmi nem sikerül az életemben. Elolvastam A titkot, A vonzás törvényét-t, de a hozzáállásomon nem sikerült változtatni. A családommal rossz a kapcsolatom. Egy nullának tartanak, sokszor keresztbe tesznek nekem. Apám régen azt mondta, engem adjanak otthonba, anyám soha nem foglalkozott velem, és a testvérem is csak bántott. Sokszor elgondolkodom, hogy miért kell nekem így élnem? 25 éves vagyok, miért tűröm el, hogy megalázzanak?
Az emberek kihasználnak, becsapnak. Hogyan tudnék sikeres lenni, ha a családom ennyire lehúz? Még a barátaimat is elmarják mellőlem, ők meg inkább kerülnek. Hogyan változtassak a pesszimista énemen? – kérdezte korábban egy olvasónk.
Szakértőnk válasza
Az emberi kapcsolatokban, így a családban is előbb-utóbb ki szokott alakulni egyfajta – nem biztos, hogy egészséges – egyensúly. Ezt úgy kell érteni, hogy a libikóka két oldala nem egyforma magasságban van. Nagyobb a valószínűsége, hogy az egyik oldal magasabban, a másik pedig lejjebb van, és így áll be valamiféle érzékeny egyensúly. Sokan így élik le az életüket, és nem is veszik észre, hogy valami nincs rendben. Általában azoknak tűnik fel az eltolódás, akik „alul maradtak”.
Levele alapján arra következtetek, hogy az ön családjában is ki vannak osztva a szerepek. Kicsit olyan, mint egy farkas falka, megvan, ki az alfahím, milyen sorrendben kapnak a zsákmányból. Csak itt nem ételről van szó, hanem figyelemről, elismertségről, a fontosság érzéséről. Egyszer egy ismerősömet kérdeztem, miért nem védi meg magát az agresszív munkaadójával szemben.
Azt válaszolta, azért, mert nem akar ugyanolyan agresszív lenni ő is. Szinte mindannyian azt kaptuk otthonról, hogy csak ez a két út van, támadunk, vagy menekülünk egy életen át. A jó hír, hogy van harmadik lehetőség. Igaz, ezt tanulnunk kell. Nem bonyolult dolog, mégsem mondhatjuk, hogy könnyű. Kezünkbe kell vennünk az irányítást saját belső terünk felett, tudni és érezni, hogy értékes emberek vagyunk, ugyanannyi jogunk van a boldogsághoz, mint bárki másnak. Ha megpróbálnak „belegyalogolni” a lelkünkbe, tudnunk kell megvédeni a határainkat, kedvesen, de határozottan. Ezt a fajta kommunikációt nevezik asszertívnek, vagy erőszakmentes érdekérvényesítésnek.
Más nézőpont kell
Tehát, amikor megbántanak, nem viszonozzuk a támadást, csak elmondjuk, mit érzünk. „Rosszul esik, amikor így beszélsz velem, én szépen szóltam hozzád, légy szíves te is beszélj velem rendesen.” Ezt senki nem tudja ön helyett véghezvinni, és senki nem is fogja megkönnyíteni a dolgát. Az erőviszonyok már régóta kialakultak. Ha ön változik, mindenkinek új pozíciót kell felvennie a környezetében, hogy az új egyensúly beálljon. És nem szívesen fognak elmozdulni, főleg azok, akiknek ez így tökéletesen megfelel.
Bár a többiek tűnnek „hibásnak”, mégis magunkat kell megváltoztatnunk. Jó jelnek tartom, hogy írt, és keresi a megoldást, és azt is, hogy próbál könyvekből ismeretekhez jutni.
Ugyanakkor nincs az a könyv, ami csodát tenne velünk és helyettünk megváltoztatná az életünket. Ezt nekünk kell megtennünk. Kezdje apróságokkal. Minden nap tegyen valamit, amit addig soha. Amitől jó embernek érzi magát, aki megérdemli a boldogságot. Vagy védje meg magát egy olyan helyzetben, amiben addig soha. Ezekből az apró téglákból építheti fel új önértékelését. Találhat információkat és tanfolyamokat, amik asszertív kommunikációval foglalkoznak, vagyis azzal, hogyan tudjuk megvédeni magunkat úgy, hogy közben nem rongáljuk a kapcsolatainkat.
Fotó: gettyimages
