Nagy igazság, hogy a kicsiknek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, vidám, boldog, érdeklődő gyerekek lehessenek, leginkább szeretetre és odafigyelésre van szükségük. Amihez idő és energia kell. A szüleiknek a hétköznapi teendők, intézni- és szerveznivalók, munka, bevásárlás, háztartásvezetés közepette sokszor nem jut annyi idejük a gyerekekre, mint szeretnék – ezért is lehet annyira értékes a nagyszülők segítsége. Az ő figyelmük, szeretetük, idejük sokat segíthet a család harmóniájának megőrzésében. A mesélés, meseolvasás pedig egy csodálatos módja a kapcsolódásnak, a szeretetteli együttlétnek.
Megdolgoztatja a fantáziát
Hogy miben más egy látott és egy hallgatott mese? Erről Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondót, a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány szakmai munkatársát kérdeztük.
„A meseolvasás sokkal személyesebb élmény a mesenézésnél. Ilyenkor biztosan ott van a kisgyerekkel egy felnőtt, aki neki »adja« a figyelmét, a jelenlétét, az energiáját. Az olvasott vagy mesélt mese, az elmesélt történet nem passzív információforrás, hanem egyéni, személyes, csak neki szól. Míg egy rajzfilmmel a gyerek kész képeket kap, a mesélés során meg kell dolgoztatnia a fantáziáját, használni a belső képalkotási képességét.
Ráadásul a meséből annyi információt vesz fel, amennyit tud, amennyi még nem sok neki. Míg egy rajzfilm rengeteg impulzusát, a sok-sok ingert kénytelen az adott ritmusban és nem a saját tempójában feldolgozni. A mesélés során elkalandozhat a figyelme, belekérdezhet, ha valamit nem ért. Elidőzhetünk a gyerek számára érdekes, szórakoztató vagy vicces részeknél, vagyis a mesélés tempója, de akár a stílusa is az ő igényeihez, személyiségéhez igazítható.”
Kell a tanulság?
Sok olyan mai, modern mese van, amely valamilyen szituáció megoldását segíti, valamilyen tanulságot igyekszik átadni – ezeket hívjuk didaktikus meséknek. Ezek hasznosak lehetnek, de nem biztos, hogy elérjük velük a kívánt hatást.
„A népmesékben az a jó, hogy szimbolikusak, nem rágják a gyerek szájába tanulságot. Az, hogy királyfiról, királylányról van szó, befogadhatóbbá teszi a történeteket a számára, mert annyit képzel el belőle, amennyit fel tud dolgozni. A tanító mesék jók és fontosak, de szülőként az a tapasztalatom, hogy nem mindegyik »talál be«, nem mindegyik érdekli épp a gyerekeket, és ezt fogadjuk el. Figyeljük meg, milyen mesét hallgat szívesen, és válasszunk olyat, ne mi akarjuk kitalálni, mire lehet most szüksége, miből tanulhat leginkább.”
Vagyis, amikor mesélünk, ne fejleszteni vagy tanítani akarjuk a kisgyereket – azt majd elvégzi maga a történet. Mi csak figyeljünk rá, legyünk vele, beszélgessünk, bújjunk össze.
A rajzfilm is értékes
Nem jó hozzáállás, ha azt gondoljuk, a képernyőn nézett mese rossz, káros, időpocsékolás. Mesemondó szakértőnk maga is úgy gondolja, hogy a közös rajzfilmnézés is remek családi program lehet. „Én is nagyon szeretem a szépen megalkotott rajzfilmeket, szerintem ez a műfaj is képvisel értéket, és helye van a családi életben. Együtt nézni jó, meghitt kapcsolódás lehet. Persze ehhez válasszunk olyanokat, amelyeket felnőttként (is) értékesnek látunk mind a történet, mind a képi világ szempontjából. Kicsiknek jók például azok a rajzfilmek, amelyekben nem beszélnek – közben nagyon jól lehet beszélgetni arról, mi történik, ki mit, miért csinál. Ha mi magunk narráljuk az eseményeket, azzal érdekesebbé, befogadhatóbbá, személyesebbé tesszük a kicsi gyerekek számára.”
Az üveghegyen is túl
De milyen mesét válasszunk? Sokan gondolják, hogy a népmesék a legjobb választás – vajon igazuk van? „Nem minden népmese való a gyereknek – figyelmeztet Zalka Csenge Virág. – Természetesen jó és fontos törekvés, ha szeretnénk kultúrát, hagyományt átadni a gyerekeknek, de nem kell ehhez kizárólag népmesét olvasni nekik. A magyar népmesékről tudni kell, hogy hagyományosan jórészt felnőtteknek szóltak. Az idők során lett gyerekműfaj belőlük, de eredetileg nem gyerekeknek mesélték őket.
Ezért fontos, hogy válasszunk kimondottan gyerekeknek szóló, ezen belül is az adott korosztálynak való népmeséket – ebben a speciális népmesei gyűjtemények segíthetnek. És jó, ha először mi magunk olvassuk el, és azt meséljük a gyerekeknek, amiről úgy gondoljuk, tetszik majd nekik, érteni és szeretni fogják. És ha esetleg mégsem, azt is fogadjuk el, nem kell erőltetni. Lehet, hogy épp olyan modern meséket szeret hallgatni a kisgyerek, amik az ő mindennapjairól, egy hozzá hasonló gyerekről szólnak, aki számára ismerős szituációkba keveredik – ha ilyet szeret, olvassunk, meséljünk neki ilyet.”
Hogyan meséljünk jól?
Ha úgy érezzük, a „mesélőkénk” kicsit már berozsdásodott, hiszen jó régen olvastunk a saját gyerekeinknek, ne aggódjunk, csak kezdjük el. Szakértőnk még néhány tippel járul hozzá, hogy mindenkinek élmény legyen a mesemondás.
- Nyugodtan változtassunk a szövegen – a népmese az élőszavas hagyományban is így működött, a mesemondók alakították a saját ízlésük szerint.
- Ha szívesen utánozunk hangokat és „játsszuk el” a mesét, tegyük bátran. De ha ez nem komfortos számunkra, nem kell erőltetni, nem ettől lesz jó a mesélés.
- Ha a gyerek szereti, meséljünk neki magunkról, a gyerekkorunkról vagy a szülei gyerekkoráról igaz történeteket. Ez egy nagyon mély, bensőséges formája a kapcsolódásnak, aminek segítségével sokat megtud magáról, a világról, a családjáról.
- Olyat olvassunk, amit mi magunk is szeretünk – gondolhatjuk bármennyire egy meséről, hogy hasznos, ha mi nem élvezzük, hogy ezt a történetet olvassuk, nem lesz igazi az élmény.
- Ne várjuk el a gyerektől, hogy csendben üljön és figyeljen. Ne információátadás legyen a mesélés, hanem kommunikáció: kérdezhessen, reagálhasson, vehessen részt benne.
- Ne vegyük zokon, ha elsőre nem köti le hosszú időre a kicsit. Nem fogjuk tudni úgy szórakoztatni, mint a képernyő, de a türelmes mesélés nagyon is megéri a befektetett energiát. Fogadjuk el, ha eleinte csak rövid mesékhez van türelme. Vonjuk be a választásba, alakítsunk ki meghitt hangulatot, próbálkozzunk újra és újra – a rendszeres mesélés meghozza a gyümölcsét.”
fotó: Getty images
