Attól, mert sokan túl melegnek tartják az augusztust bármiféle ültetéshez, még egyáltalán nem igaz. Vannak ugyanis olyan magok, amiknek éppen erre van most szüksége, hogy tavasszal gyönyörűvé tudják varázsolni a kertedet virágaikkal. Még a rózsák metszésére is ez a legjobb időszak.
Rögtön meg is mutatunk neked 10 színpompás virágzót, hogy neked se legyen kétséged afelől, már augusztusban érdemes a tavaszi kerttel foglalkozni. Azért is érdemes most ültetni, mert még pontosan emlékszel, hogy a kerted mely részein van tűző nap, vagy éppen félárnyék, ez pedig egyáltalán nem mindegy a virágoknak, amit most fel fogunk sorolni.
- Az augusztus a legjobb idő a szívós egynyári növények vetésére. Ezek a fajták elég erősek és ellenállóak ahhoz, hogy a túléljék a közelgő téli időszakot, sőt, még élvezzék is.
- De mutatunk kétnyáriakat is, amelyekkel most kell foglalatoskodnod. Ezek az első évben, vagyis jövő tavasszal még csak zöld részeket hoznak és a második évben borítják be majd a kertedet színes virágokkal.
Virágok, amelyeket augusztusban vethetsz a tavaszi virágzáshoz


10 színes virág, amit még most augusztusban vess el: buja oázis lesz a kerted tavasszal











-
Kerti szarkaláb
A szarkalábok ősszel nagyon jól fejlődnek. Ideális esetben némi talajtakaróval érdemes őket ültetni a tövük körül, hogy a hidegben ne károsodjanak a gyökereik. Olyan helyre ültesd, amit télen is ér a nap, hálás lesz érte.
-
Búzavirág
A búzavirág egy egyszínű (de milyen színű!) kerti dísz lehet, romantikus kertekbe ideális választás. Optimális növekedéséhez teljes napfényre van szüksége, és jellemzően késő tavasszal és kora nyáron virágzik.
-
Pipacs
Ezt a lenyűgöző egynyári növényt is érdemes augusztusban elvetni. A pipacs egy közép-késő tavaszi virágzású növény, amely sok fényt és gondozást igényel a jó fejlődéshez.
-
Borzaskata
Nigellák, vagy borzaskaták tökéletesen jól érzik magukat olyan helyen, ahol szinte teljes szárazság várható a nyárra. Késő tavasszal kezd virágozni, feltéve, hogy elegendő meleget és napfényt kap.
Ez is érdekelhet
-
Gyűszűvirág
Ültess gyűszűvirágot is augusztusban! Évelő, kétnyári, vagyis csak a második évben fog virágozni, de ez ne tartson vissza, mert akkor viszont igazán mesés lesz tőle a kerted. A félárnyékot még elviseli, de a tűző napot jobban szereti.
-
Török szegfű
Hosszú idők óta népszerű dísznövény, melyet a lovagiasság szimbólumaként tartottak számon. Kb. 60 cm magasra nő meg. Léteznek egyszerű és telt virágú fajtái is, van miből válogatni. Csak teljes napfényben hoz szép virágokat.
-
Kerti holdviola
Önvető, tehát ha egyszer elültetted, soha többet nem kell foglalkoznod vele, minden évben újra és újra ki fog hajtani. Tavasz közepén kezdi el megmutatni illatos, lila virágait. A félárnyékot kedveli, de a tűző napot is elviseli.
-
Kakukkmák
A kaliforniai pipacs, vagy kakukkmák tökéletes a rendkívül meleg helyekre, ahol egész nyáron tűz a nap és szárazság van. Kora tavasztól a nyár elejéig virágzanak.
-
Sárgaviola
A sárgaviola is félárnyékos helyet kedvel, nevével ellentétben pedig szinte minden színben létezik. Tűző napon hamar megperzselődnek a levelei. Gyönyörű és illatos virágokat hoz kora tavasztól az évszak közepéig.
-
Nefelejcs
A nefelejcsek a ragyogó napsütést kedvelik és már kora tavasszal elkápráztatnak apró kék virágaikkal. Nagy melegben azonban a legjobb, ha árnyékos helyre teszed őket.
Összegzés
Nem számít, mennyire és mennyien próbálnak meggyőzni arról, hogy augusztus haszontalan hónap a virágmagvetésre, ne dőlj be nekik. Rengeteg szívós egynyári és kétnyári növény van, amelyek jól érzik magukat az augusztus melegében, és ellenállnak a hamarosan beálló fagyos télnek.
Fotó: gettyimages