A 20. századig a nőkre – tekintve, hogy a tanulás és munka terén kevés lehetőségük volt – az egyetlen társadalmilag elfogadott pálya a családban várt. Aki „vénlány”, vagy egészségügyi okokból gyermektelen maradt, arra ferde szemmel nézett a társadalom. A szándékos gyermektelenség pedig tabunak számított. Csak az apácáktól fogadták el, hogy nem családanyaként képzelik el az életüket.
Természetes folyamat vagy divat?
Ebbe a helyzetbe robbant be – történelmi mércével mérve rövid idő alatt – az életutak és a karrierképek gyökeres változása. A nők munkába állása, a hatékony fogamzásgátlás elérhetővé válása, a csecsemőhalandóság visszaszorulása, és egyéb társadalmi változások nyomán egy családban ma már nem 5-8, hanem átlagosan legfeljebb 2-3 gyerek születik. A csökkenő termékenységi ráta viszont oda vezet, hogy a fejlett államok társadalma elöregszik, lélekszámuk csökken.
Van, aki ezért a modern életmódot, a női szerepek átalakulását, a közösségi médiában megjelenő trendeket, például szingli vagy gyermektelen életforma láthatóvá válását kárhoztatja. Olyannyira, hogy például Oroszországban nemrég elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely büntethetővé tenné a tudatos gyermektelenség népszerűsítését. De mennyi a tényleges hatása ezeknek az információknak?
Alapvető ösztön – sok változóval
„A fajfenntartás mélyen kódolt ösztönünk, ezt nehéz felülírni – mondja dr. Szabó-Tóth Kinga szociológus, aki több kutatásban is vizsgálta a gyermekvállalási kedv alakulását. – Amikor azonban egy pár, egy család arról dönt, hogy vállalnak-e gyereket, ezt milyen életkorban teszik, és összesen hány gyermekkel érzik teljesnek az életüket, abban számos tényező szerepet játszik.
Befolyásolja ezt a döntést a család anyagi helyzete. A kultúra, amelyben a leendő anya és apa felnőtt, az otthonról hozott értékek vagy éppen traumák. A szocializációs minták, a kapcsolat minősége, de akár az is, mennyire érzik magukat komfortosan az őket körülvevő világban. Ahány ember, ahány család, annyiféle indok létezik. Akár a gyermektelenségre, akár a nagycsalád alapítására, nehéz ezt egyetlen tényezőre visszavezetni.”
Szakértőnk szerint természetes, hogy minden kornak vannak tömegméretű trendjei. Korábban, ha volt is olyan nő, aki nem szeretett volna gyereket, aligha mondhatta volna ezt ki nyíltan. Még ma is nagyon sok előítélettel találkoznak azok a nők, de még a férfiak is, akik felvállalják, hogy inkább a karrierjükre vagy a hobbijukra koncentrálnak. Esetleg a bolygó állapota, a háború fenyegetése okozta szorongás miatt, vagy akár egészen más okból nem szeretnének szülővé válni. Ám előítéletek ide vagy oda, ma már lehet erről beszélni. Akár nyilvánosan, a közösségi médiában is, ahol az üzenetek sok nézőhöz jutnak el.
„Bár a trendeknek megvan az a jellegzetessége, hogy befolyásolják az embereket, önmagában az, hogy van, aki mások elé áll a tudatos gyermektelenségével, aligha beszéli le azt a gyermekvállalásról, aki viszont fontosnak tartja a családot” – jelenti ki dr. Szabó-Tóth Kinga.
Nőttek az igényeink, de ez nem baj
A szociológus szerint ezeknek a helyzeteknek aligha lehet adminisztratív módszerekkel az útjába állni.
„A puszta tiltás mindig bonyodalmakhoz vezet. Hiszen úgy akar megszüntetni egy jelenséget, hogy nem keresi meg annak az okát. Márpedig annak, amit sokan csak divatnak tartanak, mindig megvan a maga történelmi háttere, a magyarázata” – mondja dr. Szabó-Tóth Kinga, aki azt is hozzáteszi:
„nem arról van szó, hogy a mai ember önző. Hanem arról, hogy ma, a 21. században már egészen mások az egyébként jogos igényeink, mint 50 vagy akár 100 évvel ezelőtt.
Egy korábbi évszázadban akár 8-10 gyerek is született egy falusi vályogházban. De nekik sajnos csak egy részük érhette meg a felnőttkort. Ma viszont joggal várjuk el az egészségügyi rendszertől, hogy visszaszorítsa a csecsemőhalandóságot. Régen a szoba-konyhás, komfort nélküli lakásokban is vállaltak gyereket a családok. Ma szinte alapelvárás, hogy méltó lakhatási körülmények közé érkezzenek az újszülöttek.
Egy évszázada még csak az számított, hogy ha lehet, a baba és az anyuka is élje túl a szülést. Ma viszont sokat tudunk arról, milyen traumákat tud okozni mindkettőjüknek, ha nem kapják meg az igényük szerinti támogatást ebben a sorsfordító folyamatban.
De az sem mindegy, hogy ha az anyukának munkába kell állnia. Vagy épp ő maga szeretne dolgozni menni, akkor talál-e a gyereknek megfelelő bölcsődét, óvodát, képes lesz-e majd olyan oktatáshoz juttatni, amellyel biztonságban indíthatja el a csemetét az életben. Nyilvánvalóan mindenki szeretné a tőle telhető legtöbbet megadni a gyermekének. És aligha fog erről lemondani csak azért, mert több generációval ezelőtt mások voltak a viszonyok.”
Biztonság és lehetőség
A szociológus a skandináv országokat hozza fel példának, ahol szintén későbbre tolódik a gyermekvállalás, a számok szerint mégis megszületnek a kívánt gyermekek. Az anyáknak számos lehetőségük van: az állam támogatja azt is, hogy otthon maradjanak egy ideig a babával, és az apáknak is lehetővé, sőt, kötelezővé teszi ezt, de akkor is segítséget nyújt, ha visszamennének dolgozni.
Sok helyen elterjedtek az atipikus foglalkoztatási formák, például a részmunkaidő, a távmunka, és viszonylag magas az életszínvonal. De itthon is vannak jó példák, amelyek nyomán megfigyelhető például, hogy számos középosztálybeli, értelmiségi család 4-5 gyermeket nevel.
A kutatások szerint társadalmi szinten az a támogatási rendszer járul hozzá a gyermekvállalási kedv látható növeléséhez, amely korosztálytól, családi állapottól és nemtől függetlenül segíti az embereket abban, hogy azok legyenek, akik szívük szerint lenni szeretnének. Ez a biztonságérzet támogatja, hogy aki ösztönei, neveltetése szerint gyermekekre vágyik, az meg is valósítsa ezt az álmát.
Fotó: adobestock
