Minden szülő a lehető legtöbbet szeretné megadni a gyerekének – és ez sokak számára azt jelenti, hogy az iskolai oktatáson felül igyekeznek minél több olyan foglalkozásra beíratni, amiről azt gondolják, hogy később majd hasznára lesz.
„Jó dolog, ha minél több mindent ki tud próbálni a gyerek, mert a széles kínálatból jobban meg tudja találni, miben ügyes, mi okoz neki örömet – magyarázza dr. Forrás-Biró Aletta tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta. – Szerencsés szülői hozzáállás, ha azt akarjuk, hogy a gyerekünknek könnyebb legyen, kapjon többet, mint mi, legyen több lehetősége, mint nekünk.
Az viszont kevésbé szerencsés, ha nem vesszük figyelembe azt, hogy mennyire terhelhető a gyerek, vagy hogy a mi saját tapasztalataink mennyire játszanak bele abba, milyen és mennyi foglalkozást választunk. Számít, hogy mi, szülők mit éltünk meg, mondjuk, a versenysporttal vagy a nyelvtanulással kapcsolatban, és ez nagyban befolyásolhatja a döntéseinket – esetenként jobban, mint az, hogy a gyerek mit bír.”
Pihennie is kell
Amit a szülő lehetőségnek, a későbbiekre nézve hasznos különórának lát, az a gyerek számára néha túl sok elvárást jelenthet.
„Ma olyan világban élünk, amikor rendkívül sok inger éri a gyerekeket, és az iskolai kötelezettségek mellett a különórák nagyon sok pluszterhet jelenthetnek számukra. Meg kell tanulni szűrni ezeket az ingereket, és a terhelésben tekintettel kell lenni az életkorra és az egyéni eltérésekre – figyelmeztet a szakértő.
– Nincs egyetemes szabály arra, kinek mennyi különóra elfogadható. Persze bizonyos kiemelt pontoknál vannak általános tanácsok, ilyen, mondjuk, az iskolába lépés: ilyenkor az a javaslat, hogy az első félévben nem szükséges különóra, mert az új környezetben a szabályokhoz való alkalmazkodás erős figyelmet igényel a gyerekektől, amitől nagyon elfáradnak, és ami a legjobban szabad játékkal pihenhető ki. A mozgásra, sportra ugyan szükség van, de az első osztályba lépéskor érdemes a szülőknek mérlegelni, mit miért csinálnak, szerveznek.”
Vegyük észre, ha túl sok neki!
✔ A kicsik még nem tudják szavakba önteni, ha túlterheltek. Náluk figyeljük azt, változik-e a viselkedésük: milyen kedvvel indulnak el a foglalkozásokra, mennyire fáradtak utána, mennyit mesélnek róla.
✔ Érdemes időnként beszélni a foglalkozásvezetőkkel, megkérdezni, hogyan viselkedik, hogyan teljesít a gyerek, mit lát a pedagógus.
✔ Ha van lehetőség nyílt órán megnézni, mi történik a foglalkozásokon, edzéseken, azzal mindig éljünk, és figyeljünk.
✔ Kérdezgessük a gyereket: jólesik-e neki az adott sport, szereti-e a különórát – nemcsak egyszer, hanem időről időre.
Amikor nem akar menni
Mit tehet a szülő, ha a gyerek (akár fáradtságra hivatkozva) nem akar járni a foglalkozásra? „Ha rendszeresen azt mondja egy különóráról, hogy nincs kedve hozzá, azt érdemes komolyan venni. Nem jó cél az, hogy a gyerek minél többet bírjon, és mindent elviseljen. Az nagyon fontos tudás saját magáról, hogy képes legyen megfogalmazni, ha valamit nem szeret, ha kényelmetlen számára – mondja a családterapeuta.
– Természetesen az nincs rendben, ha havonta találja ki, hogy mást szeretne csinálni. Mindenképp érdemes megbeszélni, hogy milyen távra kell elköteleződnie. Az alsósoknál például megegyezhetünk, hogy egy-két hónapig elmegy (vagy még elmegy), és ezután megbeszéljük, mennyire szereti, mennyire esik neki jól, ha abba akarja hagyni, az miért van. Tízéves kor felett tervezzük meg a tanév elején, hogy mibe vág bele a gyerek, gondolkodjunk együtt. Ilyenkor már jobban elvárható, hogy ha részt vett a döntésben, vállalja a maga részét az elköteleződésben.
Persze a kitartást is tanulniuk kell a gyerekeknek, és ebben fontos a fokozatosság. És azt is figyelembe kell venni, hogy a kicsik érdeklődése menet közben változhat. Ahogy az edző, a társaság, a módszerek is, ami mind befolyásolja azt, mennyire érzi jól magát az adott tevékenységben.”
Hogyan tanítsam kitartásra?
Nem akarjuk, hogy könnyen feladja, de azt sem szeretnénk, hogy beleroppanjon a terhekbe. Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt?
„Sok múlik azon, a családban mik a kitűzött értékek. Van, ahol nem szabad félbehagyni semmit, mert az kudarcnak számít. Máshol érték a széles körű tájékozottság, a sokféle tapasztalat. Vagy ellenkezőleg, pont az egy területben való jártasság a fontos. A szülőknek kell felismerniük, hogy ők maguk mit szeretnének átadni. És ahhoz alkalmazkodjanak, ne pedig a családból, előző generációktól hozott automatikus működésekhez, elvárásokhoz.
Tovább akarják-e adni a gyereknek azt, ahogy őket nevelték? Vagy épp azt szeretnék, hogy őket ne kössék gúzsba a régi elvárások? Szerencsés, ha a gyerek súlyozhat, mérlegelhet, hogy mibe mennyi energiát akar fektetni. Jó, ha talál olyan tevékenységet, amibe sokat, szívesen beletesz. Mert érdekli, motiválja. Ha van ilyen, akkor megengedőbbek lehetünk azzal, ami kevésbé érdekli. Trmészetesen mérlegelve például a továbbtanuláshoz szükséges tárgyakat. Az a jó, ha ezeket a döntéseket beszélgetés és közös gondolkodás előzi meg.”
Az erőltetett követelmények veszélyei
- Legelőször is ellenállást válthat ki. Nagyon vissza tud ütni, főleg nagyobbaknál, ha a szülő akarata mindenáron érvényesül, még akkor is, ha jó szándékkal tervez.
- Ha a gyerek túlságosan elfárad a pluszkötelezettségektől, előfordulhat, hogy csak az iskolában tudja „kipihenni magát” – ami az érdemjegyein is meglátszódhat.
- Ha sosincs ideje arra, hogy egy kicsit egyedül legyen és unatkozzon, nem tanulja meg elfoglalni magát.
- Ha nem jut ideje a közösségére az iskolában, mert folyton „dolga van”, nem tanul meg a kortárs kapcsolatokban működni.
- A túlterheltségre a szervezet is reagál, mégpedig betegségekkel: a sokat betegeskedő gyerekeknél érdemes átgondolni, mennyire vannak leterhelve, mennyi idejük jut pihenni.
Fotó: Getty images
